felmérés;eutanázia;Medián;

Medián: a magyarok bő kétharmada támogatja az eutanáziát

A kérdés megítélése nem a pártpolitikai törésvonalak mentén húzódik.

Bő kétharmados többsége van Magyarországon a kegyes halálnak – derül ki a Medián friss kutatásából, amely a hvg360 számára készült.

Eszerint minden második magyar állampolgár támogatja az eutanáziát. Egyötödnyien vannak azok, akik kizárólag a passzív eutanáziával értenek egyet – vagyis amikor a reménytelen esetekben az orvos szünteti meg az élet fenntartásához szükséges kezelést.

Ha pártpolitikai alapon nézzük a kutatás eredményeit, akkor a kormánypárti szavazók 38 százaléka támogatja az eutanázia lehetőségét, 16 százalékuk a passzív formát, 30 százalék pedig elutasítja. Az ellenzéki szavazók körében az aktív eutanáziát 59 százalék, a passzívat pedig 19 százalék támogatja, míg 12 százalék elutasító.

Azonban az is kiderül, hogy  a kérdés megítélése inkább valláserkölcsi állásfoglalásnak tűnik, hiszen mind a vallásos (egyház tanításait követők), mind a „maguk módján vallásosak” körében kisebbségben van a kegyes halál támogatottsága. Túlnyomó többségben vannak a nem vallásosok körében azok, akik elfogadják az eutanáziát. 

Az ügy azt követően került ismét a társadalmi érdeklődés középpontjába, hogy a gyógyíthatatlan betegségben, ALS-ben szenvedő Karsai Dániel ügyvéd beadvánnyal kereste meg az Emberi Jogok Európai Bíróságát, mivel szeretne dönteni arról, miként is érjen véget saját élete.