Egyetlen magyar projekt sincs az Európai Kutatási Tanács,(ERC) szeptemberi keltezésű friss listáján az Az ERC Starting Grants nyertes pályázatai között. A Starting Grants pályázat deklarált célja olyan kiemelkedő fiatal kutatók támogatása (általában 1,5 millió euróval), akik saját független kutatócsoportot vagy kutatási programot kívánnak indítani.
A Starting Grantsnál pillanatnyilag nincs objektívebb mutatója annak, milyen erős egy-egy uniós tagállam tudományos-kutatási szférája, illetve felsőoktatásának tudósutánpótlást biztosító képessége. Az ERC összességében mintegy 100 milliárd eurós kutatási büdzséhez biztosít hozzáférést, a súlyát azonban nem egyedül a gigantikus támogatási keret adja. Egyetlen európai állam sem engedheti meg magának, hogy ne kapcsolódjon hozzá, különben elveszíti a saját kutatási szférájának európai relációjú mérhetőségét/összehasonlíthatóságát, illetve a pályázati lehetőségek biztosította együttműködési opciókat és kapcsolatrendszert (emiatt van, hogy az EU-ból nemrég távozott Nagy-Britannia jelentős összegeket felajánlva próbál visszajutni az ERC-kooperációba). A magyar „helyezés” a fentiek ismeretében azért különösen aggasztó, mert ez a fajta (le)szereplés a hozzánk hasonló méretű országok körében egyáltalán nem jellemző: Hollandia 43, Svédország és Ausztria 19, Belgium 17, Finnország 12, Norvégia 8, Dánia 5, Csehország 3, Lengyelország és Észtország 2, Románia pedig egy projekttel volt sikeres. Ebben a mezőnyben, ahol 400 pályázó között 628 millió eurót osztottak szét, Magyarországnak is illett volna legalább egy-két sikeres pályázattal észrevétetnie magát.
Jellemző a végzettség alapján történő kirekesztés, aztán még a NER is ránkszakadt
A magyar felsőoktatási és kutatási szféra az orbáni kétharmad tizennegyedik éve tartó korszakában jelentősen átalakult, az átrendeződés mérlege azonban legjobb esetben is felemás. Az Akadémia megfosztása a saját kutatóintézet-hálózatától, fontos kutatóhelyek és kutatási irányok (például a vízgazdálkodásban a VITUKI) elsorvasztása, a CEU Bécsbe elüldözése, a kutatási és a tanszabadság, az egyetemi autonómia látványos korlátozása az egyik oldalon, az anyagi források néminemű bővülése (az alapítványi tulajdonba került egyetemek és az államosított kutatóintézetek egy részénél a másikon, miközben az egész szektor fölött ott lebeg az Erasmus+ és a Horizont programokkal kapcsolatos súlyos bizonytalanság, ami azzal fenyeget, hogy a magyar felsőoktatás és tudomány egy fontos színtéren kiszakadhat az európai együttműködésből.
Krausz Ferenc: Az egészségügyet alapjaiban reformálhatjuk meg, de különösen fontos a tanári szakma becsületének a helyreállításaBármennyire riasztónak tűnik a felszínen látható kép, ez csupán a problémák egyik (feltehetően kisebb) része, a mélyben komolyabb problémák húzódnak.
– Erőteljes kirekesztési-kívülrekedési folyamat ment illetve megy végbe. Már a hatvanas évek második fele óta megfigyelhető volt, hogy a felsőfokú képzésben résztvevők, az ilyen végzettséggel az iskolarendszerből kilépő emberek körében egyre csökken az alacsonyabb végzettségű szülők gyermekeinek aránya, azaz már akkor zuhanóban volt az egyéni végzettségi mobilitás, így egyre erősödött a társadalom végzettségi „gettósodása” (nem szükségszerűen térbeli értelemben). Ez tovább erősödött a rendszerváltozás után, s katasztrofális méreteket öltött azóta, hogy ránkszakadt a NER – szögezte le a Népszavának Böröcz József társadalomkutató, az amerikai Rutgers University egyetemi tanára.
