Ezt talán még Orbán Viktor sem gondolta át, a budapesti mini-Dubaj felhőkarcolóiból nagyon mélyen le fognak nézni rá

Nyugodtan átugorhatjuk a felhőkarcolók korát – mondta három éve, de már akkor épült a MOL torony. Most az Árpád hídnál Mészáros Lőrincz emelne 90-75-65 méter magas emblematikusnak mondott építményeket, nem sokkal messzebb Rahimkulov Ruszlán orosz milliárdos 17-18 emeletes irodaházakat húzna fel, egy emirátusi ingatlanfejlesztő pedig mini-Dubajt építene Rákosrendezőn. Mit szólna a millenniumi emlékmű mögött feltűnő felhőkarcoló erdőhöz?

Most sem gondolom másként: a felhőkarcoló XX. századi gondolat, ideje továbblépni. A XXI. század a klímatudatos építkezésé, most abban kellene villantani. Ne a fölfelé kapaszkodásra szánjuk az energiáinkat, hanem a környezetre reflektáló zöld építészetre, amelyben még rengeteg kihasználatlan lehetőség rejlik. A magas házak építéséről több jogszabály is rendelkezik. Ezek kijelölik azokat a helyeket, ahol a 30 méteres általános magassági korláttól el lehet térni és 45-65-90 méteres tornyokat is fel lehet húzni. De 200-240 méteres felhőkarcoló a jelenleg érvényes előírások alapján sehol sem építhető Budapesten. Én magam sem mozgatnék meg ezért túl sok követ. Az pedig minimum illetlenség, hogy Budapest főépítészeként a sajtóból értesülök erről a szándékról.

Milyen szabályok vonatkoznak a dubaji befektető által kinézett egykori vasúti területre?

Rákosrendező jelentős változással érintett területként szerepel a fővárosi rendezési tervekben. Aki ott akar építkezni, annak előbb tárgyalnia kell a fővárossal és a kerülettel, hiszen a magassági, beépíthetőségi korlátok mellett a tervezett funkció is jelentősen befolyásolja, hogy mi építhető az adott városrészben. Egy lakóparknál például fontos a szociális ellátórendszer elérhetősége, irodaházaknál, raktáraknál viszont a közlekedési szempontok kerülnek előtérbe.

A kiemelt beruházássá nyilvánítással könnyen átléphetnek az önkormányzatokon…

A kiemelő rendeletek intézménye átokként ül a hazai önkormányzatokon. Több mint 3000 ilyen projekt van jelenleg az országban. Ez a szubszidiaritás megcsúfolása, az önkormányzati rendszer teljes felülírása. Lázár János azonban szeptemberben a főépítészi konferencián azt ígérte, hogy a jövőben nem alkalmazzák ezt az eszközt.

Visszakanyarodva a mini-Dubajhoz: ha megépülne, behunyná a szemét, csak hogy ne kelljen látnia?

Nem gondolta át ezt még senki. Vélhetőleg a miniszterelnök sem, akire majd lenéznek a rákosrendezői felhőkarcolókból, lévén a Karmelita kolostor nagyjából 50-60 méter magasan van a Duna felett, a felhőkarcolók viszont a budai hegyekkel versenyeznének. Az óbudai távhőkémény 200 méter magas – ezt kell beleképzelnünk a városképbe. Szakmai vélemény azonban csak akkor alkotható, ha tudjuk, mit építenek ott, milyen építészeti elgondolás alapján.

Elképzelhető, hogy anélkül adják el a területet és építik be, hogy a fővárost megkérdeznék?

Ez egy udvariatlan kérdés. Természetesen elképzelhető, hiszen napról-napra olyasmik történnek, amelyekről korábban soha nem hittük, hogy megtörténhetnek. Van rá lehetőség, hogy egyetlen ember döntése alapján megépíthető legyen bármi.

Karácsony Gergely főpolgármester azt ígérte, hogy a következő közgyűlésre javaslatot visz be arról, hogy mini Dubaj helyett a budapestieket szolgáló beruházás valósuljon meg a területen. Mit terveznek?

Nem láttunk terveket, nem ismerjük a pontos funkciókat. A Szegedi úti felüljáró és a 3-as villamos meghosszabbítása továbbra is szerepel a kormány projektjei között, régebbi terv a M1 kisföldalatti meghosszabbítása. Más közberuházásról nem tudok, de az bizonyos, hogy sok zöldfelület kialakítását fogjuk megkövetelni.

Az Országgyűlés már elfogadta az állami beruházásokról szóló törvényt és már a ház előtt az új építészeti jogszabály, amelyek tovább szűkítik az önkormányzatok hatáskörét. Mi marad a településeknél?

Egyértelmű kormányzati törekvés a beruházások fölötti kontroll erősítése. Szinte minden állami és európai támogatás felhasználását saját kézben akarják tartani. Nem tisztem ezt politikailag minősíteni. Szakmailag viszont rossz iránynak tartom, különösen úgy, hogy a minisztérium éppenséggel bezárta az állami beruházási ügynökségeket, köztük a Budapest Fejlesztési Központot, márpedig egy minisztériumi hivatalban aligha lesz elegendő kapacitás ennek a rengeteg kisebb nagyobb projektnek az ellenőrzésére, levezénylésére, a közbeszerzések lebonyolítására vagy éppen a teljesítések igazolására. Egy vidéki óvodaprojektet nem lesz könnyű a budapesti szakminisztériumból irányítani.

Visszatérünk a tanácsrendszerhez, amikor felül mondták meg, mi épülhet?

