Kúria;ítélet;bundaügy;

Képünk illusztráció!

- Megvan a jogerős ítélet, fegyházbüntetésre ítélték a magyarországi bundaügy vádlottjait

A fogadási csalási ügy nemzetközi szálának végét is elvarrta másodfokú döntésével a Kúria.

A több mint tíz éve zajló fogadási csalási ügy nemzetközi szálának végét varrta el jogerős ítéletével a Kúria. A másodfokon négy személyre kiszabott, fegyházban letöltendő büntetést helyben hagyta, az elsőrendű vádlottnak, a szingapúri T. S. Engnek pedig hét évet kell rács mögött töltenie – írja a Nemzeti Sport.

Így a korábbi labdarúgónak, K. Zoltánnak, L. Mátyásnak, S. Lászlónak valamint az NB III-ban szereplő Balatonfüred edzőjének, B. Istvánnak is be kell vonulnia a fegyházba. A háromtól hét évig terjedő büntetésük idejébe beszámítják a korábban előzetes letartóztatásban, illetve házi őrizetben töltött napokat.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) 2009-ben tett feljelentést fogadási csalási ügyben, és ezután ismert labdarúgókat, játékvezetőket vádolt meg a fővárosi főügyészség. A négy szálra bontott, éveken át tartó nyomozás, valamint az azt követő bírósági tárgyalások közül háromban már megvolt a jogerős ítélet.

Már a rendőrség is nyomoz, de egyelőre nem történt gyanúsítotti kihallgatás.