Puccsok söpörtek végig Afrikán, legutóbb Gabonban buktatta meg a hadsereg a Bongo család hatalmát. A katonai hatalomátvételeknek komoly hagyományai vannak a kontinensen: 2010 óta több mint félszáz erőszakos vagy erőszakmentes puccsra vagy puccskísérletre került sor a földrészen. Így évtizedek óta kérdés: miért nem tud gyökeret verni a demokrácia a kontinensen, miért nem sikerült felszámolni a gyarmatosítás következményeit azokban az országokban, amelyek már úgy ötven-hatvan évvel ezelőtt elnyerték önállóságukat?
Ne feledjük: alkotmányos fékek és ellensúlyok nélkül még a demokratikusabb berendezkedésű országok elnökei is hajlamosak arra: úgy alakítsák át a belpolitikai viszonyokat, hogy örökké hatalmon maradjanak. Szakértők szerint a túl nagy hatalommal rendelkező elnökök, a gyenge regionális és civil szervezetek s az egyre inkább polarizálódó világ magyarázza az ismétlődő katonai felkeléseket Afrikában. „Sok afrikai politikai rendszer egyik nagy problémája, hogy nincsenek olyan mechanizmusaik, amelyek megállítanák a hatalmával visszaélő elnököt” – vélekedett az El Paísban Dagauh Komenan történész. Mint mondja, a törvényhozás gyenge, az igazságszolgáltatás pedig ki van téve az elnök önkényének, s a bíróságokat arra használja fel, hogy kiiktassa ellenfeleit és a maga javára manipulálja a választásokat. A hadsereg az államapparátus egyetlen olyan része, amelynek még van hitele, s amelynek módja is van arra, hogy eltávolítsa az elnököt a hatalomból.
Viviane Ogou nemzetközi biztonsági szakértő, a Gateway to Africa nevű szervezet elnöke a gyarmatosítás örökségét tartja a probléma egyik fő tényezőjének. „A francia gyarmatokat alkotó országok az ötödik köztársaság modelljét másolták, amely egy centralista rendszer, strukturális hiányosságokkal. Ám a decentralizált demográfiai és társadalmi struktúrájú nemzetekben ez a rendszer nem működőképes.” Mivel az adott vezető alatt nincs esély az életszínvonal javulására, az államcsínyeket követően a lakosság gyakran lelkesen fogadja az új irányítókat. Más kérdés: nagyon ritka, hogy a puccs valóban javít az emberek helyzetén.
A puccsokban szerepet játszhat a gátlástalanság, a korrupció. Több teljhatalmú vezető már a látszatra sem ad, nem fogja fel, hogy a látványos pazarlás milyen visszatetszést kelt a társadalomban.
A megbuktatott gaboni vezető, a hírességek társaságában előszeretettel fellépő Ali Bongo állítólag 3,5 millió dollárnyi készpénzt fizetett 2017-ben Lionel Messinek, hogy tegye le egy stadion alapkövét.
Nem lehet minden afrikai puccsot ugyanazon okokkal magyarázni. Maliban 2020-ban, Burkina Fasóban 2022-ben s az idén Nigerben erőteljesen franciaellenes felhangja is volt a hatalomváltásnak. Gabon esetében viszont nem merültek fel franciaellenes érzelmek. Sőt, meglepetésre az új katonai vezetés visszaállította a France 24 francia hírtelevízió, valamint az RFI francia nemzetközi rádió sugárzását.
A sorozatos puccsok aggodalommal tölthetik el az afrikai vezetőket. Talán egyre több elnök teszi fel a kérdést: vajon én leszek a következő? Senki sem érezheti biztonságban magát, amit Gabon esete is mutat. A Bongo családot megdönthetetlennek hitték. Omar Bongo 1966-ban alelnök, 1967-ben pedig elnök lett, vaskézzel irányította hazáját. 2009-ben bekövetkezett halála után fia, Ali Bongo követte a „trónon”. Minden jel arra vallott, hogy a hadsereget is uralja az uralkodó dinasztia, mégis szembefordultak a tisztek az elnökkel.
Afrika több országában demokráciának tűnő rendszert hoztak létre, valójában azonban vérbeli diktátorok vannak hatalmon, s a demokratikus berendezkedés csak álca. Az ellenzéknek nem biztosítanak semmiféle jogot. Rendeztek elnökválasztást például 2021-ben Ugandában és nemrégiben Zimbabwében, de egyik voksolás sem volt sem szabad, sem demokratikus. Előbbi államban például újraválasztották az ellenfeleit előszeretettel bebörtönző Yoweri Musevenit, aki 1986 januárja, tehát idestova negyven év óta áll az ország élén. Zimbabwében 2017-ben felsejlett a remény a katonai hatalomátvétel után arra, hogy az országot 1980-tól kormányfőként, majd 1987 után elnökként irányító diktátor, Robert Mugabe megbuktatása után az ország végre demokratikusabbá váljon, de utóda, Emmerson Mnangagwa ugyanolyan diktatórikus eszközökkel uralkodik, mint véreskezű elődje.
Gondot jelent, hogy az afrikai nemzetközi szervezetek is inkább a probléma, mintsem a megoldás részévé váltak. A nigeri válságot követően a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) a katonai beavatkozást sem zárta ki a Száhil övi országban. Ám a nigeri képeket nézve az emberek örömmel fogadták a puccsot. „Elterjedt az az érzés, hogy az ECOWAS államfői egymást védik, nem pedig a lakosságot. Ha valahol puccsot hajtanak végre, hallatják a hangjukat, de ha a közösséghez tartozó egyik elnök megsérti az alkotmányt, »nem nyitják ki a szájukat«” – mondja a történész Komenan, hozzátéve, hogy a nyugat-afrikai gazdasági közösség az utóbbi években veszített jelentőségéből. Hasonló a helyzet az Afrikai Unióval is.
