Eutanázia-vita: életvégi döntések most is születnek, csak éppen senki nem ellenőrzi őket

Ebbe a világba úgy jó megérkezni, ha szeretnek és várnak, és úgy jó távozni belőle, ha szeretnek és elengednek – vonták le a következtetést a a Magyar Orvosi Kamara szombati fórumán. Életfenntartó kezelésről le lehet mondani, de az is pénzbe kerül.

Nem csak a beteg, az orvos is magára marad az életvégi krízis kívánta döntésekben – derült ki a Magyar Orvosi Kamara szombati eutanázia-vitáján is. Az orvosok „Agora - Párbeszéd az életvégi döntésekről” címmel meghirdetett szombati fórumának kétszáz fős előadótermét háromnegyedig töltötték meg az érdeklődők.

Az elsőként az ALS-szel élő, a kegyes halál jogáért a a strasbourgi emberi jogi bíróságon küzdő Karsai Dániel ügyvéd, alkotmányjogász szólt a hallgatósághoz, aki elárulta , hogy a november végi tárgyalás előtt kérdéseket küldött a pereskedő feleknek. Ezek közül kettőt olvasott fel. Az első: „A magyar jog és orvosi gyakorlat szerint milyen életvégi döntések állnak a betegek rendelkezésére, és azok a betegség milyen stádiumában alkalmazhatók? A második: „Lehet-e azt mondani, hogy ezek lehetőséget nyújtanak az önrendelkezésére?” Beszélt arról is, hogy ügyében az Orbán-kormánnyal eddig nem nagyon jutott semmire, de bízik a csodákban – utalt némi iróniával az alkotmányjogász Gulyás Gergely üzenetére, a kancelláriaminiszter ugyanis a Kormányinfón egy újságírói kérdésre jobbulást kívánt neki, hozzátéve, hogy bízik a csodákban.

Karsai Dániel korábban jelezte, hogy a csodával nem tud mit kezdeni, abban viszont bízik, hogy az Orbán-kormány álláspontja változik. Az ő beadványa előtt – magyarázta – a kabinet nulla percen át foglalkozott az eutanázia problémájával, így irreális lett volna, ha három hét alatt letesz az asztalra egy egészségügyi reformot. Ha számára kedvező döntés születik november végén Strasbourgban, már elvárható lesz, hogy készüljenek egy B tervvel. Hozzátette: még semmi sincs veszve, zajlik a társadalmi párbeszéd, az Orbán-kormánynak politikai döntéseket kell hoznia, amelyre már most el kell kezdenie a felkészülést.

A hallgatóság soraiból egy hölgy azt kérdezte, ha van orvoscsoport, amely a szervkivételek esetében megállapítja az agyhalált, akkor miért ne lehetne olyan team is, amely az eutanáziáról döntene. Karsai Dániel erre úgy reagált: most arról van szó, hogy a beteg dönthessen a saját haláláról, így az, hogy az orvos hogyan vesz részt ebben a folyamatban az csak járulékos kérdés.

- Az intenzív terápiás osztályokon elhunytak 72,6 százalékának a kezelését korlátozzák – idézett egy kutatásból Kussinszky Anikó, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala vezető főtanácsosa, hozzátéve, hogy az erről szóló döntéseket is emberek hozzák meg. Beszélt arról is, hogy a beteg önrendelkezéséről is szóló jogszabály, az egészségügyi törvény 1997-ben született. Azóta ez a szabály változatlan, s a témával kapcsolatos újabb kérdésekre nem ad válaszokat.

Az, hogy ez az út szinte járhatatlan, a hallgatóságból hozzászóló nő szavaiból derült ki, aki maga is megpróbálta saját élővégrendeletét elkészíttetni, a közjegyző 45 ezer forintért vállalta. Nagyon kevés ilyen kérés érkezik a közjegyzőkhöz, akik közül – magánkutatása szerint - a rekorder eddig 45 darabot készített.

Hegedűs Zsolt, a MOK etikai bizottságának elnöke arról beszélt, az életvégi döntések megszületnek, valaki mindig meghozza őket. Ez most a gyakorlatban az úgynevezett puha sorolás, amely jelenleg nincs se szabályozva, se ellenőrizve.

A gyakorlatban pedig mindez igen nehéz helyzet elé állítja az orvost - derült ki már Svéd Tamás intenzív terápiás szakember, MOK-titkár szavaiból. Ő arról beszélt, hogy a szakterületén már ott kezdődik az „életvégi döntés”, hogy felveszi-e a beteget az intenzív osztályra vagy sem. Ha akut betegségről van szó, jó eséllyel visszafordítható, ha amúgy jó állapotú a beteg, akkor felveszi. A végstádiumú, sorvasztó betegségben szenvedő, idős, tartalékokkal nem rendelkező pácienseket, a palliatív terápia felé irányítja,

A már felvett betegek esetében is három lehetséges kimenetel van. Az egyik, hogy meggyógyul. A másik, hogy maximális erőfeszítéseik ellenére rövid időn belül meghal. A harmadik, amikor a terápiája nem hatékony, a beteg állapota érdemben nem javul vagy hanyatlik, fogy vagy elvész a remény a szervrendszerek regenerációjára és azok hosszabb távon máshogy (dialízis, transzpalantáció, műszív) sem pótolhatóak. Ha ez utóbbi lehetőség egyértelművé válik, a kezelést végzőknek nem csak lehetősége, inkább feladata a haldoklás elnyújtása helyett a kezelésből való visszavonulás, a beteg komfortjának, fájdalommentességének és lehetséges méltóságának biztosítása mellett.

Svéd Tamás szerint a valódi kérdés a szürke zónába eső betegfelvételek és terápiák befejezése esetén is az, ki illetve kik, milyen szempontrendszer és paraméterek alapján, mennyire objektíven és ellenőrizhetően hozzák meg ezeket a döntéseket - illetve hogy hogyan lehetne ezen döntéseket segíteni? – Zárógondolatként én azt vallom – mondta – ebbe a világba úgy jó megérkezni, ha szeretnek és várnak, és úgy jó távozni belőle, ha szeretnek és elengednek.