közlekedés;baleset;rendőrség;

Ütközésben összetört járművek a 4-es főúton Kisújszállás külterületén 2023. szeptember 21-én

- Kevesebb halálos baleset történt az idén az utakon, mint tavaly ilyenkor

Azonban a statisztika szerint az év végéig naponta legalább egy ember fogja életét veszteni. 

Több mint 10 százalékkal csökkent a halálos balesetek, és csaknem 20 százalékkal az ezekben meghalt személyek száma az elmúlt év azonos időszakához képest - közölte szerdai tájékoztatásában a rendőrség.

Jelezték azt is, hogy a szabályok betartatásával tudják elérni, hogy minél kevesebb legyen a baleset. Ezt szolgálják a mindennapi ellenőrzések mellett azok a tematikus akciók is, amelyek a leggyakoribb szabálytalanságokat szeretnék visszaszorítani. A balesetek fő okai továbbra is a gyorshajtás (27%), az elsőbbségadási szabályok be nem tartása (26%) és a kanyarodási szabályok megszegése (15%). A közlekedési morál és a szabálykövetés javításának azonban csak az egyik szükséges eszköze az ellenőrzések bővülése.

Hozzátették, idén szeptember végéig 10 674 személyi sérüléssel járó közúti baleset történt az ország útjain, amelyek közül 299 volt halálos, ezekben 324 ember vesztette életét. A statisztika szabályai szerint – ha minden változatlan marad – még így is minden nap legalább egy ember fog meghalni közlekedési balesetben idén év végéig.

A baleset 21 halálos áldozatot követelt és 15-en sérültek meg, közülük négy embert ápolnak intenzív osztályon.