A békéhez szokott Európában az emberek kitartóan azt szeretnék megtudni, hogy mikor és milyen végkifejlettel zárulhat le Oroszország agressziója Ukrajna ellen. Nyilatkoznak a háborúról katonai szakértők, nyugalmazott és aktív tábornokok, politikai tanácsadók, gazdasági elemzők és csillagjósok egyaránt. De nagyon határozottak és hangosak az online közösségi felületek névtelenségét élvező fotelguruk is. Nehéz ebben a ránk zúduló zűrzavarban különválasztani egymástól a történéseket hitelesen ismertető híreket a gátlástalan propagandától. Sajnos a tudatos politikai manipuláció egyik célja az, hogy világszerte elfordítsa az embereket a hagyományos, pártatlanul és igényesen tájékoztató médiumoktól.
A háborúkban nagy szerep jut a megtévesztésnek, a manipulációnak. Nincs ez másképp most sem. Mindkét hadviselő fél nagy hangsúlyt fektet a tájékoztatásra, arra, hogy az érdekeinek megfelelően befolyásolja a hazai és a nemzetközi közvéleményt, valamint a döntéshozókat. Különösen érvényes ez az oroszokra. Ukrajna is, mint védekező áldozat profi ezen a téren, de a Kreml minden túlzás nélkül a lehető leghatékonyabban téveszt meg, manipulál, vagy, ha úgy tetszik, egyszerűen hazudik.
Érdemes felidézni a kezdeteket, azt, ahogyan a Kreml már az első lépéseivel elmerült a máig tartó hazugságspirálba.
Bizonyára sokak számára ismeretlenül hangzik Oszétia és Abházia neve, pedig Oroszország már 1992-ben egyértelművé tette, hogy olyan érdekei fűződnek ezekhez a kaukázusi tartományokhoz, melyeket nem kíván feladni. A Grúzia kárára felizzított nemzetiségi ellentétek odáig fajultak, hogy a Dél-Oszétiára és Abháziára korlátozódó fegyveres szembenállás háborúvá fajult. 2008-ban öt nap alatt kényszerítette térdre Grúziát az orosz hadsereg. Formálisan a két szakadár terület függetlenségéről szólt a történet. A valóságban viszont „csak” annyi történt, hogy Oroszország megerősítette a befolyását a Kaukázusban, leginkább annak Fekete-tengeri partvidékén, és csapást mért a Tbilisziben nyugatbarát gazdasági, katonai közeledést hirdető Mihail Szaakasvili elnökre. Szaakasvili jelenleg éppen korrupciós vádak nyomán grúz börtönben raboskodik, Moszkva pedig egyre jobban szót ért Tbiliszivel.
Hogy mi köze van mindennek Ukrajnához? A grúz kaland volt a véres főpróba. Vlagyimir Putyin elnök többször is nyíltan kijelentette, hogy a Szovjetunió széthullását tragédiának tartja. Senki sem vette komolyan, hogy az általa történelminek tartott orosz birodalmi területek visszaszerzése a cél. Sőt, visszaforgatva az idő kerekét Putyin ismét világhatalmi szerepet szánt Oroszországnak, ezúttal az Egyesült Államok és Kína mellett.
Ezzel el is érkeztünk a nagy orosz önleleplezés pillanatához. Vlagyimir Putyin 2014-ben még szégyenlősen, felségjelzés nélküli katonákkal elfoglalta a Krím-félszigetet. Az orosz elnök a végsőkig tagadta a nyilvánvalót, ahogyan azt is, hogy a kelet-ukrajnai Donbasz területén a határon átszivárgott fegyveresek foglalnak el közigazgatási épületeket helyi orosz nemzetiségű hazafiaknak adva ki magukat. A világ ekkor ismerte meg a Valerij Geraszimov tábornok irányítása alatt tökélyre fejlesztett hibrid hadviselést, annak kézzelfogható, gyakorlati alkalmazását. A Geraszimov-doktrínában megfogalmazottak szerint
a Nyugat lett megvádolva nem hagyományos, katonai, hanem inkább titkosszolgálati módszerek alkalmazásával, azzal a céllal, hogy legitim kormányokat váltanak le. Kérdezhetnénk, hol ebben az újdonság? A befolyásukat, céljaikat érvényesíteni törekvő erősebb szereplők a történelem során sokszor léptek fel így a gyengébb ellenfeleikkel szemben.
