Csak szezonális az ágyipoloska-fertőzöttség, a folyamatos higiéniai és fertőzésmentesítés az elmúlt öt évben több mint 106 millió forintba került – többek között ezt válaszolta lapunk kérdésére a Belügyminisztérium a szentgotthárdi fogyatékos otthonnal, hivatalos nevén a Rábaparti Integrált Szociális Intézménnyel összefüggő ágyi poloska-ügyben.
Nemrég az Átlátszó hozta nyilvánosságra: a pszichiátriai betegeket gondozó otthonban ágyi poloskák lepik el az ápoltakat. A rovarok öt éve jelentek meg, azóta nem sikerült kiirtani az élősködőket, sőt egyre súlyosabb a helyzet. Ahogy leírták: olyan, mintha „kormos lenne az ágynemű, de a fekete szemcsék mozognak. Nem csak a paplanon, a lepedőn is sokan vannak.” Újabb információjuk szerint jelenleg egy épületrész tisztasági festése történik, de az ágyi poloskák a lámpák búrája alá is befészkelték magukat.
Videón, ahogy ágyi poloskák lepnek el egy gondozottat a szentgotthárdi pszichiátriai otthonbanBacsák Dániel kriminológus-szociológus – aki korábban dolgozott az intézményben – lapunknak arról beszélt az ügy kapcsán: „Az ápolók tehetetlenségénél már csak a fenntartó inkompetenciája nagyobb”
Rákérdeztünk a minisztériumnál, hogy Fülöp Attila, a szociális területet is irányító államtitkár felelősnek érzi-e magát a kialakult helyzetért, és esetleg tervez-e valamilyen lépést. Azt a választ kaptuk, hogy a „gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár közvetlen felelőssége a konkrét ügyben nem felvethető. A fenntartó irányába tett vezetői intézkedések mellett az államtitkár személyesen alakított ki a korábbiaknál magasabb szintű és szorosabb együttműködést az illetékes hatóságokkal.”
Érdeklődtünk arról is, hogy más tömegintézményben is van-e hasonló probléma. A minisztérium visszautasította a tömegintézmény kifejezést, és kijelentette: az állam ilyet nem tart fenn. A fertőzöttség pedig csak időszakonként, és csak egy-egy intézményben jelenik meg.
Kitért arra is, hogy cél „országszerte felszámolni a kommunizmus örökségét, és a nagy, több száz fős intézmények helyett 6-12 fős lakóotthonokat kialakítani. Ilyen támogatott lakatásba eddig 3000 gondozott költözött már ki.”
Mivel a szentgotthárdi intézmény a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz tartozik, megkerestük őket is. A tömegintézmény kifejezést, itt is „ide nem illő” megfogalmazásnak minősítették és azt válaszolták, hogy a fertőzöttség nem a szociális rendszer rendszerproblémája. A „fertőzés mentesítési folyamata pedig az intézményi intézkedési terv szerint, az illetékes hatóságokkal és a kártevőirtó cég munkatársaival együttműködve történik.”
Kapócs Gábor 2011 és 2016 között vezette a szentgotthárdi intézményt, ami – ahogy fogalmazott lapunknak – igenis tömegintézmény. De másban is eltérő véleményt fogalmazott meg az előbbiektől (ezt hosszabban az Élet és Irodalom friss számában tette meg). A Népszavának azt mondta, az ő idejében is voltak ágyi poloskás esetek, de ez egy időszakos, átmeneti, marginális, de folyamatos odafigyelést igénylő probléma volt. A frissen érkezett betegeket és holmijaikat, illetve az adott helyiséget, ha az szükséges volt, mindig fertőtlenítették.
Az, hogy ilyen mértékben, intenzitásban, időtartamban most ez megtörténhetett, önmagában is hatalmas problémákat jelez a szociális rendszerben
– mondta. Tudomása szerint az Európai Unióban még mindig a szentgotthárdi a legnagyobb létszámú bentlakásos szociális otthon. Az elmúlt évtized közepéig 734 krónikus pszichiátriai, többségében skizofrén beteget gondoztak itt, majd a túlzsúfoltság miatt felvételi zárlatot vezettek be, így ma már csak körülbelül 550-en laknak az intézményben, többségük viszont évtizedek óta. Gondozásukat korábban 375 fős személyzet biztosította, akikből mára alig több, mint 200 maradt. Míg tíz évvel ezelőtt a Főpolgármesteri Hivatal és a Fővárosi Közgyűlés gyakorolta az intézmény tulajdonosi, fenntartói és irányítói jogait, és felelt szakmai munka színvonaláért, addig 2013-tól ez a feladat az akkor létrehozott Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság feladata lett.
