Jelenleg számunkra a legnagyobb problémát a színházi előadások után járó szerzői jogdíj kérdése jelenti, vagyis, hogy bár régóta törvényileg szabályozott a felhasználással elért bevétellel arányos díjazás, de még sem jut a színházi tervezőknek belőle - mondta lapunknak Balla Ildikó díszlet és jelmeztervező, a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága (MALÁT) alelnöke. - A színházak egy része, elsősorban azok, ahol a produkciók esetében valóban megkerülhetetlen a látvány, illetve arra építenek – de kisebb színházaknál is látni pozitív példákat a tervezői jogdíjigény tiszteletben tartását illetően – fizetnek jogdíjat a tervezőknek is, ami rendszeres bevételt jelent. Más esetben, csak a tervezői munkadíjat tartalmazó vállalkozási szerződést kötnek, míg a felhasználási jogokról rendelkező szerződésrészben gyakran igyekeznek ingyenesen lemondatni az alkotót az előadások után járó jogdíj igényéről. Ez a jogdíj fizetési hajlandóság változó, ahogy rosszabbá válik egy intézmény anyagi helyzete, úgy zárkóznak el egyre inkább ettől a kötelezettségüktől - hangoztatja Balla Ildikó.
Az is fájó tendencia, hogy miközben a tervezők szerzői alkotását képező díszletek és a jelmezek előállítási költsége az anyagárak és a munkadíjak drágulása miatt rohamosan nő. A tervezői honoráriumokat viszont évek óta épp emiatt is igyekeznek visszafogni, ezért ezek 15 éve stagnáló, vagy csökkenő tendenciát mutatnak, holott a tervezői költségek, adóterhek évről-évre növekednek. A jegyárak növekedésével ugyanakkor a néző is egyre inkább igényelné a minőségi látványt. (Egyre többször láthatjuk, hogy a közönség még kezdés előtt fotózza a színpadon látható díszletet).
A jogdíj - az aránytalanul alacsony tervezői jövedelem kiegészítése mellett - elvi jelentőségű is, a szakmai és közönségsikeren túl anyagi megbecsülést is ad, emellett a tervezők alkotói státuszát elismerő intézmény is, mivel a tervezők a színpadi előadások létrejöttéhez alkotó módon járulnak hozzá, így más alkotókkal egyenlő elbánás indokolt a szerzői jogok területén is.
A stagnáló tervezői honoráriumok és a jogdíj fizetés romló tendenciája felveti a magyar színházkultúrát hosszú távon hátrányosan érintő utánpótláshiány és pályaelhagyás problematikáját is. - Fontos lenne a színházi kiszolgáló iparban dolgozók megfelelő képzése, illetve megtartása, sajnálatosan az anyagi és adminisztratív terhek növekedése és a romló megélhetési kilátások miatt is sok a pályaelhagyó mind a tervezői, mind a színházi háttérdolgozó szakmákban. Régebben a hazai kőszínházak státuszban lévő tervezőt tudtak foglalkoztatni, ez a szám az elmúlt évtizedekben drasztikusan lecsökkent, így a tervezők kiszolgáltatottsága jelentősen nőtt. Létezik a tervezők országos egyesülete, de szakmai szervezetként nincsenek hatékony eszközeik arra, hogy kiharcolják a jogdíjakat, ugyanis ez minden esetben a tervező által egyedileg érvényesíthető jog, ezért lenne fontos az összefogás és a jogtudatos fellépés, egyéni érdekérvényesítés, valamint a tervezők jogi és pénzügyi edukálása – véli Balla Ildikó.
Ami a képzést illeti, sok a jelentkező, de nem tudnak annyian munkát kapni ezen a területen, mint ahányan diplomát kapnak. A pályakezdők pedig sokszor kevesebb honoráriumért is elvállalnak egy adott munkát, mint a tapasztaltabb, régebben a pályán lévő kollégáik.
Balla Ildikó alapította és évek óta szervezi a Látványtér című kiállítást, amelyben az előző évad új díszlet és jelmezterveit állítják ki. A tárlat a szakmai színvonalat és a szakmai felkészültséget hivatott reprezentálni, bemutatni. Az elmúlt hat évben a Fúgában, előtte az Olof Palme sétányon, majd a POSZT-on állították ki az alkotásokat. Idén a Látványtér 15 év tárlatot a színházi olimpia keretein belül rendezték meg.
