lemondás;tisztújítás;ügyvezető;testület;Kovács Kokó István;egyezség;Magyar Ökölvívó Szakszövetség;

Képünk illusztráció

- Elhalasztja az elnöki tisztújítást a Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Kovács „Kokó” István és Kurtucz Csaba csak 2024 szeptemberében vetélkedhet az elnöki tisztségért, addig egy ügyvezető testület irányít majd, a részleteket később dolgozzák ki.

Az alapszabályt módosítják, majd egy ügyvezető testületet állít fel a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) a szombati rendkívüli közgyűlésén, miután az elnök, az elnökség, illetve a vezető tisztségviselői posztra aspirálók közös nyilatkozatot tettek erről, illetve arról is, hogy a testület felállásával egyidejűleg vezető tisztségviselői mandátumunk hatályát veszti, lemondásunk hatályba lép.

Tisztújításra azért lenne szükség, mert az addigi elnök Kurtucz Csaba lemondott, továbbá az elnökség és az ellenőrző testület tagjai is távoztak. Amint arról beszámoltunk, Kovács „Kokó” István olimpiai, illetve világ- és Európa-bajnok ökölvívónk, aki már tevékenykedett a szövetségben és a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség főtitkára is volt, az rtl. hu-nak hétfőn jelentette be, hogy elindul a MÖSZ pozíciójáért a szombati, november 18-i közgyűlésen, amelyen a lemondott elnöki is ringbe akart szállni.

Most azonban a közös nyilatkozat aláírói – többek között Kurtucz és Kovács István is – kifejezték azon szándékukat, hogy 2024 szeptemberére meghirdetett közgyűlésen válasszák meg öt évre az új elnököt és elnökséget az addig kidolgozandó szabályzat szerint.

„Addig mindannyian a magyar ökölvívás olimpiai sikereiért és az ökölvívósport mindennapos munkájának támogatása érdekében fogunk dolgozni. A vezető tisztségviselők megválasztására vonatkozó kampányt a 2024-es ügyrend szerinti tisztújító közgyűlést megelőző ötven napra szűkítjük, az addig tartó időszakban mindannyian tartózkodunk a sport szellemétől idegen megnyilatkozásoktól” – írták.

A közel-keleti csapat szombaton a román válogatottat fogadja a Pancho Arénában.