„Mintha azt akarták volna, hogy beleszeressünk ebbe a gyerekbe”

Anyakönyvezés nélkül élő csecsemő, titkolt terhesség, vér szerinti szülőnek hálás családok. Az SOS Gyermekfalvak Az első anyák napja című kampányában járt utána, hova kerültek azok az újszülöttek, akiket a kórházban hagytak a szülők. Az alapítvány örökbefogadó anyák történetein keresztül mutatja be, hogy élnek az elhagyott csecsemők a kórház falai közt, mi történik, amikor hosszú hetek, hónapok után végül családba kerülnek. A megszólaló anyák mindegyike az örökbeadási folyamat felgyorsítása után kapott rövid időn belül kisbabát. A történeteket, amelyeket az SOS Gyermekfalvak kommunikációs szakembere rögzített, anyák napján adják közre. Az alábbiakban Elza emlékszik vissza a felkavaró napokra, amikor váratlanul anyuka lett.

Magyarország a gyermekbántalmazás rendszere, képmutató állítás az állam részéről, hogy óvja a gyermekeket

Miközben az érintett szervezetek elvesznek a bürokráciában, addig az örökbefogadásban, intézményi és nevelőszülői ellátásban mintha éppen a gyerekeket sorolnák leghátra a döntéshozók. A jó gyakorlatok itthon csak elviekben működnek, a rendszer lassú, az intézkedések látszólagosak. Szilvási Lénával, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetőjével beszélgettünk.

„Nem méltó ordítozni a gyermekvédelemről”

Nem vagyok elégedett azzal, ami a politikai hírekben megjelenik a gyermekvédelemmel kapcsolatban, nem jó átpolitizálni ezt a kérdést – jelentette ki a Népszavának az SOS Gyermekfalvak egyik szakmai vezetője. 

Intézményesült állami trükközés is kell ahhoz, hogy elláthassák azokat a csecsemőket, akik kórházban rekedtek

Az SOS Gyermekfalvak minden eddiginél nagyobb nevelőszülői toborzást indított.

Budapest több pontján is felhívták a figyelmet a tarthatatlan helyzetre

„Kritikus a helyzet a gyermekvédelemben, a legnyomasztóbb, hogy a nagyon nehezen kezelhető gyerekek számára évek óta nincs hely”

Az állam, a döntéshozók darabszámként kezelik az állami gondoskodásba került gyerekeket, amiben az érzelemnek semmi szerep nem jut – mondta lapunknak Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője.

Be kellene látniuk a döntéshozóknak, hogy hibás volt a tervezés, nem sikerült annyi nevelőszülőt találni, amennyi szükséges a jogszabály betartásához – állította a szakértő

Nem nagy segítség ez a magyar családoknak

Szívük szerint hiába szeretnének a mai szülők elszakadni a hagyományos apa- és családmintától, az évtizedek – de akár évszázadokat is mondhatnánk – alatt rögzült szokások visszarántják őket. Na meg az ostobaság is, hiszen nem lehet szebben fogalmazni: néhány munkahelyen vérlázító érzéketlenséggel állnak az apákhoz. A plakátkampánytól nem kap kedvet senki a családalapításhoz, főleg úgy, ha közben anyagi kár vagy kirúgás jár azért, mert az újdonsült apuka otthon szeretne maradni egy kis ideig. Arra a problémára pedig, ha hiányzik az apaminta, az SOS Gyermekfalvakban született egy segítő ötlet.

„Elültetjük a magot, és óvatosan dédelgetjük”

A szeretetet és biztonságot sok kisgyerek nem a vér szerinti családjában tapasztalhatja meg. Az SOS Gyermekfalvak azért dolgozik, hogy nekik is boldog gyerekkoruk lehessen.

Jenei Ilona, aki hat évvel ezelőtt két kislányt fogadott örökbe, elnyerte az év nevelőszülője címet

Csecsemők várakoznak kórházi körülmények között, olyan kevés a nevelőszülő

Szakértők szerint az anyagi megbecsülés a hiány oka.

