- „Világszerte sok új McCarthy felemelkedését is látjuk”

Ritka manapság az efféle összetett, politikai és a közéleti konfliktusokat évtizedeken keresztül átívelő sorozat, mint a Fellow Travelers. Honnan jött az ihlet?

Thomas Mallon csodálatos könyvét, a Fellow Travelers-t tizenegy évvel ezelőtt olvastam. Hosszú út vezetett onnan a sorozat elkészítéséig. Elsősorban a Matt Bomer által játszott Hawkins Fuller, valamint a Jonathan Bailey által alakított Tim Laughlin közötti, a könyv középpontjában álló kapcsolatba szerettem bele. Én pedig szeretem a szomorú, szerelmes történeteket. Szeretem, ha az emberek sírnak. Szeretek sírni. Látok és érzek – ez egy katartikus élmény. És azt hiszem, az ellentétekkel teli szerelmi történet a legjobb fajta love story, amit el lehet mesélni.

Ugyanakkor ez nem csak szerelmi történet. Politikáról is szól, és arról közéletről, ami körülvesz minket. Az első három részt a Mccarthy-korszak kommunista- és melegüldözéséről szól. Ha jól érzem, akkor ezek a problémák még ma is aktuálisak.

Azért vonzott a könyv, mert Mallon az 1950-es években kezdi a sztorit, ami valóban a McCarthy-korszak. Mindazonáltal szeretem a nagy drámákat, és egy olyan szerelmi helyzeteket, amelyeknek igazán nagy a tétje: a párod miatt elveszítheted a karrieredet, a családodat és mindent, ami fontos neked. Ugyanakkor nem kikerülve a felvetését: nyilvánvalóan az LMBTQ közösség is folyamatosan fejlődik, ahogy a világ változik. 

Amikor én nagykorú voltam, az a gondolat, hogy a melegek összeházasodhatnak, olyan volt, mintha azt mondanád, hogy épp a Marsról érkeztél. Még csak gondolni is lehetetlen volt erre. Szóval sok minden megváltozott. De hazánkban és világszerte sok új McCarthy felemelkedését is látjuk. Nem fogok konkrét neveket említeni, mert azt hiszem, nyilvánvaló, kikről beszélek. Azokról, akik tendenciózusan áldozattá tesznek bizonyos embercsoportokat. És nem hiszem, hogy valóban elhiszik azokat a dolgokat, amiket ezekről az emberekről mondanak. Azért csinálják, hogy megszilárdítsák a hatalmukat, mert ha el tudják érni, hogy féljünk egymástól, akkor ők erősebbek lesznek. Joseph Mccarthy-ról sem gondolom, hogy bármit is elhitt volna abból, amit mondott. Tökre nem érdekelte, hogy ki kommunista vagy homoszexuális. Csak azt tudta, hogy ha rád száll, bekerül a hírekbe. Ezt látjuk nap mint nap, nem csak az Egyesült Államokban, hanem minden demokratikus országban.

De azért az igaz, hogy az ötvenes évek Amerikáját „sötét óráknak” tartjuk, nem?

Én, mint meleg férfi, aki sok-sok éven át nem volt meleg, nem sokat hallottam a homoszexuálisok mostani üldözéséről, mert akkoriban nem érintett. Az ötvenes évek azonban tényleg nem voltak finomak. Voltak felháborító törvények. Ha valaki szexuálisan „deviáns” volt, nem dolgozhatott a szövetségi kormányban. Eisenhower elnök írta alá a rendeletet. Tehát az emberek abszolút törvényes üldözése és életének tönkretétele azért, mert szexuálisan deviánsnak tartották őket, a történelem egy olyan darabja, amelyről szerintem tényleg érdemes mindannyiunknak tudnunk. Ha nem tanulmányozzuk a történelmet, akkor megismételjük azt. Láthatunk néhány példát arra, amikor ez megtörtént. 

Például a 80-as éveket átélni, és végig nézni, ahogy fiatal emberek meghalnak a húszas, harmincas éveikben, és az emberek azt mondják: a szexuális partnerválasztásod miatt megérdemled a halált. Na, ez is elég sötét óra volt.

A Fellow Travelers egyik markáns eleme, hogy nagyon erős és intenzív szexjeleneteket tartalmaz – két férfi között.

