Méltatlanul kevés figyelmet kapott Novák Katalin, legutóbbi ukrajnai látogatása, ha csak nem veszem figyelembe Bencsik András brutális és persze ostoba támadását a köztársasági elnök ellen. De hadd tegyem zárójelbe Bencsik megfelelni vágyó mondatait; annál mélyebbre, hogy elérje Orbán fenekét már úgy sem lehet hajolni. Nem is miatta vettem elő ezt a már több mint egyhetes történetet, és nem is amiatt, hogy bemutassam: Novák itt tényleg önálló arcot akart mutatni. Ennél izgalmasabb, legalábbis a magyar politikai életet tekintve, hogy milyen finom durvasággal rakta helyre Gulyás Gergely a köztársasági elnököt, még a múlt heti kormányinfón. Ez a jelent sem kapott túl nagy figyelmet – mondhatni semmilyent –, noha erős repedésre mutat a Sándor Palota és a Karmelita kolostor között. Gulyás ugyanis arra a felvétésre, hogy az elnök asszony úgy fogalmazott: a háborúnak ott kell véget érnie, ahol elkezdődött, azaz a Krímben, a miniszter úgy válaszolt, hogy a külpolitika a irányítása a kormány feladata.
Nos, ezt a megjegyzést nevezem én finom durvaságnak; bármily udvariasak ugyanis a szavak, a tartalom annál durvább, Gulyás ugyanis simán rákoppintott a legfőbb közjogi méltóság orrára. Az ilyesmi nyilván megeshet, ha különböző műhelyekből érkeznek a szereplők, más-más politikai ideológiát követnek, de én – eddig – úgy tudtam, hogy a magyar vezetés nagyon is egyszínű. Ne higgyék, hogy túl sokat gondolok e lágy duellum mögé, pontosan tudom, hogy Novák behúzza vitorláit, és a továbbiakban nem fog szélirány ellen haladni. Ezt abból is gondolom, hogy a Gulyás-féle kiigazítást nem követte semmilyen reakció, igaz az ellenzék sem élezte a helyzetet, noha megtehette volna. Másként mondom: meg kellett volna tennie. És nem pusztán azért, hogy botot tegyen a küllők közé, sőt; elsősorban azért, mert fontos politikai kérdésről van szó. Olyanról, amelyben a köztársaság elnöke markánsan különböző álláspontot képviselt, mint a magyar kormány. Úgy is fogalmazhatnánk: ő végre európai álláspontot képviselt.
De hogy végképp leszámoljunk minden illúziónkkal, és az egy hete tartó csendet még véletlenül se próbáljuk pozitívra mázolni, előjött Orbán Viktor, aki most Tucker Carlsonnak adott egy interjút. A szélsőséges, ám de a magyar irányvonaltól nem eltérő nézeteiről ismert amerikai tévés híven követte az összes olyan kollégát, aki lehetőséget kapott arra, hogy kérdezze (?) a miniszterelnököt. Vagyis: kitűnően eljátszotta az untermann szerepét. De ennek most, a mondandónk szempontjából nincs jelentősége, legfeljebb lágy aláfestésnek szánom. Hanem, amit Ukrajnáról, illetve a Krímről mondott.
Nos, az már nem finom kiigazítása Novák Katalinnak, sokkal inkább arcul csapása, és egy újabb gesztus Putyin felé. Afelé az orosz elnök felé, aki éppen most birodalmi gondolatainak megfelelően – ide nekem Ukrajnát, Kárpátaljástól – a magyar '56-ot gyaláztatta meg, tankönyvileg.
Szóval azt mondta a magyar kormányfő Tuckernek, hogy a Krím visszaadásáról márpedig szó sem lehet.
Nem hinném, hogy erre a mondatra érkezik válasz a Sándor Palotából. Mint ahogy arra sem, hogy Menczer Tamás '56-ot lázadásnak minősítette.
Lépkedünk visszafelé, egyelőre hatvanas évekbe.