A Fidesznek még nem sikerült végeznie a jobboldal múltjának feldolgozásával. Ennek elsődleges oka az, hogy hozzá sem kezdett. Ami azt illeti, nem is akar hozzákezdeni. Nem fűlik hozzá a foga.
Pedig lenne munka bőven. Elvégre mind a két világháborúba a jobboldal vitte bele az országot. Ehhez társul a fehérterror és Trianon, amivel éppen úgy illene szembenézni, ahogyan a holokausztban vállalt bűnrészességgel is. Belátjuk, kellemetlen feladat. Nem is pakolnánk ennyire nehéz terhet a kormánypárt vállára, ha a Fidesz – hol szégyenlős pillantásokkal, hol leplezetlenül kacér kacsintásokkal – nem kokettálna folyamatosan a XX. század első felének jobboldali politikájával, azon belül különösképpen a Horthy-korszakkal.
Az őszinte és tisztességes múltfeldolgozás helyett a Fidesz egészen másfajta stratégiát választott. A baloldal gyalázását.
Közel húsz év telt el azóta, hogy az akkor éppen ellenzékben lévő Orbán Viktor közölte: „a baloldal, amikor csak teheti, ráront saját nemzetére”. Ez a kijelentés máig döntően meghatározza a Fidesz viszonyát nemcsak a baloldalhoz, hanem a történelemhez is.
Ilyen alapon nincs terepe sem értelmes párbeszédnek, sem szakmai vitának. A silány talajból csak dudva nőhet ki, abból viszont a legkártékonyabb fajta. A közelmúltból is több példát találunk erre. Hoppál Péter fideszes parlamenti képviselő nemrég azt bírta posztolni a közösségi oldalára, hogy „102 éve, 1921. augusztus 21-én szabadította fel Baranyát Horthy Nemzeti Hadserege a hazaáruló szocialisták alól”.
Tudjuk, Hoppál nem a legélesebb kés a fiókban, de azzal feltehetően ő is tisztában van, hogy állításának se füle, se farka. Anélkül, hogy a részletekben elmerülnénk: annak idején a baloldal valóban nem fogadta kitörő lelkesedéssel a „darutollas Horthy-pribékeket” (az úgynevezett Nemzeti Hadsereg érkezésének híre menekülthullámot váltott ki), de ettől még az, amit a fideszes képviselő írt, nem több értelmezhetetlen betűhalomnál. Totális zagyvaság.
Hoppál Péteren is túltett a kormánypárti Magyar Nemzet oldalán megjelent egyik cikk, amely – a határon túl is megrökönyödést keltve – azt fejtegette, hogy
az 1968-as csehszlovákiai bevonuláskor „honvédeink elbitorolt magyar földre léptek” a Felvidéken, „a magyar nemzetnek ezért semmi szégyenkeznivalója nincs”.
Talán „1968-ban is elérhető lett volna igazságos, etnikai alapú határkiigazítás, és hazatérhettek volna színmagyar területek”, de „a gyáva és szolgalelkű hazaáruló Kádár-rezsim” – háborgott a szerző – „pisszenni sem mert a nemzeti érdek érvényesítéséért”.
Huhhh… Vannak helyzetek, amikor elfogynak a szavak. Hajlunk rá, hogy a cikkben leírtakat nem szabad komolyan venni (bár a következményei nagyon is komolyak lehetnek). A lényeg valószínűleg pusztán annyi, hogy Hoppál Péterhez hasonlóan a Magyar Nemzet szerzője is a „hazaárulással” összefüggésben emlegesse a baloldalt. Semmi más nem számít.
A Fidesz kénye és kedve szerint meghamisítja napjaink valóságát. Ne csodálkozzunk azon, ha ugyanezt teszi a múltunkkal is.