„Kevesebbszer csengett a telefonom, mintha csak én lettem volna az új Charles Manson” – Interjú Johnny Depp-pel

Szerinte ő nem tért vissza, mert nem is ment el sehova, ahol pedig nem lehet változtatni és szépíteni a dolgokon, nem is érdemes babérokra áhítozni. Legutóbbi filmjében eljátszott XV. Lajos francia királyt, most Budapesten forgat Amedeo Modiglianiról. A világhírű amerikai színész Cannes egy esőben ázó szállodájának a tetején ült le beszélgetni a Népszavával.

Hogy fog arra rágyújtani ebben az időben?

Sehogy, ez egy kamu cigi a kezemben. Nem dohányzom, csak szerepre készülök!

Tavaly még arról cikkezett a The Hollywood Reporter, hogy mekkora szégyen, hogy Karlovy Vary-ban tribute vetítéseket szerveztek, San Sebastianban pedig a különdíja kapcsán tartott sajtótájékoztatón demonstráltak. Idén meg királyként nyitotta meg Cannes-t és vastapsot kapott. Hogy érzi magát?

Valójában csodálatosan kifogások nélkül. Igen a tegnapi tömegről beszélek. De azt is szeretném hozzátenni a kérdéséhez, hogy a két említett másik fesztiválon is ünnepeltek, ez már a harmadik alkalom, hogy az elmúlt néhány évben ennyi szeretet kaptam. Gondolom, ez történik, amikor az emberek azt hiszik, hogy vagy eljárt az idő felette, vagy meg fog halni.

A humorát legalább nem veszítette el.

Ja. Vagy mindenki megtette a téteket, nem igaz? Szóval ez olyan biztonsági játék: egy pár zsetont felteszek arra a tényre, hogy talán csak egy szar ember Johnny. Csak egy kicsit teszek rá, mielőtt az egész megtakarítását ráraknám a nullára. Mint a rulettben.

Úgy érzi, cserben hagyták?

Ez egy nagyon érdekes dolog volt, amikor elkezdtem a színészkedést, alapvetően úgy tanultam meg a játékot, hogy nem játszottam, és próbáltam megtalálni azt a módot, ami kifejezi azt, amit mondani vagy megmutatni, bemutatni akartam. És miután annyi éven át csináltam ezt a dolgot, hű maradtam magamhoz. Nem számít nekem, ha valaki azt mondja, hogy milyen kibaszott nevetséges karakter nyomtam, hogy tehetted ezt? „Miért csináltad ezt?” – vetették sokszor oda nekem. Nem lehet megbánni valamit, amit nem kell, nem lehet. Például egy szerepet, ami nekem munka. Azért, mert egyesek szerint hibák vannak a jellemedben. Ez olyan, amikor azt mondod a gyerekednek, hogy van egy mumus. Ennyire beteges volt ez az egész botrány. A Mikulást is kitalálták. A Mikulás azért létezik, mert mi szülők végigcsináljuk ezt az egész vele járó cirkuszt. Azt mondom: „hé, minden évben a Mikulás ezt csinálja.” Etikai, erkölcsi szempontból, azt hiszem, van itt egy nagy kérdés. Nem hiszem, hogy a házasságom olyasmi, amin az embereknek el kellene időzniük. Inkább kevesebbet kellene hazudni a gyerekeknek.

De azért előbb-utóbb csak kiderül az igazság a mumusról. Meg persze a Mikulásról.

Azt mondom, hogy ez egy furcsa világ, amelyben élünk. Ez egy furcsa és jól elfogadott része a kultúránknak. Az, hogy hazudtál. Annak, akit mindennél jobban szeretsz, hirtelen hazudsz. És aláhúzva a gyerekednek, játszadozol az egész dologgal. Tehát azért csinálod, mert azt akarod, hogy szebb legyen a véleményük. Azt akarod, hogy ugyanazok legyenek a gyerekek, amíg az összes egyedi hang el nem tűnik a világból. De ez lószar. És van egy pont, amikor a gyereked odajön hozzád, és azt mondja, hé, ez lószar. Mert okosak. Aztán van, amikor olyan élethelyzetbe kerülsz, hogy nem tudsz beszélni, mert, mert nem az a termék vagy, amit a média reklámozni szeretne. Más küldetésük lett hirtelen.

Az Amber Hearddel zajló botrányos válásról beszél?