A tervezői plágium Balla Ildikó szerint Magyarországon elenyésző probléma, a tervezői szakmai etika és egymás munkájának tiszteletben tartása általánosan elfogadott, emellett kicsi a tervezői szakma, így hamar kiderülne a másolás. Ennek ellenére szerinte olykor előfordul, ám – a szakmai visszhangon túl - nagyon ritkán lesz jogi következménye. - Az „inspirálódás” világszerte divat, különösen amióta a neten elérhetők a művek. De a konkrét eseteket, illetve annak a mértékét nagyon nehéz bizonyítani, különösen a külföldi felhasználásoknál. Emiatt a jogérvényesítésre többnyire nem kerül sor – mondta a tervező.
Remete Kriszta jelmeztervező szerint is súlyos, rendezetlen probléma a tervezői jogdíjak kérdése. Szerinte nagyon nehéz a helyzet amiatt, hogy miközben jogilag járna a jogdíj, a gyakorlatban egyéni alkuk alapján dől el, hogy egy tervező kap-e a munkájáért a honoráriumon túl jogdíjat. Gond továbbá, hogy a színházak a saját romló helyzetük miatt ezt a tételt néhány kivétellel igyekeznek megspórolni.
A plagizálás témájával kapcsolatban úgy fogalmazott, nagyon ritkán fordul elő, hogy valamilyen fontos karakterjegyeket tartalmazó jelmez megjelenik egy másik előadásban. Az már gyakoribb hogy valamilyen részletet, esetleg más formában, más anyaggal, színben valaki újra használ. Alapvető szabály szerinte, hogy játszó, vagyis olyan jelmezt, amely még repertoáron szerepel, nem használnak - Ha bizonyos ikonikus korábbi darabok mégis bekerülnek egy előadásba, akkor azt én szeretem megbeszélni a tervezővel – mondta Remete Kriszta.
Külföldön lényegesebben magasabbak a honoráriumok
Bányai Tamás világítástervezőt arról kérdeztük milyen tapasztalatai vannak a szerzői jogokkal és a plágiummal kapcsolatban.
Hogyan szoktak szerződni?
A szerződéskor, minden alkalommal lemondatnak a szerzői jogaimról. Van rá példa, hogy ezt vagy egy fix összegért cserébe vagy a bevétel egy bizonyos százalékának kifizetésével kérik, de túlnyomó részben ingyen, vagyis csak akkor kötnek szerződést, ha lemondok a szerzői jogaimról. Ezt minden alkalommal erőfölénnyel való visszaélésnek élem meg. Persze mondhatnám, hogy akkor nem írom alá, de akkor ott később sem lesz többé megbízás. Lehetőségünk pedig nem túl sok van.
Mennyire lehet védeni a terveket a plágium ellen?
A világítási terveket szerintem nem lehet védeni. Eleve úgy fejlődik a világítástechnika, hogy valaki kitalál valamilyen új effektust, arra később kifejlesztenek egy terméket, ami egyszerűsíti később annak használatát.
Önt érték már támadások?
Nem volt rá példa.
Mi a tapasztalata, külföldön hogyan bánnak a világítástervezővel? Másként, mint itthon?
Szerzői jogi ügyekben hasonlóan, abból a szempontból, hogy ott sem fizetnek bevétellel arányos jogdíjat. De ott lényegesen magasabbak a honoráriumok és a szerződött összegnél nevesítik általában, hogy az összeg mintegy ötven százaléka szerzői jogdíj, a másik fele pedig a ráfordított munka díja. De a végösszeg végül ötszöröse egy hasonló besorolású magyar színháznak. Abból a szempontból mindenképpen másként bánnak egyébként, hogy tisztelik a munkánkat és nem csak az alkotó kollégák, de a színházak adminisztratív vezetői is. Nálunk gyakran érezhető, hogy a gazdasági vezető gyakorlatilag megkérdőjelezi a világítástervező szükségességét és a háttérben lebeszéli a rendezőt vagy az igazgatót az alkalmazásáról.
