Budapest;rendőrség;támadás;Recep Tayyip Erdogan;Terrorelhárítási Központ;testőrök;

Megvertek és halálosan megfenyegettek egy magyar politikai aktivistát Budapesten a török elnök testőrei

A TEK mentette meg.

Amíg Recep Tayyip Erdoğan török elnök atlétikai világbajnokságot és tűzijátékot nézett Orbán Viktorral Budapesten, emberei úgy gondolták, hogy nekiállnak magyart verni a magyar államalapítás ünnepén.

Az esetről a Magyar Narancs és a Mérce is értesült. E szerint Bán Tamás politikai aktivista éppen az Erzsébet hídon sétált a családjával, amikor elhúzott mellettük a török elnök konvoja. A férfi elmondása szerint a kurd nép ellen elkövetett véres atrocitások miatti haragjában már ekkor bemutatott nekik, tinédzser fia még utánuk is kiabált, hogy „Mocskos gyilkosok!” Ekkor még nem történt baj, később azonban a közeli Matild Hotelnél is megláttak egy nagyobb csoportosulást, s hogy kilép az ajtón a török elnök maga. Erre a férfi két kezével ismét bemutatott, ezúttal határozottan a török elnökre célozva, aki állítólag észre is vette, mert lehervadt arcáról a mosoly.

Erre mintegy féltucat, a beszámoló szerint testőrszerű figura leteperte, egy kerítéshez szorította, majd a földre vitték, többször a hátába és a veséjébe térdeltek, kicsavarták a kezét, közben pedig valaki a heréjét is markolászta.

A férfi elmondása szerint néhány perc után 3-4 TEK-es avatkozott közbe, akik támadói és közé férkőztek, az általa Recep Tayyip Erdoğan embereinek véltek pedig kívülre kerültek, de még így is többször pofon vágták. A bántalmazók közben többször azt ordították neki angolul, hogy meg fogják ölni, egy férfi pedig akcentussal, de magyarul is nekiállt anyázni. Közben a TEK-esek rádión beszéltek valakivel, hogy segítsenek, mert ezek megölik.

Később rendőrök is érkeztek a helyszínre, akik hiába próbálták csitítani a kedélyeket, az elkövetők nem álltak le. A TEK-esek félkörívben védték az aktivistát, a rendőrök pedig végül beültették egy szolgálati járműbe és elhajtottak Budára. 

Bán Tamás a történteket úgy kommentálta a Magyar Narancsnak, hogy meg sem fordult a fejében, hogy ilyen megtörténhet a magyar fővárosban. Hozzátette, ha nem segítenek a TEK-esek és a rendőrök, akkor a törökök vitték volna el. Gondolkodik valamilyen eljáráson. A sajtóval eredetileg nem akart beszélni, de barátai rábeszélésére megtette, hogy ne lehessen az ügyet eltussolni.

A hatóságok segítőkészek, rokonszenvesek voltak - mondta a férfi, aki szerencsére enyhébb sérülésekkel megúszta a történteket: jobb középső ujján felszakadt a bőr, az öklén, térdén és a sípcsontján pedig néhány horzsolás keletkezett.

Az egyelőre nem egészen világos, hogy hivatásos török biztonságiak, esetleg a török elnök néhány fanatikus rajongója, vagy ezek egyvelege volt az elkövető, olyan viszont nem először fordulna elő, hogy a török elnök testőrsége agresszíven viselkedik. 2011-ben például az ENSZ biztonsági személyzetével verekedtek össze, amikor a török vezető Mahmúd Abbász palesztin elnök beszédére érkezett a világszervezet közgyűlésére. Ekkor az ENSZ egyik biztonságiját kórházba is kellett vinni.