– Egyébként is szociális területen dolgoztam, autista gyerekeket szállítottunk iskolába. Egyre többen kezdtek anyának szólítani, lassan hozzászoktam a gondolathoz, hogy bár én egyet szültem, valóban, miért ne lehetnék többnek az anyukája? Elvégeztem a nevelőszülői tanfolyamot, jelenleg öt gyerek van nálunk.
Ez nem munka, ez anyaság.
Nekem ők a mindeneim, úgy megyek értük a kórházba, mintha a sajátomért mennék. Ezt csak örömmel lehet csinálni – foglalta össze a hitvallását Jakabné Bódi Ágnes, aki 13 éve az SOS Gyermekfalvak kötelékébe tartozó nevelőszülő. Ezt a munkát csak annak szabad csinálni, akit melegség önt el egy gyerek láttán, mondja határozottan. Mindig csecsemőkorú gyerekeket vesz magához. – Akik aztán megnőnek. A legelső már 13 éves nagyfiú, de én még mindig azt a kis csecsemőt látom benne – meséli derűsen.
Nem miattuk: értük sírni
Papp Zsuzsa nevelő az SOS Gyermekfalvaknál Kecskeméten, fiatal felnőttekkel foglalkozik, akik állami gondoskodásban nőttek fel, és utógondozói ellátásban élnek. A fiatalok a törvény szerint 21 éves korukig, ha tanulnak, 25 éves korukig maradhatnak az ellátásban. A fő szempont, hogy addig, amíg felépítik a biztonságos kilépést, amikor már képesek helytállni az életben. A nevelők nem élnek ott a fiatalokkal, de nagyon rugalmasan vesznek részt az életükben. Az SOS-nek öt éve volt egy kutatása, amelyből többek között az derült ki, négy terület okoz a fiatalokban szorongást. Az, hogy nem tudnak bánni a pénzzel, és elszegényednek, a másik, hogy hajléktalanok lesznek, továbbá a munkanélküliség és a magány. A feladat az, hogy képesek legyenek ezekkel a félelmekkel megküzdeni, és a helyzeteket megoldani.
– 2015 májusában lettem nevelő, korábban lelkisegély-vonalnál dolgoztam. Azt hittem, mindent tudok a fiatalokról, de ez nagyon más, mint a segélyvonalnál az egyszeri segítés és kapcsolat volt – emlékezett vissza a kezdetekre. – Eleinte szinte minden este sírva mentem haza, látva azt, hogy milyen borzasztó dolgokat tesznek felnőttek gyerekekkel. Minden nevelőnek kell, hogy legyen egy jó supervisora, engem ő mentett meg a kiégéstől. Nagyon nem mindegy, hogyan bánunk a traumatizált fiatalokkal. Olyan közeget igyekszünk teremteni, ahol megkapják az elismerést, tiszteletet, amit megérdemelnek azért a sok belső harcért, ami mögöttük van. Kincset érő tagjai lesznek a társadalomnak. A hitet kell nekik megadni, hogy történhet velünk bármi, abból fel lehet állni. Engem a fiatalok tartanak a pályán, sokat tanulok tőlük, erős folyamatokat élek meg velük. Azt érzem, hogy amit együtt létre hozunk, az jó, reményt adó.
Amikor látom, hogy végre mernek bízni, hinni, be merik kockáztatni a szívüket, az jó érzés.
Amikor végre mernek szerelmesek lenni, és elhiszik, hogy még ha az nem is tart örökké, de ebből is föl fognak tudni állni, megéri szeretni, az csodálatos.
Szeretni, elengedni
– Rengeteg örökbefogadást és hazagondozást vittem végig – fogalmazott Jakabné Bódi Ágnes. – Azt, hogy melyik gyerek mehet haza, mindig pontosan megérzem abból, hogy egy szülő jön-e látogatni, és ha jön, akkor kötelességszerűen, vagy valóban szívből. Általában a kicsiket, akiket nem látogatnak a vér szerinti szülei, fogadják végül örökbe. Ha a szülő vagy az örökbefogadó nem akarja a folyamatot titkolni, nyitottan állok a további kapcsolattartás elé. Fényképekkel teli naplót vezetek a gyerekekről, amit odaadok az örökbe fogadó családnak. Az már az ő döntésük, hogy megmutatják-e majd neki.
Örökbeadás után hazáig zokogok, de utána arra gondolok, eddig jó élete volt nálunk, de most még annál is jobb lesz, ő lesz az első, a legfontosabb.
Nem minden gyerek olyan szerencsés, mint azok, akikről Ágnes gondoskodik hosszabb-rövidebb ideig. Májusban látott napvilágot a Hintalovon Alapítvány legfrissebb gyermekjogi jelentése. Ebben rámutatnak, hogy bár egy törvény értelmében 2016. december 31-ig minden, családjából kiemelt 12 éven aluli gyereket nevelőszülőnél kellett volna elhelyezni, ez nem valósult meg. Közülük 2022-ben több mint 1500 – közülük százával akadnak bölcsődés korúak – élt gyermek- vagy lakásotthonban.
Papp Zsuzsa belátja, hogy van olyan fiatal, akin a legjobb szándék ellenére sem tudnak segíteni. De a többség megtanul bánni egyrészt a saját energiáival, másrészt szeretni, értékelni, megérteni, ki ő valójában, miért született a földre. – Talán patetikusan hangzik, de végül is mind ez utóbbit keressük. Ezek a fiatalok többségében otthon nem kaptak dicséretet, melegséget, később kell megtanulniuk önmagukra kincsként tekinteni, saját magukat értékes embernek látni. A legnagyobb öröm, amikor kinyílik számukra a világ, és ki tudnak lépni abból a szűk börtönből, amit köréjük építettek az életük kezdetén – osztotta meg a tapasztalatait.