Probléma az is – mondta, hogy az önálló életvitelre képtelen betegeket az eredeti lakóhelyüktől távol, leginkább több száz kilométerre, valamelyik határszéli település intézményébe utalják be, nem ritkán több éves várakozási idővel. Ilyenek a szentgotthárdi otthonban lakói is, akik többsége korábban budapesti lakos volt. A hozzátartozók – már ha vannak – többnyire idősek, és képtelenek ennyit utazni. Szentgotthárd Budapesttől csaknem 350 kilométerre és körülbelül 5 órás útra van. Hozzátette: Budapest közigazgatási területén belül csak egy ilyen pszichiátriai betegotthon működik, korlátozott, 160 fő körüli befogadó kapacitással és 15-20 év körüli várakozási idővel.
A történtekkel kapcsolatban megkerestük a a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórumot is. A szervezet elnöke, Radó Iván lapunknak úgy fogalmazott:
a jelenség – sajnálatosan – nem új. Évek óta nem sikerült úrrá lenni a helyzeten, „az intézmény vezetője nem állt a helyzet magaslatán”, ő közös megegyezéssel szeptember 1-jei hatállyal távozott.
Kitért arra, hogy az élősködők irtása most már folyamatban van, a további fertőzések megelőzésére pedig javaslatokat tettek. Ugyanakkor figyelembe kell venni – mondta, hogy az intézmény hatalmas: 744 ággyal üzemel. A megelőzéshez már a belépéskor kötelező a fertőtlenítő kézmosás és amit a lakók kintről bevisznek, azokat szemrevételezik a portán, ez is segíti az újabb fertőzés megakadályozását. „Ennél többre a személyiségi és egyéb jogok nem adnak lehetőséget és ez így van jól”.
A beteg, kiszolgáltatott emberek ügyében több szervezetnél közérdekű bejelentést tett a Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet. A többi között az Alapvető Jogok Biztosától, a Vas Vármegyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól azt kéri, gondoskodjon a fertőzött épületek kiürítéséről, a poloskainvázió megszüntetéséről, és alakítson ki olyan eljárásrendet, amely megakadályozza, hogy a jövőben idáig fajuljon a helyzet.
A jogvédő szervezet kitér arra, hogy szentgotthárdi intézményben évek óta borzalmas állapotok uralkodnak. Kifogásolja, hogy a fertőzött épületek kiürítése és a valódi megoldás helyett az intézmény fenntartója nemrég kijárási korlátozást vezetett be, így a lakókat még szigorúbban bezárta erre az élhetetlen helyre. A szentgotthárdi intézmény esete nem egyedi: számos olyan nagylétszámú fogyatékos embereket gondozó intézmény van Magyarországon, ahol a legminimálisabb személyi és tárgyi feltételek biztosítása nélkül, embertelen körülmények között kell élnie fogyatékos embereknek. Habár poloskainvázió egyelőre csak a nagymágocsi és a szentgotthárdi otthonról derült ki, ez nem jelenti azt, hogy máshol ne történhetne meg ilyesmi. A szervezet úgy fogalmaz: a nagyintézmények rendszere épp erre épül, elrejteni a társadalom elől, a faluvégekre a fogyatékos embereket, hogy senki ne láthassa, hogyan kell élniük.
Öt év alatt több mint százmilliót költöttek poloskamentesítésre a szentgotthárdi otthonban, de a probléma újra és újra megjelenikMenesztették az ágyi poloskáktól hemzsegő pszichiátriai intézet vezetőjét„Az ápolók tehetetlenségénél már csak a fenntartó inkompetenciája nagyobb” – Egy poloska mindig gyorsabb, mint az állami intézkedésVégül a szülők vesztettek
Lapunkban többször beszámoltunk róla, hogy hat, halmozottan fogyatékos, 30-50 éves ember szülei pert indítottak az állam ellen. Azt szerették volna elérni, hogy az évtizedes otthonápolás után a súlyosan sérült, állandó gondoskodásra szoruló „gyerekeik” ne egy, az állam által felajánlott határ menti, fővárostól 200-300 kilométerre lévő, régi kastélyokból átalakított, több száz fős tömegintézetek egyikébe kerüljenek, hanem a családhoz közel, kis létszámú, támogatott otthonban élhessenek. A pert másodfokon megnyerték, ám a Belügyminisztérium és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához. Ott végül a szülők vesztettek, a Kúria ugyanis kimondta, „az államtól nem lehet kikényszeríteni a segítséget, még akkor sem, ha törvényben meghatározott feladatát mulasztja el”.