Kelet-Afrikát eddig nem érte el a katonai hatalomátvételek hulláma. Pedig itt is bőven akadnak teljhatalomra törő elnökök.
Az Afrika Észak-Koreájának nevezett Eritrea 1991-es függetlenné válása óta nem ismert más vezetőt, mint Isaias Afewerkit, míg a szomszédos Dzsibutiban Ismail Omar Guelleh negyed évszázada, 1999 óta áll az ország élén.
Vélekedések szerint a katonai puccsokat az is magyarázza, hogy a hadsereg úgy látja: az adott állam túlélheti a nyugati szankciókat és az elszigeteltséget. A hidegháború után először van alternatívája a nyugati és egypólusú rendszernek, s ezt Kína a gazdasági erejével és Oroszország a katonai erejével képviseli. Ezt jelezte a nigeri puccs is: a puccsista vezetőket ünneplő tömegben többen orosz zászlókat lengettek. Afrika több államában jelen van a Wagner zsoldoscsoport, amely, szemben a Nyugattal, nem követel demokráciát. Éppen ellenkezőleg: a diktátorokat tartják hatalmon, a nyersanyagkincsek lefölözése fejében. Vagyis az új uralkodók semmivel sem jobbak az előzőeknél, sőt…
KAMERUN Paul Biya elnök majdnem öt évtizede határozza meg a nyugat-afrikai ország mindennapjait. 1975 és 1982 között miniszterelnökként szolgált, azóta pedig elnökként. Generációk nőttek fel úgy, hogy rajta kívül nem ismerhettek más jelentős politikai vezetőt. Biya elnöksége jól példázza, hogy Franciaországot miért nem kedvelik sok nyugat-afrikai államban. Párizs támogatja Biyát, aki autoriter módon irányítja hazáját. Csakhogy az elnök már 90 éves, hatalma sem tart örökké. Sokszor tartózkodik külföldön, főleg Svájcban, s bár az állami média „rövid” külföldi látogatásokról beszél, három hónapos idegenbeli nyaralás aligha nevezhető annak. A hadsereg megelégelheti Biya uralmát, s egy külföldi tartózkodása alkalmat nyithat egy esetleges puccsra. Hogy az afrikai puccshullám igenis hatással van a hivatalban lévő vezetőkre, jelzi: másfél héttel ezelőtt rendeletet írt alá tucatnyi tiszt eltávolításáról. Ugyan ez a reform már hónapok óta napirenden volt, de a gaboni puccs nyomán felgyorsult a megvalósítása.
RUANDA Paul Kagame tapasztalatlannak nevezhető sok afrikai vezetőhöz képest, hiszen „mindössze” 2014 óta van hatalmon. Igaz, ezt megelőzően sem volt ismeretlen a helyi belpolitikában, hiszen az alelnöki és a védelmi miniszteri tárca élén állt. Kagame megbízható katonatisztekkel erősítette meg biztonsági rendszerét, és többtucatnyi tisztet küldött nyugdíjba. Kérdés, hogy a volt katonai vezetők nem lázadnak-e fel háttérbe szorításuk ellen.
TOGO A Ghánával, Beninnel és Burkina Fasóval határos nyugat-afrikai állam hasonlóságot mutat Gabonnal. A Gnassingbé klán 1967 óta uralja az államot. Akkor Gnassingbé Eyadéma került katonai puccsal hatalomra. 2005-ös halála után húsz napig ideiglenes elnök került az elnöki székbe, majd rögvest az előző államfő fia, Faure Gnassingbé lett az új államfő, aki azóta is az ország élén áll. Tombol a korrupció, a foszfátágazatot, amely az export 40 százalékát teszi ki, az elnöki hivatal irányítja. Faure Gnassingbét is apjához hasonlóan rendre újraválasztják, ami nem is csoda, hiszen az ellenzéket keményen elnyomják. Ugyanakkor a hadsereg lojalitását egyre többen kérdőjelezik meg.
KONGÓ (Nem tévesztendő össze a Kongói Demokratikus Köztársasággal.) Denis Sassou-Nguesso elnöknek a gaboni puccs után igenis van oka aggodalomra, ezért is szólított fel az ECOWAS mielőbbi fellépésére. Az elnök, aki 1979 óta kormányozza az országot – leszámítva öt év szünetet az 1990-es években –, családi kapcsolatban is áll a Bongo családdal: lánya, Edith a gaboni klán pátriárkájának, Omar Bongónak a felesége volt. Sassou-Nguesso szoros ellenőrzése alatt tartja az államapparátust, beleértve a hadsereget. De több afrikai puccs – a szudáni, a zimbabwei vagy akár a gaboni – azt mutatja, hogy még a legstabilabbnak vélt vezetőnek is van félnivalója, s a hozzá legközelebb állók is elárulhatják.
EGYENLÍTŐI-GUINEA Teodoro Obiang a világ leghosszabb ideje hivatalban lévő elnöke, aki 44 éve megszakítás nélkül van hatalmon, és minden választást 95 százalék feletti arányban nyer meg. Az egykori spanyol tartományban szinte lélegezni sem lehet az engedélye nélkül. Ám az itteni hadsereg is „kedvet kaphat” arra, hogy megbuktassa.