földrengés;Marokkó;Marrákes;

Romok Marrákesben

- Már a hatszáz felett jár a marokkói földrengés halálos áldozatainak száma

A sebesültek száma is egyre emelkedik, a hatalmas földmozgás epicentrumához legközelebbi Marrákesen kívül a távolabbi Casablancában és Rabatban is nagy a riadalom. 

Már legkevesebb 632 ember halálát követelte a marokkói földrengés, a sebesültek száma 329-re emelkedett – jelentette a Reuters szombaton az északnyugat-afrikai ország állami médiájára és a  belügyminisztérium legfrissebb adataira hivatkozva. A tárca közleményében nyugalomra intette az erőteljes földmozgás által sújtott hat tartomány lakóit. Egy helyi tisztviselő korábban azt mondta, hogy a legtöbb haláleset a nehezen megközelíthető hegyvidéki területeken következett be.

Mint lapunk is beszámolt róla péntek éjjel 11 óra után 11 perccel (közép-európai idő szerint szombat hajnali 0 óra 11 perckor) a Richter-skála szerinti 6,8-es erősségű földrengés rázta meg Marokkót. Az Atlasz-hegység lábánál fekvő Marrákes világörökségi helyszínnek számító óvárosában több épület – köztük egy mecset minaretje – romba dőlt, az emberek pánikban menekültek az utcákra. 

A földrengés epicentruma az Atlasz-hegységben volt Marrákestől körülbelül 71 kilométerre délnyugatra, a földfelszínhez aránylag közel, 18,5 kilométeres mélységben Igil régióban. Az, hogy 6,8-es erősségű volt, az amerikai földtani intézet, az USGS mérését jelenti, a marokkói földtani intézet 7,2-es erősségűre becsülte a természeti katasztrófa erejét. Belügyminisztériumi közlések szerint a mindössze körülbelül 20 másodpercig tartó földrengés lakott területen kívül végezte a a legnagyobb pusztítást. 

Marrákesben egyelőre kézi erővel kezdték meg az ott élők a romok eltávolítását, hogy túlélőket találjanak. Stephane Dujarric ENSZ-szóvivő segítséget ígért a marokkói kormánynak. Montasir Itri, az epicentrumhoz közeli Asni hegyi falu lakója elmondta, hogy ott a legtöbb ház megsérült, és a falu lakói közül aki teheti, minden rendelkezésre álló eszközzel menti a romok alá szorultakat. Az újabb beszámolók szerint az Igiltől mintegy 250 kilométerre északra fekvő Casablancában, a 350 kilométerre lévő Rabatban, sőt, a még jóval távolabbi Imsouane tengerparti városban is az utcán töltötték az éjszakát az emberek, és sokan félnek visszatérni otthonaikba.

A péntek éjjeli földrengés a leghalálosabb Marokkóban azóta, hogy 2004-ben az északi Rif-hegységben fekvő Al Hoceima közelében több mint 600 ember meghalt.

A korábbi házelnök, a washingtoni kongresszus egyik legidősebb tagja szerint városának, San Franciscónak szüksége van rá.