– Az egyik legnagyobb dráma a bestiálisan bántalmazott fiúgyermekeké, a másik a szexuálisan abuzált lányoké. Ezek a fiúk megtapasztalták, hogy túl lehet élni a brutalitást, és mégis lehet belőlük szerető, érzékeny férfi és csodás apa. Nagyon örülök, amikor első lépésként eljutunk odáig, hogy képesek az agresszión túl látni, a harag ködét elcsitítani. Akkor látni, érzékelni kezdenek, megértik, hogy a kapcsolatokban nemcsak sérülni, hanem gyógyulni is lehet. Ha látom, hogy egy ilyen fiú el mer köteleződni, azt hatalmas sikernek és mérföldkőnek élem meg. Úgy vélem, akkor kezdenek gyógyulni a gyerekkori mély sebek. Amikor úgy kerül be ide, hogy nem tudja kontrollálni a dühét, szétveri a bútorokat, évekkel később pedig boldogan, várakozással a hangjában hív, hogy megnősül, és azon izgul, milyen apuka lesz… A lányok drámájának kezelésére, ha elég időnk van, azaz nem viszi el tőlünk idő előtt egy párkapcsolat, el lehet kezdeni felépíteni bennük a nőt. Azt, aki majd meg fog tudni állni a lábán, nem megy bele függő kapcsolatba.
Gyönyörű látni, ahogy elkezdik megtapasztalni a saját erejüket. Ehhez meg kell tudni fogalmazniuk, miért nem tudnak kötődni.
Ezután lehet felépíteni az életüket, a tervezett karrierjüket, a leendő anyaságukat. – A legfontosabb, hogy a fiatalok megtapasztaljanak olyan egészséges kötődést, amelyből táplálkozhatnak – taglalta Papp Zsuzsa. – El kell hinniük, hogy abból, amit gyerekkorban megtapasztaltak, ki tudnak törni, olyan mértékig, hogy később ne adják tovább a traumát saját a gyerekeiknek. A legfontosabb, és minden utána ebből fakad: szeretni kell megtanítani őket.
Hatszoros bérért sem tolonganak
Az SOS Gyermekfalvak elindította az egyéni bánásmódot igénylő gyermekeknek az EBI programot, melyhez nevelőszülőket keresnek. Feltétel, hogy a családban csak egyetlen, az érintett gyerek legyen, a nevelőszülőnek tehát vagy ne legyen sajátja, vagy esetleg olyan, aki már felnőtt. A hagyományos nevelőszülők alapdíja ma Magyarországon havi 69 600 forint, erre jön gyerekenként 46 400, egyedi szükségletű gyerek után fejenként még plusz 11 600 forint. Ehhez képest az EBI program tarifája jóval bőkezűbb, havi bruttó 400 ezret kínálnak, a törvény értelmében másik munkát lehet mellette vállalni. Ez persze csak elmélet, mert a gyerekek, legalábbis az első néhány hónapban, szó szerint napi 24 órás teljes figyelmet, foglalkozást fognak igényelni. Az összeg első hallásra vonzó, folyamatosan jelentkeznek az érdeklődők, de a nagy kalapból kevesen maradnak. Az első négy nevelőszülő több hónapos felkészítése áprilisban kezdődött. A program Magyarországon teljesen új, komoly szakmai érdeklődés övezi, mondta lapunknak Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak minőségirányítási igazgatója.
– A közel 6 ezer magyarországi nevelőszülőnek kevesebb mint 1 százaléka kapott olyan felkészítést, amely a speciális szükségletű gyerekek neveléséhez kellene, illetve Magyarországon alig több mint 40 gyermekpszichiáter van
– mutatott rá további hiányosságokra a rendszerben. Más téren is súlyos a szakemberhiány, ennek legfőbb oka az alacsonyan tartott fizetés: a gyermekotthonok felügyelői éjszakázással, 12 órás műszakokkal 150 ezer forintot visznek haza. Ahogy pedig arra a Hintalovon Alapítvány utolsó számvetése rámutat, a helyzet a speciális ellátást nyújtó intézmények vonatkozásában a legaggasztóbb, ott a 644 álláshely közel negyede maradt betöltetlenül.
Damoklesz 29 ezer kardja
A törvény értelmében szegénységre hivatkozva nem lehetne gyereket kiemelni a családból, valójában túlnyomó többségében kirívóan szegény, többségében roma gyereket emelnek ki, válaszolta lapunknak Boros Ilona, a Társaság a Szabadságjogokért egyenlőségprojekt-vezetője. Azt nehéz megmondani, hány gyereket fenyeget kiemelés, a veszélyeztetett gyermekek számából lehetne elsősorban kiindulni, amit viszont a KSH már több éve nem tart nyilván – tette hozzá.
Ennél konkrétabban pedig a védelembe vett gyerekek számából lehet kiindulni, hiszen a védelembe vétel kudarca esetén következik be leggyakrabban a kiemelés, és az alapítványnak közel 29 ezer ilyen gyerekről van tudomása. A Covid-járvány alatt növekedett a kiemelések száma, nem drasztikusan ugyan, de három éve folyamatos az emelkedés, ami annál erőteljesebb, mivel a gyerekszám közben csökken, tehát a kiemelés aránya nagyobb, mint a nominális növekedés – összegezte Boros Ilona.
További információ az SOS Gyermekfalu kampányáról: https://www.sos.hu/arvacska