13,8 ezer kiskorú részesült nevelőszülői ellátásban a múlt hónap elején, 6049-en pedig gyermek- vagy lakásotthonban éltek

„Szeretni kell megtanítani őket” – Magyarországon 7000 gyerek él ma gyermekotthonban, 29 ezret pedig fenyeget a kiemelés

Csaknem 7000 gyerek él ma gyermekotthonban; a legfrissebb KSH-adatok szerint 5400 aktív nevelőszülő van az országban és körülbelül kétezer hiányzik. Ezen a helyzeten szeretne változtatni az SOS Gyermekfalvak a kampányával. Bár 2017 óta minden, gyermekvédelmi gondoskodásba került 12 évesnél fiatalabb gyermeket nevelőszülőnél kell elhelyezni, ez nem valósult meg. Pedig nagy szükség lenne rájuk, hiszen csak egy meleg közegben tudnák megtanulni a gyerekek mindennek az alapját: hogy hogyan szeressék először önmagukat, majd a világot.

Az SOS gyermekfalu kecskeméti átmeneti gyermekotthona

Országszerte kétezer nevelőszülő hiányzik ahhoz, hogy minden gyermek családban nőhessen fel

Jelenleg Magyarországon 23 ezer gyerek él állami gondoskodásban.

Illusztráció

Minél nagyobb a baj egy gyerekkel Magyarországon, annál kisebb a segítség

Az egyéni bánásmódot, kiemelkedő figyelmet igénylő gyerekek befogadásáért indított nevelőszülői programot az SOS Gyermekfalvak. 

A speciális képzés után egyetlen kiskorút nevelnek majd a jelentkezők

Menekítik Ukrajnából az SOS Gyermekfalvak lakóit

Több tízezer gyermek és nevelőszülői családjuk lehet veszélyeztetett a háborúban.

Képünk illiusztráció! Ukrán-lengyel határ februrár 27-én.

Nem a cigány gyerekektől ódzkodnak, a mindennapi bántásoktól félnek

Nincs statisztika arról, hány cigány gyerek van a gyermekvédelmi rendszerben – a származásra vonatkozó adatot ugyanis nem tartják nyilván. A roma gyerekek családba kerülési esélyei mégis alacsonyak: az örökbefogadásra váró szülők virágnyelven azért jelezhetik, hogy „fehér bőrű csemetét” szeretnének. A szakemberek szerint ilyenkor nem feltétlenül a személyes előítélet dolgozik a leendő szülőkben, inkább a romák társadalmi elutasítottsága miatt húzódoznak a cigány apróságoktól.

Alvás- és evészavart, dühkitöréseket okozott sok tininél a pandémia

Az SOS Gyermekfalvak felmérése szerint minden nyolcadik fiatalt a halállal, öngyilkossággal, önsértéssel kapcsolatos gondolatok is foglalkoztatják.

"Azt kívánom az anyukámnak, hogy legyen boldog nélkülem!"

Új nagykövet segíti az SOS Gyermekfalvakat

Goztola Krisztina képviseli a Kecskeméti SOS Gyermekfaluban nevelkedett tehetséges fiatalokat támogató Útravaló Alapítványt.

10-20 családi házból álló közösség működik Kecskeméten, Kőszegen és Orosházán. Négyszáz gyereknek adnak biztonságot Fotók: Vajda

Elismerés az SOS Gyermekfalvaknak

Az SOS Gyermekfalvak nemzetközi szervezete kapta a spanyol Nobel-díjnak is nevezett Asztúria hercegnője-díjat az egyetértés (concordia) kategóriában - jelentette be döntését a zsűri kedden Oviedóban.

Orbit-kampány: 15,5 millió az SOS falvaknak

Elsöprő sikerrel zárult az Orbit Gyermekmosoly kampánya, amely idén április 1. és június 30. között minden egyes megvásárolt Orbit rágó után egy forinttal támogatta az SOS Gyermekfalvakat. A kezdeményezés során 15 millió forint gyűlt össze az eladott termékekből, illetve a Gyerek ARC rajzpályázatra beérkezett műveknek köszönhetően további félmillió forinttal egészült ki az adomány. Így a cég összesen 15 és fél millió forinttal járult hozzá a rászoruló gyermekek mosolyához.

Összefogás az SOS Gyermekfalvakért

A Nivea Törődik a családokkal program és a UPS összefogásában több ezernyi ruhadarab és játék gyűlt össze az SOS Gyermekfalvak számára. A Nivea immár 14 éve támogatja az SOS Gyermekfalvakat, és számtalan képességfejlesztő, tehetséggondozó program valósulhatott meg a gyermekek és krízishelyzetben lévő családok megsegítésére az együttműködésnek köszönhetően.

Ez a két mackó immár teljes jogú lakója lett a gyermekfalunak FORRÁS:
SOS GYERMEKFALU MAGYARORSZÁGI ALAPÍTVÁNYA
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang