MVM;E.ON;Vas vármegye;bölcsőde;Ikervár;

Illusztráció

- Nincs villanyóra, nem nyitott ki a szeptemberben átadott ikervári bölcsőde

Ugyanez a gond a település egészségházával is.

Még mindig nem nyitott ki a szeptemberben átadott bölcsőde a Vas vármegyei Ikerváron – hangzott el az RTL Híradóban.

Az épületre napelemeket is szereltek, de a szükséges villanyórát még nem kapták meg. Egy, a csatornának nyilatkozó édesanya szerint először október, majd november elejére ígérték a nyitást.

Az RTL Híradó úgy tudja, összesen tizenkét család érintett, és van olyan szülő, aki elvesztette az állását, mert bölcsőde nélkül nem tudott visszamenni dolgozni.

Ugyanez a gond a település egészségházával is, ahol védőnői, felnőtt- és gyermekorvosi, valamint fogászati rendelő is lenne.

Ikervár a bölcsődére 159 millió forintot nyert uniós és állami pályázaton, 20 milliót a falu is beletett a fejlesztésbe. Fehér Ferenc, a település polgármestere a szolgáltatókat okolja a kialakult helyzetért.

„Személyesen voltunk bent, kértük őket, hogy szereljék le az elektromos mérőt, hisz mi oda egy másikat szeretnénk, egy napelemes rendszert készítettünk a tetőre, így másfajta mérőberendezésre van szükség. Ezek felett a dolgok felett ők elsiklottak, nekünk válasz általában nem jött” – mondta az RTL Híradónak.

Úgy véli, ha nem sikerül időben megnyitni a bölcsődét, ellehetetlenülhet az önkormányzat.

„Óriási probléma lesz, ha most az E.On és az MVM miatt nem tudunk elszámolni időben. Nem tudom, hogy ez hogy lesz, de megírtam azt is az E.Onnak, hogy bíróságra fogjuk vinni a dolgot, mert mi 159 millió forintot nem tudunk benyelni. Tönkre is fogunk menni”

– jelentette ki.

A csatorna a szolgáltatókat is megkereste, hogy megtudja, miért nem cserélték ki a villanyórákat.

  • Az E.ON szóvivője leszögezte, hogy az önkormányzat megkereséseire időben és érdemben reagált. „A jogszabályok szerint ameddig egy intézmény nem rendelkezik energiaellátási szerződéssel, azaz nincs olyan partnere, aki kiszámlázná neki az elfogyasztott energiát, addig az áramhálózat üzemeltetőiként mi nem tudjuk a hálózatra kapcsolni” – tette hozzá.

  • Az MVM tudatta, hogy a műszaki ügyekért nem felelős, de soron kívül intézi a kereskedelmi szerződés megkötését, hogy minél hamarabb legyen áramszolgáltatás.

Az RTL Híradó szerint a polgármester időközben megkapta és aláírta szerződést, így a probléma rövid időn belül rendeződhet.

Továbbra is a legjobb korban és karban van – figyelmeztette az esetleges kihívóit a Fidesz újra megválasztott elnöke. Magyarország méretbeli problémáit külpolitikai bravúrral akarja áthidalni.