Aggódva figyeljük napról napra a Közel-Keletről érkező híreket. A harcoknak egyre több az áldozata, növekszik az eltűntek és a sebesültek száma is. Illúzió lenne a béke ebben a térségben? Érdemes tudni, hogyan gondolkodtak erről száz évvel ezelőtt.
Felix Saltent az egész világ a Bambi-könyvek írójaként tartja számon. Pedig sokoldalú szerző volt, írt újságcikkeket, kritikákat, novellákat, alapított egy rövid életű irodalmi kabarét is. Jó tollú író volt, Thomas Mann is dicsérte kiváló stílusát. Írótársai kedvelték, így lehetett 1925 és 1934 között ő az osztrák PEN Klub elnöke.
Az író Salzmann Zsigmondként született 1869. szeptember 6-án Pest-Budán. Három hetes volt, mikor szülei kivándoroltak Ausztriába. Ekkoriban több zsidó család költözött át Bécsbe, mivel a kiegyezés lehetővé tette számukra, hogy teljes jogú osztrák állampolgárok legyenek. Salten már ötven fölött volt, mikor megírta első Bambi-könyvét. Ezután hosszú utazást tett Palesztinában, ezt megörökítő könyve 1925-ben látott napvilágot Új emberek az ősi földön címmel.
Mózes útján, Egyiptomon, a sivatagon keresztül közelítette meg Palesztinát. „Itt fekszik a föld kiterítve, maga a föld. Mezítelen teste, melyet emberkéz munkája nem képes megváltoztatni, a selymesen finom homok, mely minden árnyalatban csillog a sárgától az okkeren keresztül a rézvörösig.” Innen jutott be a hegyek világába: „Magasak Júdea hegyei, ezer méteresek és még annál is magasabbak. Hatalmasan fekszenek itt, egymásba gyűrődve, mélyen fekvő völgyek és zöldellő rétek a magaslatok között, melyek büszkén emelik fejüket a kék ég felé, kopasz kőfejek ezek vagy magas fennsíkok meredek lejtőkkel.”
Látogatást tett a Holt-tenger partjára. „A hely szomorú, mintha el lenne átkozva. Egy talapzaton álló, nyomorúságos deszkákból összeszegezett kunyhó áll itt, fekete papírtetővel borítva. Körülötte szerteszét rozsdás konzervdobozok. Szállításra összekészített ládák. Egy gőzhajó indul innen a Holt-tenger déli végéhez. Az emberek, akik a kunyhóban laknak, mintha száműzöttek lennének. Szomorúak és emberkerülőek. A hajó pedig mint a túlvilágra induló Charon ladikja.”
Városok is álltak itt, az ősi Jeruzsálem „áttekinthetően és önmagába zárva, mint egy szentségtartó vagy egy szarkofág. Ebben a régi Jeruzsálemben eltemetve, betemetve, elrejtve alszik Dávid és Salamon királyi Jeruzsáleme, Júda Makkabi, Heródes és Pilátus Jeruzsáleme. Elpusztítva és elsüllyesztve – de még mindig élve.”
Tel Aviv viszont a jelen városa volt: „Széles, nyílegyenes utcáin a ma élete zajlik. Nem kelnek fel a múlt árnyai, csak a jelen élő pulzusa dobog. Ha bekanyarodunk a strandra vezető nagy sugárútról a mellékutcák egyikébe, dűnéken álló házak integetnek felénk. Se járda, se rendes út, így állnak csak ezek a házak.” Meglátogatta Jaffát is, amely olyannak tűnt számára, mint egy tengerpart melletti homokdombon nyüzsgő hangyaboly.
A százéves útikönyvből kiderül, hogy Saltent leginkább Herzl Tivadar álmának megvalósulása érdekelte az ősi haza újraélesztéséről. Nem volt könnyű megművelni az itteni földet, a szél lehordta a sziklákról a termőtalajt. Ezt kellett pótolni, az új telepesek vesszőkosarakban vitték a földet a köves talajra. De az új lakosok keményen dolgoztak és bíztak a jövőben. Salten beszélgetett európai városokból Palesztinába költözött zsidókkal, meglátogatta az oroszországi pogromok elől ide menekített árvákat. Figyelte a vidéken létrejövő telepeket, csodálta a dúsan termő szőlőtőkéket és narancsfákat. Ezeken az ültetvényeken zsidók és arabok békésen éltek és dolgoztak egymás mellett.
De az örök béke mégsem vert itt tanyát. Egy vidám tel-avivi purimi sokadalomban lövés dörrent, egy fiatal férfi véresen zuhant a földre. „Arabok!" – súgtak össze az emberek. „Az együttélés kezdetének tragédiája” – jegyezte meg az író.
Napjainkban a terrorista bűncselekményekről olvasva úgy tűnhet, az egy országban békésen egymás mellett élő és dolgozó két nép víziója illúzió volt. Bár megvalósult Herzl nagy terve, az izraeli állam, de a béke nem köszöntött be. Túlságosan optimisták lettek volna az ideköltöző zsidók és maga Salten is? Csakugyan illúzió lenne a palesztinok és az izraeliek békés egymás mellett élése?
Őszintén remélem, hogy nem. Azt várom, sok millió más emberrel együtt, hogy végre újra béke költözzön az Olajfák hegyére és ennek a csodálatos országnak minden vidékére.
Salten még húsz évet élt palesztinai útja után. Műveit Németországban betiltotta a hitleri rezsim, Bambi megálmodója az „elfajzott művészet” kategóriájába került. A kis őzről és barátairól szóló műveinek jogát ezer dollárért vette meg a Disney cég, amely sok-sok milliót keresett rajtuk. A szerző publikációs lehetőségektől megfosztva, elszegényedve élt 1938-tól kezdve Zürichben, ott is halt meg 1945-ben. A zsidó állam megszületését már nem érhette meg.