vendégmunkások;Demokratikus Koalíció;Szaniszló Sándor;

2023-11-29 13:09:00

A DK azt kéri Karácsonytól, hogy a főváros ne alkalmazzon a cégeinél vendégmunkásokat

A párt szerint meg kell mutatni, hogy Budapest vezetése nem ért egyet a kormány filozófiájával, miszerint a gazdasági növekedést és a nagyvállalati profitot a munkából élők kizsákmányolásával kell elérni.

A jogfosztott és alulfizetett vendégmunkások foglalkoztatása sajnos egyre gyakoribb Magyarországon, mivel ez egyenes következménye annak, hogy az Orbán-kormány az olcsó munkaerőre és a gürcölő milliók kizsákmányolására építette a magyar gazdaságpolitikát. Budapest vezetése nagyon helyesen kikötötte, hogy egyetlen fővárosi cégnél sem fog alulfizetett vendégmunkásokat alkalmazni, helyettük továbbra is a magyar munkaerőre fog támaszkodni - jelentette ki egy szerdai, lapunknak is megküldött közleményében a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi frakcióvezetője.

Szaniszló Sándor ugyanakkor emlékeztetett, hogy ennek ellenére is volt már példa, miszerint egy fővárosi cég alvállalkozója unión kívüli vendégmunkásokat alkalmazott. A párt úgy véli, Budapestnek továbbra is mindent meg kell tennie azért, hogy az alulfizetett vendégmunka helyett jól fizetett magyar munkaerő működtesse a várost. 

„Az ellenzék által vezetett Budapestnek meg kell mutatnia, hogy nem ért egyet a kormány filozófiájával, miszerint a gazdasági növekedést és a nagyvállalati profitot a munkából élők kizsákmányolásával kell elérni. Ennek közösen kell megálljt parancsolnunk Budapest határában” - zárta sorait Szaniszló Sándor.