Röviden, ez az egész botrány volt az egyik leghülyébb dolog, ami valaha történt az emberiség létezése alatt. Ezekből a szemgolyókból láthatja, nevetséges volt, értelmetlen volt, végül persze fájdalmas volt egy csomó ember számára, akik azt gondolták, hogy ez valami frankó dolog. Volt ez az eset. Bármilyen okból is történt, az illető mondott egy mondatot, megvádolt valakit valamivel, ami nem is létezett, és az időzítés miatt nagy mennyiségű sajtót kapott. El kellett viselnem. Az embereknek is el kell viselniük dolgokat. Ezt meg kellett tanulniuk, meg kell érteniük. Ez egy üdvözlendő oktatás volt számomra. Képes voltam elmondani, amit el kellett mondanom. Ez volt a jó része. Mindez azért, mert elvesztettem egy pert Rupert Murdoch ellen. Az ő hatalmas cége ellen, amely megalázott.

Nem gondolja, hogy a nálunk is holnaptól látható Jeanne du Barry a nagy visszatérés? Ez az első film a perrel járó „zaj” után.

Ha meghalok, és valahogyan újra felébredek, talán néhány nappal később, talán néhány héttel később: ez egy visszatérés, azt hiszem. Ez a visszatérés. Ha eltörőm a gerincemet, és hat évvel később, mindenféle fizioterápián és ilyesmiken keresztül esve, ott állok a színpadon, és szteppelek. Az egy igazi visszatérés. „Visszatértem.” Nem hagytam el semmit. El kell menned ahhoz, hogy visszajöjj. Én nem mentem sehova. Csak a telefonom csörgött kevesebbszer, persze, mert mintha csak én lettem volna az új Charles Manson. Innentől fogva ezért utasítom vissza életem végéig, ha bárki is szórakoztatóművésznek nevezzen. De ha mégis, akkor egyenesen Vegasba megyek, és a lehető legrosszabb show-t adom elő, amitől a város megáll. De ez egy hosszú történet.

De azért annyit kijelenthetünk, Cannes-ban több sikeres fellépése volt, nem?

Sokszor voltam már itt, mint a filmet készítő gépezet része. „Színész.” Egyszer viszont filmesként jöttem ide. Tanulságos tapasztalat volt. Amikor te vagy az, akinek céltábla van a fején. Csak azért jöttem, hogy felfedjem néhány legmélyebb érzésemet egy csomó idegen előtt. Több mint másfél éve dolgozom rajta, és megőrülök érte. És aztán bemutatod egy csomó embernek. Valószínűleg nem vagyok jó ebben. Mármint, hogy elviseljem.

Ám a Jeanne du Barry-ban csak játszania kellett. Valamint, hogy jobb kedve legyen, egy örök romantikus francia királyt, akinek van egy gyönyörű szeretője.

Fontos volt a film készítése során, hogy amikor XV. Lajos az udvarral, a gyerekeivel vagy ezekkel az emberekkel, a királyi családtagokkal beszél, akik meglátogatják, másképp közelíti meg a dolgokat, kvázi egy másik változatát mutatja be önmagának. De amikor Jeanne-al van, akkor kénytelen, nincs más választása, mint megnyílni annak, ami történik, mert az érzelem mindenhonnan jön. Arra gondoltam ez valami nagyon szép: ez a király bluesa. Látod a férfit, aki megszállottja, és bármit megtesz a nőért. Így látod azt is, hogy milyen nagy hatalma volt. XV. Lajos nem volt hülye, az biztos. Szóval szeretem azt a rendezői ötletet, hogy a fickó képes megmutatni a gyengeségét, és azt mondani: kevesebb vagyok, mint te.

Nem bánja, hogy nem XV. Lajos lett a film címe?

Az nem, de azt viszont igen, hogy nem játszhattam el Jeanne du Barryt. Nagyon akartam, de Maiwenn egy határozott nemmel leszerelt.

Legújabb filmje, melyet rendez, Modiglianiról szól és Budapesten forgatja, európai pénzből.

Egy bizonyos ponton, amikor megkérnek, hogy mondj le egy filmszerepről, ami ráadásul egy franchise része, mit lehet tenni? Nem tudom, másoknál, hogy van ez, de engem arra késztetett, azt higgyem, hogy tudatos vagyok. Nincs arra nagy szükségem, hogy mozit csináljak az Egyesült Államokban, viszont az embereknek ragaszkodniuk kell a munkájukhoz, és azt a lehető legjobban kell csinálniuk. Egy megdicsőült könyvelő, aki producernek képzeli magát Hollywoodban, nincs fogalma semmiről. Kell a fenének a sablonosság. Ahol nem lehet változtatni és szépíteni a dolgokon, nem is érdemes babérokra áhítozni.

A cikk megjelenését a Francia Intézet támogatta.