Brutális politikai nyomás
Akadnak gondok a végzettek, illetve a képzések színvonalával is. „Aktuális szomorú élményem, hogy a Közszolgálati Egyetem doktori képzésén részt vevő kolléga doktori értekezése az ELTE TTK alapképzésén (!) elvárt színvonalat sem ütötte meg. Ahogy hallom, az illető sikeresen ledoktorált, csak engem raktak ki a bírálati folyamatból” – írta kérdésünkre jellemző példaként a nemzetközi rangsorokban relatíve jól szereplő tudományegyetem oktatója. Az egészségtelen mértékű átpolitizálódásnak az érintett szerint más jelei is vannak. – Aminek van aktuálpolitikai vonatkozása, az elfogadhatatlan mértékben politikai befolyásolás alatt van. A szélenergia kutatásához hiába kértük ki a közpénzből gyűjtött adatokat az állami intézménytől, a szakminisztérium utasítására egyszerűen nem adták nekünk oda. Az atomenergia témája a közoktatásban is tabu, pontosabban csak a pozitív vonatkozásairól szabad beszélni.
– A társadalom- és bölcsészettudományokra brutális politikai nyomás nehezedik. A tudomány autonómiája súlyosan sérül, ráadásul
dermesztő színvonalbeli problémák is akadnak itt-ott, gyakorlatilag publikációs tevékenység nélküli emberek gyakorolnak magától értetődő módon döntéshozó hatalmat a rendszer működése felett.
A politikai szféra lekezeli, megalázza a jó tudósokat, közben piedesztálra emel értelmezhető munkásság nélküli embereket – erősítette meg Böröcz József.
– A nemzetközi tudományos életben nagyjából konszenzus van arról, hogy olyan események, mint a CEU magyarországi működésének ellehetetlenítése, az ELTE gender szakának a megszüntetése, a kormányzati kontroll eszközeként a kancellári rendszer bevezetése, az SZFE-vel történtek, az egyetemek struktúraváltása, alapítványi kiszervezése, az úgynevezett gender-ideológia ellen vívott abszurd identitáspolitikai hadjárat, s közben a párhuzamos, nyílt kormányzati befolyás alatt álló és bőkezűen dotált „kutatóintézetek” létrehozása mind rendkívül károsan hatottak az akadémiai szabadság és autonómia ügyére – vélekedett a Népszavának Havas Ádám szociológus, a Barcelonai Egyetem kutatója. Szerinte a Fidesz tudománypolitikája a neoliberalizmus és az illiberalizmus összefonódásaként értelmezhető:
a kormányzat külön hangsúlyt fektet a gazdasági megtérüléssel, innovációval kecsegtető, politikailag jobbára neutrális alkalmazott projektekre, míg a hatalmi és ideológiai viszonyokkal lényegüknél fogva kritikus társadalom- és humántudományok egyre nehezebb körülmények közt kénytelenek működni.
A társadalomtudományok elképesztő presztízsveszteségének lehetünk tanúi: a fontos társadalmi kérdéseket nem szociológusok, hanem obskúrus politikai megmondóemberek, instant gondolkodásra szakosodott úgynevezett „elemzők” és celebritások artikulálják. A direkt politikai hatás több szinten érvényesül: a legrosszabb helyzetben talán az alapkutatással foglalkozó bölcsész- és társadalomtudósok vannak, miközben a rendszer kifejezetten kedvező a nemzetközi szinten legkevésbé versenyképes, a hatalommal legkevésbé konfrontatív középszer számára.
Harc a sok esetben teljesen abszurd előírásokkal
Örökzöld téma, és állandó keserűség forrása a finanszírozás.
– Félperifériás, kis ország vagyunk, a világátlag 120-140 százalékát kitevő egy főre jutó GDP-vel – emlékeztetett Böröcz József. – A magyar kutatási források összességükben szinte teljesen jelentéktelenek. Az EU-s támogatások uralma azonban olyan pályázatorientált kvázi-tudományosságot hozott létre, ahol a tudósok jelentős része tudóshoz méltatlan, szakmailag értelmezhetetlen, formális eljárások, bürokratikus korlátok, sok esetben teljesen abszurd előírások között küszködik. Az EU-s kutatási pénzek eloszlásában megjelenő, tagországok között egyenlőtlenségek mértéke jóval meghaladja a tagországok nemzeti jövedelmében megfigyelhető egyenlőtlenségekét. Hamarosan megint elő fog állni az a helyzet, hogy az EU-s kutatási pénzek körülbelül felét három ország – Nagy-Britannia, Németország és Franciaország – kapja majd meg – ahogy ez a brexit előtt volt. A kelet-közép-európai országok részesedése a brexit után is mélyen alatta maradt akár népességük, akár pedig gazdasági teljesítményük arányainak. Mindez – a tudományfinanszírozásnak az EU-s össz-GDP-hez viszonyítva meglehetősen alacsony arányánál fogva – könnyen változtatható volna, „Brüsszel” viszonylag könnyedén indíthatna tudományos felzárkóztatási programokat a jelenleg alulfinanszírozott, kisebb tagországok számára, lehetőleg úgy, hogy e programok elkerüljék a helyi államok politikai befolyását – de nem teszi.
– Nem tudunk oktatót felvenni, mert amikor kiderül, hogy milyenek a kereseti lehetőségek, minden fiatal elmenekül.
Nálunk a faluban egy 16 éves fiatalember egyhónapos nyári munkán pontosan ugyanannyit keresett a helyi autószerelő vállalkozónál, mint én 31 év munkaviszonnyal, 3 diplomával, doktori fokozattal, habilitációval, és immár jól látható nemzetközi kutatói teljesítménnyel.
Két éve indítottam egy megújuló energiás specializációt az alapképzésen; mára a legnépszerűbb képzés lett, idén már a hallgatók 54 százaléka ezt választotta – logikusan tovább kellene vinni MSc szintre, mert aki most végez, azt jelenleg nem tudjuk tovább képezni, vagyis döntő többségüket elveszítjük; de nincs státusz, ha pedig mégis volna, akkor alacsony lenne a bér, így jelentkező se akadna – fogalmazott lapunknak Munkácsy Béla, az ELTE Földrajz- és Földtudományi Intézetének oktatója, aki egyébként friss docensként várhatóan 320-340 ezer forintot vihet majd haza. Mint mondta, még nem kapta meg az első docensi bérét, adjunktusként eddig 280 ezret keresett, de csak azért, mert 4-5 hónapja emeltek rajta 40 ezret. Más összehasonlításban egy magyar egyetemi oktató körülbelül egy miniszterhelyettes fizetésének egytizedét – vagy az indiai egyetemi tanárok jövedelmének töredékét – kapja készhez: ezzel a bérszinttel kellene a legtehetségesebbeket a hazai egyetemeken tartanunk.
– Ami az Erasmus-program és a kutatásfinanszírozási források ellehetetlenítését illeti, külföldön dolgozó posztdoktori kutatóként és oktatóként is tragédiának tartom a történteket. Bár értem a szankciókat, úgy látom rossz helyen csattant a geopolitikai ostor. Ezzel együtt nem igazán értem, hogy miért nem hallani radikális hallgatói megmozdulásokról például az Erasmus kapcsán pont mikor legördülőben van egy újabb, ezúttal ismeretelméleti vasfüggöny aminek beláthatatlan következményei lesznek már rövid távon is. A nemzetközileg leginkább beágyazott és mobil kutatói réteg vélhetően az őket tárt karokkal váró külföldi tudományos műhelyekhez fogják elvinni projektjeiket, ez a tendencia tovább erősíti a kontraszelekciót – hangsúlyozta Havas Ádám.
A kutatói elvándorlás elkerülhetetlen, a magyarországi viszonyok katasztrofális mértékig alkalmatlanok
– A világ tudományossága rendkívül hierarchizált, rétegzett, és ez a rétegzettség nyilvánvalóan a geopolitikai térben oszlik el. „Nemzeti tudomány” ebben az értelemben nincs – állította Böröcz József. – Kizárólag annyiban létezik, hogy értelmes elvárás a jó magyar tudósok felé, hogy a nemzetközi kutatási rendszerben, idegen nyelven szerzett eredményeiket el tudják mondani, és el is mondják magyarul. Aki tehát jó tudós akar lenni, az csak „nemzetközileg” teheti ezt. Ugyanakkor nem csak Amerika meg Nyugat-Európa számít, csodálatos csúcsok vannak „keleten” és „délen” is. Sőt, Magyarországon is egész kitűnő eredmények születnek – jobbára olyan szakmai területeken egyébként, amelyekről viszonylag keveset beszélünk, így mind a tőke, mind pedig a politika hagyja dolgozni a tudósokat.
Karikó Katalin az első Nobel-díjas magyar nőA tudományos képzés első periódusában – mondjuk az első évtizedben, a PhD-képzésben és a posztdoktori létben – a fiatal kutatók képzése rendkívül pénzfüggő, és a tudományos képzésre rendelkezésre álló pénz tekintetében nagyobb a globális egyenlőtlenség, mint akár az egy főre jutó GDP terén. A tudósok külföldre menése elkerülhetetlen, s önmagában nincs is ebben semmi rossz. Ugyanakkor a magyarországi viszonyok katasztrofális mértékig alkalmatlanok arra, hogy a külföldön, azaz a globális versenyben sikeres, jó tudósaink hazatérjenek.