Az orosz hadtudományi terminológiában aszimmetrikus hadviselésnek keresztelték el a maguk által alkalmazottakat. Ennek része a teljes titkosszolgálati eszköztár, a reguláris haderő nem hagyományos, így például felségjelzések nélküli bevetése, mindez elegyítve a kiberhadviselés lehetőségeivel, a gazdasági befolyásolás kiépítésével és nem utolsó sorban az információs, médiatér lehető legkiterjedtebb uralásával. Nagyon összetett, hosszútávú tervezést és kivitelezést feltételező hadviselésről van szó ebben az esetben, olyan lépések sorozatáról, amelyek között a legnagyobb súllyal a megtévesztés szerepel. Ez annyira jól sikerült, hogy a világ mellett önmagukat is becsapták. Így volt ez Ukrajna esetében is.
A 2014 óta bekövetkezett események ismeretében világosan látszik, hogyan épült fel Putyin ukrajnai terve a hibrid hadviselés szabályait követve. Minden a megtévesztésre, a hazugságra alapult; például, vádold az ellenségedet azzal, amire te magad készülsz. Putyin hadgyakorlatnak hazudott csapatösszevonást hajtott végre orosz és fehérorosz területeken. És azért csak 300 ezres összlétszámmal, mert így elhitethette a világgal azt, hogy kizárólag az orosz érdekszférát ingerlő nyugati fenyegetésre válasz a fegyvercsörtetés.
Ezt követte a korlátozott katonai akcióról szóló hazugság, ami önkéntelenül is egy jóval nagyobb, szinte rendszerszintű megtévesztést volt hivatott leplezni. Egészen pontosan azt, hogy a világ második legerősebb haderejének vetített orosz hadsereg nem rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyek szükségesek egy elhúzódó hadviselés folytatásához erőegyensúly esetén. Vagyis egy grúziai kaland, egy szíriai, leginkább a légierőre és légvédelemre korlátozódó jelenlét még rejtve tarthatta a szomorú valóságot. Az ukrán front pokla, a minden túlzás nélkül hősies össznépi ellenállás, az ott alkalmazott nyugati fegyverzettel a csupasz valójában mutatta meg az agresszort.
És ahogyan azt várni lehetett, sorra dőltek meg a putyini hazugságok. Bizonyítást nyert, hogy nem volt semmilyen, az orosz ajkú kelet-ukrajnai lakosság körében folyó népirtás, nem voltak biológiai hadviselést előkészítő titkos laboratóriumok. Az elpusztíthatatlan tank, az Armata nem is létezik, a lelőhetetlen Kinzsal ballisztikus rakétát gond nélkül lelövik a Patriot rendszerek. A hibrid hadviselés egyik legeredetibb újításáról, a magánhadseregnek beállított Wagner csoportról az orosz elnök önmagát meghazudtolva vallotta be, hogy állami pénzen fenntartott zsoldosalakulat.
Megindultak az ukránok, az orosz fegyverekről kiderült, hogy nem működnekLegutóbb már azt találta mondani Putyin, hogy
az orosz gazdasági sikereket akarja a Nyugat semmissé tenni az Oroszország ellen indított háborúval. Igen, jelenleg itt tartunk az alternatív valóság építésében.
A jelek szerint a manipulálás az orosz hibrid hadviselés legsikeresebb területe. Moszkva igyekszik elhitetni a világgal és az ország lakosságával, hogy minden a terveknek megfelelően halad, a gazdaság sikert sikerre halmoz, a szankciók kudarcot vallottak, mivel csak megerősítették Oroszországot.
Igyekeznek nagy haditettnek láttatni azt, hogy a korábban vágyottnál lassabban halad az ukrán ellentámadás. Ahogyan azt is sokan, leginkább Európa keleti felén a gazdasági sikerek részének tekintik, hogy az orosz lakosság példátlan vagyonvesztést szenvedett el. Egy dollárért majdnem 100 rubelt kell fizetni, ami az orosz fizetőeszköz 60 százalékhoz közeli értékvesztését jelzi egy év alatt. Független elemzők az egy-számjegyűnek kozmetikázott valós inflációt 30-35 százalék közöttire becsülik.
Összességében a lakosság megfélemlítésének hatékonyságát és a totális össztársadalmi információs kontrollt jelzi, hogy még nem vonultak utcára tömegek.
A látszat szerint senkit sem zavar, hogy az ukrán fronton, és a gazdasági teljesítmény alapján világuralmi babérokra pályázó atomhatalom miért kénytelen cimborálni a nyomorúságos Észak-Koreával. Megrázó volt látni, ahogyan az orosz vendéglátók körbeudvarolják az éhínségtől szenvedő Észak-Korea túlsúlyos vezetőjét.
Bizonyára így van ez rendjén, mivel Putyin elnök kitartóan azt ismételgeti, hogy minden a terveknek megfelelően halad.