Iványi Gábor;keresztényüldözés;Magyar Evangéliumi Testvérközösség;

„Határponthoz érkeztünk” - Kétségbeesett felhívást tett közzé Iványi Gábor

Egyre kilátástalanabb helyzetbe került az Orbán-kormány által gyakorlatilag üldözött Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség. 

„Rendkívüli helyzetben kényszerülök megszólítani minden jószándékú, tisztességes embert. Kérem, érezzék át azt, amit a magyar állam hivatalos szervei a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséggel és segítő intézményeivel művelnek. Tegyen meg ki-ki minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy ez a méltatlan helyzet orvoslást nyerjen” - közölte a szervezet oldalán Iványi Gábor.

A MET vezető lelkésze kér mindenkit, aki „kész szót emelni a jogsértés és embertelenség ellen, tegye ezt bátran és nyíltan, keresse meg országgyűlési képviselőjét, és várja el tőle, hogy emeljen szót értünk”, és aki abban a helyzetben van, hogy képes támogatást adni, az lehetőségeihez képest legyen nagyvonalú.

„Amennyiben Magyarország leggazdagabb egy százalékának minden tagja havi kétezer forinttal (körülbelül két kilogrammal kenyér árával) támogatná munkánkat, fennakadás nélkül képesek lennénk működni” - fejtegette.

Ezer munkavállaló dolgozik szociális, oktatási, egészségügyi, családsegítő és lelki szolgálatukban, amellyel mintegy húszezer embert érnek el. Ezt az államtól átvállalt munkát a rendszerváltás óta, sőt, bizonyos fontos részeit már azt megelőzően is végezték. Iványi Gábor hangsúlyozta, a jelenlegi kormány alkotmánysértő módon vette el egyházi státuszukat, s az Alkotmánybíróság határozata ellenére sem orvosolta azt, adósságcsapdába kergetve ezzel őket. „Most azonban határponthoz érkeztünk” - fogalmazott, hozzáfűzve, hogy a kormány illetékes minisztere és államtitkárai utasítására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elvégzett munkájuk után járó alapnormatívát is drasztikusan csökkentette, majd teljes mértékig elkobozta.

Ezer munkavállalójuknak nem tudnak fizetést adni, mintegy 3000 mélyszegénységből érkező gyereket kell naponta oktatniuk és etetniük, emellett van több száz ellátott hajléktalanuk, szegénykórházuk és idősotthonaik is. 

„Ha bárki, aki olvassa ezt a kiáltványt bárhol a földön, és úgy érzi, nem taposható el egy az alapvető emberi jogokért és a szegényekért, kiszolgáltatottakért élő közösség, azt kérem, tegye meg, ami tőle telik. Akadályozzuk meg, hogy a lélektelen önkény jusson méltatlan diadalra. Köszönöm minden együttérző barátunk, testvérünk eddigi támogatását, és azok hűséges kitartását, akik munkatársaink közül ezt megtehették. Kérem, álljanak mellénk, hogy tovább segíthessünk, hogy elvégezhessük azt a nélkülözhetetlen munkát, ami népünk legszegényebb egy százalékának az életet jelenti”

- zárta sorait Iványi Gábor.