elnök;Azerbajdzsán;zászlófelvonás;Hegyi-Karabah;

- Az azeri elnök felvonta országa zászlaját Hegyi-Karabahban

A korábban örmény többségű, mintegy 120 ezres terület az azeri győzelem óta szinte teljesen elnéptelenedett.

Ilham Aliyev azeri elnök felvonta az azerbajdzsáni lobogót Khankendiben (Sztyepanakert), Hegyi-Karabah központjában, ahol beszédet is mondott - jelentette vasárnap az Azertac azeri hírügynökség az elnöki iroda közleményére hivatkozva. Ilham Aliyev a nap folyamán emellett több hegyi-karabahi helységben is felvonta az azerbajdzsáni zászlót, a többi között Aghdarában.

A többségében örmények lakta Hegyi-Karabah a nemzetközi jog szerint Azerbajdzsánhoz tartozik, de a felek között mintegy 30 évvel ezelőtt lefolyt első háború után a nemzetközileg el nem ismert Hegyi-karabahi Köztársaság ellenőrzése alá került. Azerbajdzsán 2020 őszén a terület egy részét visszafoglalta, majd szeptemberben indított sikeres villámoffenzívája nyomán végleg térdre kényszerítette a szakadárokat. Utóbbiak vezetésével Baku ezt követően megkezdte a tárgyalásokat a terület reintegrációjáról Azerbajdzsánba.

A azeri vezetés fogadkozik, hogy biztosítani fogja az örmények jogait, a korábban örmény többségű, mintegy 120 ezres terület az azeri győzelem óta szinte teljesen elnéptelenedett, lakosai tömegével menekültek Örményországba megtorlásoktól tartva.

Az EU újabb migrációs hullámtól tart a gázai humanitárius katasztrófa miatt.