Nem tudom, önök hogy vannak vele, nekem a szívem csücske a szuverenitás. Az országé is, az enyém is. Ebben rokonlelkek vagyunk a miniszterelnök úrral. Bár ő mintha picit összekeverné a kettőt: hajlamos azt érteni az ország szuverenitásán, hogy ő azt csinál, amit akar.
A lényeg, hogy a szuverenitás, az kell. Nem is értem, mit háborognak egyesek a szuverenitási törvénycsomag miatt. Pedig még azt sem tudják, mi lesz benne. De valahogy nem bíznak Semjénben, aki az ilyen javaslatokat éjszaka, lábujjhegyen becsempészi a Parlamentbe. Eddig mindig volt egy minisztertársa, mint a szintén éjszakai műszakban dolgozó Mikulásnak a krampusz, aki vele együtt jegyezte a törvényt. Sokáig Palkovics, aztán Varga Judit, de ezek már mind kidőltek, rosszul bírták az éjszakázást. Meg a blamát. Így aztán nem tudom, ki lesz most Semjén partnere, bár Kocsis Máté nagyon kepeszkedik. Az esztergomi frakcióülés után odadörrent: „Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy aki külföldön dollárért árulja a saját hazáját, azért itthon felelnie kell a törvény előtt.”
Végre megértettem: eddig csak azért rontottak annyit az ország állapotán, hogy ne legyen olyan kelendő. Úgy látszik, az ellenzék ennek ellenére rátukmálná mindenkire, aki fizet érte. Ha egyszer nem értenek más szakmához, mint a hazaáruláshoz.
Azt még a Fidesz sem tudja pontosan, mi legyen a paragrafusokban. (Miért, azt sem tudják előre, azon a héten éppen miért kell a svéd NATO csatlakozást blokkolniuk. E héten pl. Menczer azzal állt elő, hogy ő „aggódik a svéd demokráciáért”. Én azóta érte aggódom.) Ha már elkészültek volna a szép, új bunkósbot faragásával, akkor nemcsak általánosságban szórnák az átkokat az „álcivilekre”, „dollárpolitikusokra”, „a hazát külföldön áruló újságírókra”.
Velem, kérem, nagyon ki van szúrva. Amikor én aktív politikus voltam, még nem volt dollárbaloldal. Vagy nekem nem szóltak róla. Luxusbaloldal, az már volt, hallottam a jobboldaltól, de azt a sok Fidesz-jacht óta valahogy nem emlegetik. Pedig ha a régi filmben volt Dollárpapa, akkor én meg lehettem volna Dollármama. Csak csurrant-cseppent volna nekem is valami. Mindegy, ez a vonat elment. (Akkor még jártak a vonatok.) A dollárjaimmal együtt. A mostani dollárcivilek, dollárpolitikusok, dollárújságírók (nem értem, euróban már nem is jó nekik a haza ára?!) viszont számíthatnak a megtorlásra. A miniszterelnök megmondta hétfőn a Parlamentben, hogy nem tűrhetjük. Mindig van valami, amit nem tűrhetünk, (különösen gazdasági bajok idején), most éppen azt, hogy a szuverenitásunk csorbát szenvedjen: „Magyarország nem engedheti, hogy bárki korlátozza a függetlenségét és szuverenitását.”
Nem azért a két fillérért (két dollárért), de nem volnék most Szijjártó helyébe, aki mintha kicsit túl sokat engedne a függetlenségből Putyinéknak. Csak tudnám, ki utasítja erre. Igaz, kizárt, hogy ott dollárral fizetnének. Azt nem tudom, milyen pénznem merült föl, amikor valakik az azeri baltás gyilkosért is adtak valami jutányos árat. Persze Németh Zsolt helyében sem lennék, aki másokkal együtt kifecsegte, hogy a svéd csatlakozás ügyében a törökökkel egyeztetünk, és nem szuverénül meg függetlenül döntünk. Persze lehet, hogy ebben csak ingyen-hülyék vagyunk, van ilyen, bár a NER-elit esetében nem igazán gyakran.
Csak csapjanak le mindenkire, aki korlátozná a miniszterelnök úr és kormánya szuverenitását. Teljes függetlenségüket, az ország érdekeitől is. Viszont cserébe én is kérem a saját szuverenitási törvényemet. Én is nagyon unom már, hogy a szuverenitásomba folyton beleharapnak. Tiltsák meg végre, hogy valaki korlátozza szuverén döntésemet arról, milyen családmodellben szeretnék élni, vagy milyen elvekből – és nem feltétlenül a valláserkölcsből – vezetem le az erkölcsi normáimat, ha azok nem sértik a közérdeket. Garantálják világnézeti és politikai szuverenitásomat, és azt is, hogy ezek nevében cselekedhessek.
Ne minősítsenek család- és nemzetellenesnek, ha nem a Kövér László értelmezése szerinti „keresztény nemzeti” erkölcsöt vallom, sőt nem is azt tekintem igazi kereszténységnek vagy hazaszeretetnek. Csorbát ejt a szuverenitásomon, ha nem biztosítanak egyenlő feltételeket, politikai bosszú áldozatává teszik,
megvonják a levegőt attól a civil szervezettől, vallási közösségtől, politikai oldaltól, színháztól, laptól, sajtóorgánumtól, amelyet választanék.
Hogy hozzak szuverén döntéseket, ha az adómból fenntartott közmédiában elzárnak az információktól? Hogy gyakoroljam az általuk is előírt szuverén szülői szerepemet, ha nincs beleszólásom abba, iskolaérett-e a gyerekem, kap-e időt a kötelező tantervi túlterhelés mellett a játékra és fejlődésre, mivel tömik a fejét a tankönyvekben, hogyan bánnak tanáraival? Sürgősen kérem a törvényt a szuverenitásomat korlátozó erők ellen!
És hogyan váljanak szuverén állampolgárrá, hogyan döntsenek szabadon sorsukról azok a honfitársaim, akik nem láthatnak ki a napi szociális gondok, ellátatlan egészségi problémák, kiszolgáltatottság vermeiből? Törvényt nekik is!
Ide nekem, ide nekünk a mi állampolgári szuverenitási törvényünket!
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.