Orosz merényletet hiúsítottak meg a lengyel fővárosban

Az utolsó pillanatban akadályozták meg Varsóban egy ukrán-amerikai állampolgár orosz utasításra történő meggyilkolását – jelentette be a lengyel kormányfő. Az eset beleillik az Ukrajna elleni invázió óta megszaporodott, a Kreml által elrendelt európai merényletek sorába.

Alagutak, hamis zászlós drónakciók: veszélyesebb lett a baltikumi hibrid nyomásgyakorlás

Litvániába föld alatti járatokon át jutnak be illegális csoportok, Lettország pedig lezárja utolsó közúti átkelőjét Fehéroroszország felé. A térség szolgálatai közben arra figyelmeztetnek, hogy Moszkva zsákmányolt ukrán eszközökkel provokációkat készíthet elő kritikus infrastruktúra ellen.

Mindaugas Sinkevičius litván miniszterelnök kijelentette, hogy az ország közvetlen katonai fenyegetettsége nem növekedett drámai mértékben, de a kritikus energetikai és kommunikációs létesítmények védelmét a legmagasabb szintű katonai biztosítás alá helye

Jön a Tisza-kormány, jöhet az orosz hibrid hadviselés Magyarország ellen is

Minden adott ahhoz, hogy Moszkva megváltoztassa az álláspontját Budapesttel szemben.

Tiltakozás az orosz követségnél február 22-én, a háború kitörésének évfordulóján

Kitört egy kis pánik, Oroszország minden jel szerint simán lehallgatta 17 kulcsfontosságú európai műhold kommunikációját

Egy műholdakat érő támadás egész országokat béníthat meg a GPS, a banki szolgáltatások és a biztonságos katonai kommunikáció megzavarásával.

Orosz kémműholdakat az űrbe szállító rakétákat rendszeresen lőnek ki az oroszok a bajkonuri űrállomáson

Andrej Babiš felülvizsgálná Ukrajna lőszerellátásának cseh szervezését

A program leállása Csehország mellett a NATO-nak is ártana.

Hibrid dilemma: Magyarország kivel van a háborúban?

Ahhoz, hogy Vlagyimir Putyin Európa ellen vívott hibrid háborúját megértsük, térben és időben sem kell messzire menni: régóta itt van a mindennapjainkban. Támadás alatt áll Magyarország is: az egyetlen különbség, hogy nálunk a hatóságok elnéző és az Orbán-kormány már-már támogatónak mondható magatartása nyomán egyelőre nem az erőszak, hanem a beépülés, a dezinformáció és a manipuláció dominál.

Amikor 2015 júniusában kikerültek az első xenofób plakátok, senki nem értette, mit csinál a kormány, mert az országot akkoriban nem igazán érintette a migráció

Kövér László: Hibrid háború folyik Magyarország ellen

A házelnök a vajdasági Tóthfaluban elismerte, hogy a hatalom elfáradt, és bár a a jövő áprilisi választáson még mindig esélyesnek tartja a Fideszt, ez nem egyértelmű. Azt is állítja, hogy az ellenzéket külső erők pénzelik és irányítják.

Kövér László egy  korábbi országházi eseményen

Orosz árnyékflotta többcélú felhasználással

A nyugati szankciók kijátszására szervezett, kiöregedett olajtankerekből álló árnyékflottát Oroszország minden jel szerint egyúttal a tengeralatti vezetékek megrongálására és az európai távközlés megzavarására használja.

A finn parti őrség által feltartóztatott Eagle S tanker egy brit lap szerint kémfelszereléssel is el van látva a NATO haditengerészeti erőinek megfigyelésére

Putyin-rezsimet gyanítja száz európai szabotázsakció mögött a cseh külügyminiszter

A német hírszerzés vezetője már a NATO kölcsönös védelmi cikkelyének életbeléptetését is kilátásba helyezte.

Jan Lipavsky a NATO külügyminiszteri csúcsán Brüsszelben, december 4-én

Migrációs vihart kavart Donald Tusk, úgy hírlik, hogy egy NER-közeli üzletember megvenné a legnagyobb lengyel kereskedelmi televíziót

Radikális, az EU politikájával szembeszegülő bevándorlási politikát hirdetett a lengyel kormányfő.

 Donald Tusk szerint a menedékjog alkalmazásának felfüggesztésére is szükség lehet, hogy választ adjanak a Minszk és Moszkva által az Unió ellen folytatott hibrid háborúra

Hibrid támadásoktól tart Németország

A köln-wahni incidenst követően csupán elővigyázatosságból ellenőrizték az ivóvízellátást Geilenkirchenben, de nem találtak szennyezésre utaló jeleket.

Ütközőzóna épül lengyel-belarusz határon

200 méter széles speciális védelmi övezetet létesítenek a lengyelek.

A Białowieża melletti határsáv távol tartaná a Belarusz által küldött migránsokat

Az oroszok blokkolják a GPS-jelet a balti térségben, ez már a polgári légiközlekedést is megnehezíti

A NATO is foglalkozik a kérdéssel.

Visszaküldenék Oroszországba a menekülteket a finnek

A skandináv ország szerint az oroszok szándékosan irányították a migránsokat a határhoz.

Finnország már korábban lezárta határátkelőit Oroszország felé a Kreml hibrid hadviselése miatt

Oroszország agressziója új biztonságpolitikai stratégia kidolgozására kényszeríti Európát

Donald Trump újbóli megválasztásának esélye és Oroszország hajthatatlansága átrendezi az európai szövetségesek védelmi gondolkodását - mondta el a Népszavának Csiki Varga Tamás védelempolitikai szakértő.

A jelenleg zajló Steadfast Defender hadgyakorlat is arról szól, hogy elpróbálja a szövetség, mi van, ha Amerikából, illetve Nyugat-Európából kell felvonulni Lengyelország és a Baltikum védelmére

Finnország NATO-tag lett, az oroszok migránsokat küldenek a közös határra

Miután a finn kormány négy határátkelőt is lezárt, az illegális menekültek az ország északi részén próbálnak meg eljutni Finnországba, közölték a finn hatóságok

Vlagyimir Putyint senki nem vette komolyan, aztán jött a véres főpróba

Ukrajna is, mint védekező áldozat profi ezen a téren, de Oroszország minden túlzás nélkül a lehető leghatékonyabban téveszt meg, manipulál vagy ha úgy tetszik, egyszerűen hazudik.

A jelek szerint
a manipuláció
az orosz
hibrid hadviselés
legsikeresebb
területe. Vajon
miért kénytelen
cimborálni a
nyomorúságos
Észak-Koreával
a világuralmi
babérokra pályázó
atomhatalom?

Trump-Putyin: Média, biztonság, káosz

A totális konfrontáció nem kifizetődő.
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang