A történet messzebbről indul. Szekszárd hajdani központjában, az I. Béláról elnevezett téren 1845-ben a vármegyei rabok a dologház alapjainak ásása közben mészkő szarkofágra bukkantak. Ezután – az Augusz Antal alispán utasítására Tormay Károly főorvos által irányított első helyi tudatos ásatás során – április 23-án napvilágra bukkant egy ókereszténynek mondott márvány szarkofág. A domborművekkel gazdagon díszített, aranyozott és festett kőkoporsót 1846-ban Ürményi József főispán (és alnádor, aki Auguszt a konzervatív táborba csábította) 12 ökrös szekérrel a Dunához vitette. „Hajón Pestre szállittatott, s a dicsőült József Főherczeg Nádorunknak előre tett jelentés után Clark Ádám szivességéből nagy gonddal az akkor épitett uj lánczhid udvarán a 110 mázsát nyomó ókori jövevény, ahhoz való gépek segitségével a hajóból kiemeltetvén, nagy néptömeg csudálkozása kiséretében a museum udvarába hozatott, s ideiglenesen a középkapuban állittatott fel.” (Két év múlva március 15-én Petőfi állítólag erre lépett fel, hogy beszédet mondjon.) A Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, akitől a fenti idézet származik, ekkor Kubinyi Ágoston tiszteletbeli akadémikus volt, és az maradt Ferenc József 1857-re tervezett látogatásakor is.
Időközben Ürményi kegyvesztett, Augusz pedig báró és a Helytartótanács elnökhelyettese lett, s úgy összevesztek, hogy még párbajoztak is. A köztük lévő presztízscsata az Ürményi megépíttette budai alagút 1857. április 30-i átadásával eldőlni látszott, de Augusz is ki akart tenni magáért. Ennek mulatságos bizonyítéka Degré Alajos Visszaemlékezéseim című 1884-es művében maradt fenn. „Fogalmat nyújt az akkori pesti hangulatról báró Eötvös József néhány szava. Ferencz József osztrák császár készült Pestre. A hivatalos közegek itt mozgásba hoztak mindent, hogy a fogadtatás minél fényesebben üssön ki. Báró Augusz Antal helytartó fölkéri Eötvöst, mondjon neki valami tervet a fogadtatáshoz, bármibe kerüljön is az, de a felséget lepje meg, s a népnek is örömet szerezzen. Eötvös kelletlenül vállat vont, s odavetőleg mondá: – Nem tudok. Kis szünet múlva elkezdte, tán mégis. Augusz örömtől sugárzó szemekkel biztatá: – Nos, nos? – Ő felsége a hídon hajtat át? – Természetesen. – Akkor a hídfőnél arra a két oszlopra… – Igen, igen. – Az egyikre akasztasd fel Prottmannt [a rendőr-főkapitányt], a másikra magadat. Ő felségét meg fogja lepni, s a népnek örömet szerez. Ezzel vette a kalapját s távozott. Megtörtént-e ez a beszélgetés vagy sem, azt nem tudhatom, de hogy közbeszéd tárgya volt, s minden magyar ember örömmel hallotta, az már szent és igaz.”
Augusznak azonban ennél jobb ötlete is támadt. Mivel az Akadémia egyetlen tagja sem vállalt a látogatáskor hivatalos szereplést, hogy a magyar királynak is címzett, valójában osztrák császárnak hódolatát fejezze ki, kiszemelte e célra Kubinyi Ágostont, aki a tudós társaságban április 7-én tartott felolvasást Szekszárdi régiségek címmel a nevezetes szarkofágról és mellékleteiről, részleteiben egyértelműen a báró szóbeli közléséből merítve. Az erről szóló mű – színes metszetekkel, keresztényi tartalommal s Augusz szerény említésével – ráadásul magyar és német változatban igen alkalmasnak mutatkozott a megtisztelésre.
A mindössze 31 számozott oldalt és egy címoldalt tartalmazó kiadvány az Akadémia könyvtárában 350.346-os leltári szám alatt található, a Wikipédia erre hivatkozva így is közli minden oldalát. Haffner Rita tájékoztatása szerint ez az elektronikus forma nem saját dokumentumukról készült, a könyvtárban ez a példány a kalocsai jezsuita gimnáziumé volt, amit benne kézírás tanúsít: „A’ m[éltósá]gos szerző ur látogatása emlékéül tisztelete jeléül a[ján]dékozza a’ n.[agy] t.[iszteletű] Kalocsai Jézus Társasága Házá[nak]”. Csakhogy ennek a műnek is megvolt a sorsa: a Népkönyvtári Központtól került a mostani gyűjteménybe. A szakreferens azonban utánajárt, s a külső raktárban Régész Qu.171 raktári jelzettel lelt egy másik példányt is, melyet a Google közöl a világhálón.
Ebben a címoldal után, a számozott oldalak előtt Ferenc József összes címe – köztük a jogtalanul viselt magyar királyi is – díszes nyomdai kiállításban, s alatta egy rövid mondat: „a legmélyebb hódolattal ajánlva”. Ennyi az adott körülmények között – talán Augusz báró nyomatékos helytartótanácsi kérésre – belefér, csakhogy a másik oldalon mindez bővebb változatban ismétlődik.
„Felséges Uram!
Azon számtalan honfiaktól, kik Császári Királyi Apostoli Felségednek Buda-Pesten szerencséltető mulatásakor tartozó jobbágyi hódolatukat nyilvánítni sietnek, magam sem kivánván elmaradni, bátor vagyok honunkban legörvendetesb mulatása emlékeül e kis munkámat legforróbb kivánataim mellett jobbágyi legmélyebb alázattal Felségednek ajánlani.
Kelt Pesten majus 4kén 1857. Legalázatosabb szolgája Kubinyi Ágoston”
Akárhogy is, a „jobbágyi legmélyebb alázat” nemigen illik ahhoz a magyar nemeshez, aki Szent Istvánig vezeti vissza családfáját, hiszen „Horvát István szerint a Hunt Pázmán nemzetség ivadéka”. Ez utóbbit már a Vasárnapi Ujság írja Kubinyiről még ugyanebben az évben, címoldali mellképével közölt cikkében. A Wikipédia – sok más mellett – két érdekességet is elkottyant, melyek az uralkodó figyelmét és sajátos köszönetét tükrözik. „I. Ferenc József a múzeumban tett 1858. évi látogatása után a kamarási címet adományozta Kubinyinak (…) Nyugdíjba vonulásakor, 1869-ben érdemei elismeréseként az osztrák Vaskorona-rend III. osztályú keresztjét adományozták neki.” (Magyar kitüntetést sosem kapott…)
Az uralkodó aligha gondolt rá, hogy az a jobbágyi alázat egészen nyilvánvalóan utólag került a műbe, bár kellő sugalmazás után, amit az 1873. szeptember 19-én elhunyt Kubinyinak csupán vállalnia kellett. Mindez a jezsuitáknak adott példányból már – hogy, hogy nem – kimaradt, s aligha ők vagy a Népkönyvtári Központ emelte ki a praktikus alázat eme megnyilvánulását, hanem – s ez a legvalószínűbb – a szerzői, saját használatra szánt példányba már eleve bele sem került…