Azt akartam, hogy a szex jelentős része legyen a Fellow Travelers-nek, mert jómagam is sok örömet találtam azokban a kapcsolatokban, amelyeket más férfiakkal kötöttem az életemben. Különösen a gyönyörű férfiakkal! Sok örömet adtak nekem. És ez afféle öröm, melyek mindannyiunkat, mint emberi lényeket, sok mindenen átsegítenek az életben. Nagyon tetszett Mallon könyvében, hogy Hawkins Fuller személyében egy olyan karaktert alkotott meg, aki annyit szexel, amennyit csak akar, és nem bánja meg, nem érez bűntudatot emiatt, és folytatja a szexet, történjen bármi a világban. Szeretem ezt az aspektusát a figurának. Szerintem ez olyan, mint az igazi életerő. Ami pedig a dramaturgiai szabályokat és szempontokat illeti, nagyon egyértelmű volt számunkra, hogy minden szexjelenet előreviszi a történetet. Tehát a karakterek egy szituációban vannak, amikor a szex elkezdődik, és egy másikban, amikor az véget ér. Kapnak valamit a másiktól. Hovatovább, minden szexjelenet a hatalomról szól. Ez egy nagy szerepcsere. Szóval ez egy szerelmi történet, ahol mindig egy tárgyalás folyik a partnerek között. Ez maga az élethűség. Nézzünk magunkba: ritka az olyan pár, akik egyformán szeretik egymást, és mindig támogatják egymást. Ez változik. Ha a párok együtt maradnak, az is változik. Tudod, a vágyaink. A szerelmi viszony hatalmi dinamika.

Matt Bomer nem csak az említett Hawkins Fullert alakítja, de a show egyik executive producere egyben. Ez mennyire szerencsés együttállás?

Olyan szerencsés voltam, amikor Robbie Rogers, aki az egyik a négy executive producer közül, mutatott be Mattnek, és ez mintegy három évvel ezelőtt volt. Szóval Matt nagyon, nagyon korán beszállt. Matt-tel öröm volt együtt dolgozni, és mint végrehajtó producer, elkötelezettsége a társak iránt inspiráló a számomra. Hat hónapig nem látta a családját, annyira lekötötte a munka. Stábon belül senki sem szocializálódott, mert mindannyian annyira kimerültek voltunk. Matt maximálisan elkötelezett volt Hawkins Fuller és produceri szerepe iránt, perfekt módon kezeli a színészeket és a stábot, akik neki dolgoznak.

A Fellow Travelers cím sok mindent jelölhet, ha jól tudom, ez egyben szleng is.

Nem én találtam ki, de valóban nagyszerű cím és tényleg több jelentéssel bír. Az „útitársakat” például becsmérlő elnevezésként használták az ötvenes években azokra az emberekre, akiket azzal vádoltak, hogy szimpatizálnak a kommunizmussal. Tehát nem is kellett feltétlenül kommunistának lenni, elég volt szimpatizálni. A baloldali vezetőket radikális progresszíveknek hívták. Ez egy módja annak, hogy lebecsüljék azokat az embereket, akiknek valamiféle liberális eszméik vannak. De a sorozatban több évtizedet utazunk, Hawk és Tim és a többi karakter együtt utazik harmincöt év történelmén, emiatt is van bennük valami közös.

Legismertebb művét íróként jegyezi: a Johanthan Demme rendezte Phliladelphiát. Akkoriban az merész vállalás volt.

Igaz, de a világ megváltozott, a filmipar is vele változott. A Philadelphiában egyébként nem volt cenzúra – sokszor ezt is hallottam, mint városi legenda. Az emberek szeretik azt mondani, hogy a stúdió azt mondta, hogy ezt vagy azt nem lehet csinálni. Tudja, Jonathan Demme A bárányok hallgatnak után azt csinálhatott Hollywoodban, amit akart. Nincs benne annyi szex, mint az Utazókban, de Philadelphia főszereplőnk eléggé beteg AIDS-ben, amikor találkozunk vele. Szóval nem vagyok egészen biztos abban, hogy a szexjelenetek mennyire lettek volna dögösek, ha írok, bár higgye el, semminek sem örültem volna jobban, mint ha Antonio Banderasnak írhattam volna szexjelenetet. A cél az volt, hogy megpróbáltuk a lehető legnagyobb közönséget elérni valamivel, amit még nem igazán csináltak, és mi lepődtünk meg a legjobban, hogy a film pénzt hozott. Nem feltétlenül sokat, de a kereskedelmi siker azt jelenti, hogy sokan látták, és az emberek szerte a világon látták ezt a filmet. Ez volt a küldetésünk Philadelphiában. Hogy minél több olyan közönséghez jusson el, akik nem ismernek melegeket, akik nem is akarnak gondolni az AIDS-re. Érjük el ezeket az embereket, és hozzuk be őket. Ne csak azokhoz az emberekhez beszéljünk, akik olyan liberálisak, mint mi, és akiknek már vannak bizonyos progresszív gondolataik a melegek jogairól és az AIDS-es emberek jogairól. Mi értelme van ennek valójában? Hogy magunkhoz beszéljünk, annak biztosan nincs. Remélem, hogy a Fellow Travelers az LMBTQ közönségen túl is sok mindenkit elér. Szerintem ez tényleg lehetséges. Hawkins Fuller minden idők legjobb antihőse, akiről nem tudod levenni a szemed. Ő Don Draper brutális változata.