Ian Brenner, az Eurasia Group nevű kockázati tanácsadócég alapítója Joe Biden adminisztrációja eddigi legnagyobb külpolitikai sikerének nevezte, hogy az amerikai elnök múlt héten, Fumio Kisida japán kormányfő és Jun Szuk Jeol dél-koreai elnökkel Camp Davidben trilaterális szövetséget hozott létre Kína és Észak-Korea ellen. Már a helyszín is jelképes, hiszen Camp Davidben, az amerikai elnök vidéki rezidenciáján, 2015 óta nem fogadtak állami vendéget. Ugyanakkor történelmi csúcstalálkozók zajlottak itt, a helyszínen fogott kezet 2000-ben Ehud Barak akkori izraeli miniszterelnök a néhai palesztin vezetővel, Jasszer Arafattal.
A háromoldalú találkozó létrejötte azért is komoly fegyvertény, mert Dél-Korea és Japán viszonya enyhén szólva sem felhőtlen, a japánoknak korábbi koreai jelenléte miatt, amelyről a koreaiak szörnyű emlékeket őriznek. Másrészt a kapcsolatok javítását területi viták is akadályozták. Ezúttal azonban sikerült félretenni a japán hódítók egykori tetteivel kapcsolatos évtizedes vitákat. Fontos geostratégiai szövetséget hoztak létre az új ellenfél Pekinggel szemben, és megállapodtak abban is, hogy együttműködnek a gazdaságilag fontos kulcstechnológiák, például az akkumulátor- és a chipipar, a mesterséges intelligencia és a kvantumszámítógépek terén.
Biden elnök eufóriával ünnepelte a háromoldalú megállapodást, egy új szövetség kezdetének nevezve. "Történelmet írtunk" – fogalmazott az eseményt záró sajtótájékoztatón. Mint mondta, mostantól a két ország vezetői és kabinetjeik tagjai is rendszeresen egyeztetni fognak, "nemcsak idén, hanem jövőre, örökké", hangoztatta Biden.
Kína láthatóan aggódik a formálódó szövetségtől, amit a kommunista párt szócsövében, The Global Timesban megjelent cikk is bizonyít. A lap közvetlenül a találkozó előtt azt írta, hogy a csúcstalálkozó "egy mini-NATO"-struktúra kialakítására tett kísérlet, amely „romboló hatással lesz a regionális biztonságra”, és még több konfliktussal "bonyolultabbá teszi a helyzetet".
Az új szövetség azonban még messze van egy a NATO-hoz hasonló védelmi szövetségtől. Az együttműködés egyelőre korlátozottnak nevezhető, egyebek mellett az észak-koreai rakétaindítások ellen irányul, emellett lefektették egy szoros információ- és véleménycsere alapjait. Ian Bremmer szerint azonban ez fontos építőkocka "az Egyesült Államok vezette ázsiai biztonsági struktúra erősödésében".
A régebbi kétoldalú megállapodásokat, amelyeket Washington számos ázsiai és délkelet-ázsiai állammal kötött, kiegészíti az Aukus, amely egy teljes körű amerikai katonai megállapodás Ausztráliával és az Egyesült Királysággal. A négyes szövetségbe az USA, Japán és Ausztrália Indiát is integrálta.
Akadnak kétkedő hangok is a háromoldalú közeledést illetően. Robert Kelly, Szöulban tanító politológus szerint senki sem gondolhatja azt, hogy Jun elnök elkötelezettsége összességében irányadó lesz a dél-koreai külpolitika számára. Úgy véli, az államfő nem is tesz nagy erőfeszítéseket azért, hogy megnyerje magának a nyilvánosságot és a szöuli parlamentet a Japánhoz való közeledést célzó politikájához.
Kim Du Jeon dél-koreai politológus úgy látja, hamar változhat a helyzet a két ország között, ha Dél-Koreában 2027-ben baloldali elnököt választanak, vagy Japánban nacionalista politikus lesz a miniszterelnök, aki szintén nem viseli szívén a Koreához fűződő kapcsolatok javítását.
