Weöres Sándor már csak alkatilag sem volt lázadótípus. „Sándor bácsi” – így emlegette a költőt jól ismerő édesapám, Rónay László író, irodalomtörténész – ugyanakkor rendkívül szelíd iróniával beszélt a világról, amit volt, aki megértett, volt, aki egyáltalán nem. Amikor a 70-es évek táján egy portréfilmben a kérdező azt próbálta beleszuggerálni, hogy komoly reményeket fűzhet a korábban általa is emlegetett „kommunisztikus emberkép” megvalósulásához, Weöres a szokásos iróniájával megjegyezte: „Amikor ezt leírtam, akkor talán még reménykedtem benne. Ma már ez a remény legalábbis nagyon halványka.” Ez akkoriban ugyan merészséggel ért fel, mégsem számíthatott retorzióra: nemzetközi hírű költő volt és minden mondandóját olyan szelídséggel ötvözte, hogy megjegyzései alig érték el a cenzorok ingerküszöbét.
Manapság sokszor Adyt vagy József Attilát emlegetjük, mint akik váteszként előre látták mindazt, ami Magyarországra vár a 2010-20-as években, de Weöres Majomország című versénél nehéz találóbbat lelni mai abszurd világunkra. Látszólag gyerekvers, de túl fejlett szövegértelmezés sem kell ahhoz, hogy megértsük, ez bizony inkább a felnőtteknek szól. „Majompóznán majomkirály / majomnyelven szónokol, / egyiké majommennyország, / másiké majompokol.” – hangzik az egyik versszak.
Mintha mi is valamiféle majomországban élnénk, ahol „győzve győz a győzhetetlen / győzedelmes majomész”. A majomész márpedig mindenre képes. Elhiteti, hogy itthon milyen jól mennek a dolgok, mennyire parádésan élünk. Hiába halljuk ugyanazt napról napra százszor, itt aztán senki sem unja a banánt. És különben is, Brüsszel meg a legújabb ellenség, Svédország is csak azért packázik velünk, mert „sikeresek vagyunk”. Igen, majomországban minden szépnek látszik még úgy is, hogy az egy főre jutó GDP tekintetében már Románia is megelőzött minket.
De hát ilyen a magyaros majomvirtus, itt „rémületes majomarcot / vágnak majomkatonák”. Mi aztán megmutatjuk, mennyire erősek vagyunk. Ha kell, az Egyesült Államokkal is szembemegyünk. Ám ezúttal Svédországra koncentrálunk. Csak azért sem ratifikáljuk NATO-csatlakozásukat. Miért? Már visszhangoznak is a tudatunkban külügyminiszterünk szavai: „nem adják meg nekünk a tiszteletet”. Bezzeg mi mindig tisztelettudóan viselkedünk másokkal szemben. Vérbeli majomtisztelettel.
Majomország nem hagyja magát. Igaz, hogy a szomszédban háború dúl, ahogy már a Közel-Keleten is, de mivel tiszteletlenek velünk, csúnyákat mondanak kormányunkról, mi majd jól móresre tanítjuk a svédeket! Mit nekünk Európa és a világ biztonsága! Igaz, időnként még majomországban is vannak zavarok, hiszen míg Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke azt mondta, Törökországtól függ, megszavazzuk-e a svédek NATO-integrációját, Szijjártó Péter – aki hónapokkal korábban szó szerint úgy fogalmazott, mint Németh – ugyanazon a napon megint a „kölcsönös tiszteletet” emlegette. De hát ezek is majomország sajátosságai. A zsarolási potenciált a végsőkig ki kell játszani: „Majomkézben majomfegyer, / a majmoké a világ”.