Ujhelyi István;Farkasházy Tivadar;szárszói találkozó;

Ujhelyi István: személyesen és online is mindenben egyeztettünk Teddyvel

A politikus azt találgatja, hogy "kik és miért kavartak a háttérben".

Farkasházy Tivadar lapunkban megjelent publicisztikájára reagált Ujhelyi István, korábbi szocialista európai parlamenti képviselő a Facebookon, miután a humorista azt írta, nem tud arról, hogy Ujhelyi Istvánnal és Horgas Péterrel újrakezdené a balatonszárszói találkozót.

Korábban mi is hírt adtunk arrról, hogy Ujhelyi István európai parlamenti képviselő azt mondta, évek óta gondolkodik azon, hogy fel kellene éleszteni a szárszói találkozók hagyományát, mert szerinte igencsak ráférne a közéletre. Elmondása szerint megkereste a korábbi főszervezőt, Farkasházy Tivadar humoristát, valamint Horgas Pétert, a Civil Bázis vezetőjét, akik támogatásukról biztosították. Mire Farkasházy jelezte, hogy ez neki új információ.

Ujhelyi István most a Facebookon azt írta, személyesen és online is mindenben egyeztettek „Teddyvel”, sőt a humorista még javaslatokat is tett. „Egyszer majd megtudjuk, hogy kik és miért kavartak a háttérben; kinek áll érdekében ellehetetleníteni ezt a kezdeményezést. Egy nagy csalódással és ezzel együtt egy komoly tapasztalattal lettem gazdagabb a mai napon. Igaza van Teddynek: hogy akarunk mi rendszerváltoztatást, ha mi magunk belül ilyen állapotban vagyunk” - tette fel a költői kérdést.

Ebből pedig Ujhelyi István azt a következtetést vonta le, hogy „a SzázSzó Találkozó szükségessége és igénye épp ezért mit sem változik, sőt! Várjuk szeretettel a meghívottakat! A “Szárszónak” ezek szerint tényleg vége, a SzázSzó pedig most indul el ténylegesen”.