Vasárnap délután kettőtől este tízig öt rövidített operettet láthatott az Eiffel Műhelyház közönsége. Ez önmagában nem feltételez felhőtlen szórakozást, hiszen – ahogyan azt az Operett-maraton szinopszisa is írta – a műfaj igencsak megosztó, „sokan kritikátlanul rajonganak érte, mások szemében vörös posztó”. A maraton minőségéről Novák Eszter és Forgács Péter rendezése, továbbá Selmeczi György zenei irányítása gondoskodott, de a legnagyobb elismerés a Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves zenés színművész hallgatóit illeti, akik ezzel a grandiózus előadáscsokorral igazán bizonyították rátermettségüket és föladták a leckét a később végző zenés osztályoknak.
A játszóknak nem azonos szerepkör és feladat jutott a különböző operettmesékben: aki egy helyütt primadonna volt, az máskor a tánckart gazdagította, aki egyszer még csak prózai szerepben tűnt föl, az egy másik etapban bonvivánként lépett a színre, és így tovább. Mindenkinek volt lehetősége megmutatkozni. Az egyetemi színpadi környezet adottságai, azaz a minimális díszlet, illetve maga tény, hogy az operettek zenei anyagát – és sokszor a cselekményt is – jó egyharmadra húzták, parlagian szólva „játszhatóvá tette” az operetteket. Jobban érvényesült a szöveg és történet annak minden csökevényességében, hiszen ezek a banális kis sztorik igazán kiszámíthatóak, szinte kilencvenszázalékos pontossággal megmondható, hogy a főhősökre kibékülés vagy házasság, mi több, busás vagyon vár, boldog vég.
A zenés osztály az Operett-maratonnal voltaképp megkísérelte jó ízléssel felmutatni az operett vitatott műfajának erényeit, hiszen ezek a művek legtöbbször zeneileg értékesek, szövegeik, rímeik szellemesek, csak némiképp eljárt fölöttük az idő. Az alkotók koncentrált munkájukkal képesek voltak az operettek egy különlegesebb arcát megmutatni, ez volt, hogy kedveskedő műfajparódiába hajlott, de lehetőséget adott arra is, hogy a legelcsépeltebb operett-slágerek is megigazuljanak. A Vilja-dal és Zsupán belépője számomra először hangzott el úgy, hogy a szöveget is értettem. A megfelelő szövegejtés (és el nem hanyagolható szövegértelmezés) az ötödéves zenés osztály nagy erénye, énektechnikájuk is kimagasló. Öt különböző zenei matériában mozogtak otthonosan Johann Strauss keringős magyar meséjétől Ábrahám Pál jazzes revüoperettjéig.
Egyik sokk követi a másikatDélután kettőtől A cigánybáróval (ifj. Johann Strauss) kezdtek, majd következett a Szép Heléna (Jacques Offenbach), ötkor William Schwenck Gilbert és Arthur Sullivan Japánban játszódó műve, A mikádó, ezután jött két magyar operett, A víg özvegy (Lehár Ferenc) és a Bál a Savoyban (Ábrahám Pál). Jó összeállítás, mely némiképp a műfaj fejlődését és kliséit is felvillantja: A cigánybáró Jókai Mór regénye nyomán íródott – ugyanezt a történetet dolgozza föl az 1985-ös Szaffi rajzfilm is – romantikus népmesei opus eltűnt kincsről, nemesi származásról. A Szép Heléna mitológiai történet, a Párisz ítélete nyomán kialakult zűrzavart dolgozza föl komikus szereplői a trójai hősök. A mikádó sokszoros félreértésen alapuló vígjátéki helyzetében mindenki hazudik a másiknak, aztán megesküszik mindenki azzal, akit szeret, ebben nem különbözik A víg özvegytől sem, ahol még töméntelen pénz is jár a meghódított nővel. Mind Lehár Ferenc műve, mind Ábrahám Pál világhírű revüoperettje feszegeti a házastársi hűség kérdését. A Bál a Savoyban ezt konkrétabban teszi, nemcsak Henry és Madeleine házasságát teszi próbára, hanem feltehetően sírig tartó (és monogám) frigyet ad a szubrettnek és a táncos komikusnak. Édesen kiszámítható a két vígjátéki karakter szerepe is, a szubrett, azaz Daisy valójában azért amerikai, hogy behozhasson egy dallamvilágot, párja, Mustafa is csak azért török, hogy hat exfelesége keleties táncot lejthessen. De a végén minden megoldódik. Valóságos happy end-dömping ez a sorozat, senki nem is szomorkodott az Eiffel Műhelyházból kilépve.
A közönség túlnyomórészt a slágerekre ül be, ami a műfaj szórakoztató jellege okán érthető is, a magyar operettekben megvan a helye a vastapsnak, a ráadásnak, ez receptszerűen működött vasárnap este is. Az operett az egyik legnépszerűbb színházi műfaj hazánkban, és nem érdemes lenézni, inkább érdemes jól csinálni. Ehhez az Operett-maraton megfelelő alap, ha a jövő zenés-színész generációja képes úgy gondolkodni az operettjátszásról, mint ahogy ez látható volt az öt foglalatban, akkor van reményünk ízléses előadásokra – ahogy ezektől ma sem mentes az operettjátszásunk, csak kevesebb figyelem irányul a feldolgozásokra. Annyi bizonyos, az Operett-maraton egyes szereplőiből akár még a zenés színház új csillagai válhatnak.
Infó: Operett-maraton, játssza a Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves zenés osztálya: Baranyi Emma, Berkó Boglárka, Fekete Patrícia, Fülöp Kristóf, Gellért Dorottya, Illés Adrián, Juhász Bence, Kerek Dávid, Karsznai Vilmos, Liber Ágoston, Nemes Tibor, Polák Ferenc, Sas Zoltán, Szaplonczay Mária, Szász Gabriella, Tóth Dominik, Turi Péter, Varga-Járó Sára, Vatamány Atanáz. Osztályfőnök: Novák Eszter és Selmeczi György. Szeptember 17., Eiffel Műhelyház