A törekvés ahhoz hasonlatos. A központosítás kiüríti az önkormányzati hatásköröket, átléphetővé teszi a választott testületeket. Holott egy korszerű XXI. századi társadalomnak az alulról szerveződő hálózatokra kellene építeni. A beruházási törvény teljes egészében az állami szerepkör erősítését szolgálja. Az építészeti törvény pedig a tervtanácsi rendszert teszi többfokúvá, amellyel felülbírálhatóak az önkormányzati döntések. A polgármesterek jelenleg a helyi tervtanács döntése alapján adják ki a projektek indításához szükséges településképi véleményt. Ha ezt az országos tervtanács felülírhatja, akkor a közösség döntését kérdőjelezik meg.

A tervtanácsok munkájáról keveset hallani. Van még bármiféle ráhatásuk a projektekre?

Korábban a tervtanácsoknak sokkal szélesebb körben volt lehetőségük beleszólni a tervekbe. Azután jött előbb a településképvédelmi törvény, majd az egyszerű bejelentés intézménye, amelyek jelentősen szűkítették a helyi tervtanácsok hatáskörét. Utóbbi okán a 300 négyzetméter alatti családi házak tervei nem is kerülnek eléjük. Az országos tervtanács pedig felülről halássza el az ügyeket, hiszen egy hat lakásosnál nagyobb vidéki társasház terveit Budapesten bírálják el.

Mennyi beleszólása van főépítészként abba, hogy mi épül Budapesten?

A központi tervtanácsba nem hívnak, de a kiemelt beruházások dokumentumai egyáltalán nem kerülnek tervtanács elé. Nem kérdezték a véleményünket a Budai vár beépítéséről sem. Az még nagyobb baj, hogy az ott történtekhez a szakma és az önkormányzatok sem tudnak hozzászólni. Az elmúlt három év infrastruktúra-fejlesztési előkészítő munkájában azonban aktívan és eredményesen tudtunk együtt dolgozni.

A Budai Vár lassan kormányzati negyeddé válik. Az építészeti múltidézés közteret is elfoglaló túlzása a pénzügyminisztérium régi épületének felújítása. Korábban újragondoltatta volna a terveket a kormánnyal. Nem így lett. Milyennek látja az eredményt?

A Pénzügyminisztérium várbeli épületéről a II. világháború után született egy okos döntés: a korábbinál visszafogottabb architektúrával építették vissza, hogy ne konkuráljon a Mátyás templommal. Ezt az egyensúlyi helyzetet borította fel a helyreállított homlokzat helyreállítása, az elbontott díszek visszaépítése, amelyek eredményeként a palota valóban zavaróan versenyre kelt a Mátyás templommal. Ez a kőcsipkés túlzás áll szemben az építésekor progresszívnek számító diplomata-ház szükségtelen elbontásával, illetve a helyére tervezett kisszerűséggel. A replikaszerű várbeli visszaépítésekkel az a legfőbb baj, hogy elveszik a jelen reflexiójának lehetőségét. Ezek az építmények végletesen kishitűek, azt üzenik, hogy nincsenek új gondolataink, sőt ez felesleges is lenne, elég visszaépíteni a múltat. Végtelenül szomorú lenyomata ez korunknak.

A kormány másik kedvelt fejlesztési területe a Városliget. Baán László már be is jelentette, hogy akár jövőre elindulhat az Új Nemzeti Galéria építése. Lassan évtizedes vita, hogy a múzeumi negyeddel nyer vagy veszít a város. Ön szerint merre billen a mérleg nyelve?

A főváros álláspontja nem változott: az ellenzéki városvezetés egyik első döntésének eredményeként eltörölte galéria, a színház és az innováció háza úgynevezett „építési helyeit”, így ezek jogszerűen nem lennének megépíthetőek. Egy kiemelő rendelet persze ezt is felülírja. Az alapkérdés már a Néprajzi Múzeum és a Zeneháza esetében is az volt, hogy szabad-e ekkora épületeket építeni egy közparkba. Ez nem változott: szabad-e Nemzeti Galériát építeni a nagytisztásra? Ha a válasz nem, akkor teljesen mindegy, hogy japán pagodatető lesz ott vagy más. Ez hibás döntés lesz építészeti minőségtől függetlenül. Ráadásul szükségtelen is, hiszen a galéria jól megvan a királyi palotában, felesleges onnan letelepíteni egy zöld-faló létesítménybe.

Kihagyott ziccernek tűnik az elkaszált diákváros projektje, miután a kínai Fudan Egyetem is kihátrált, a terület újra az enyészeté…

A Fudan csak egy név volt mindenféle nyilvánosan ismertetett mögöttes tartalom nélkül. A Diákváros tervegyüttest azonban kiváló urbanisztikai gondolatnak tartom ma is, nagyon korszerű és innovatív terv. A dubaji befektető éppenséggel megvalósíthatná ezt is.

A NER építőmesterei kényük-kedvük szerint alakítják a város arculatát: tornyot emelnek vagy éppen kibeleznek, ahogy például a Mahart házat. Mennyire megy ez szembe a város érdekeivel vagy éppen a nemzetközi építészeti trendekkel?

Már az is szembemegy a klímatudatos gondolkozással, ha szükségtelenül bontunk és építünk. Ráadásul furcsa kettősségnek lehetünk tanúi: egyfelől a kormány replikákat épít vissza, másfelől hagyja, hogy egyedülálló értékeket pusztítsanak el. A várban a semmiből építik újjá József főherceg palotáját, miközben a Mahart-székházban szétverték az egy évszázadot túlélt belsőépítészeti mestermunkát.

A korábban említett építészeti törvény 3+2 évben maximálná az önkormányzatok kedvelt befektető visszatartó eszközének, a változtatási tilalomnak a hosszát. A Római-parton is elszabadulhatnak az ingatlanfejlesztők. A kormány a part még állami kézben maradt ingatlanait egyetemi alapítványoknak játszotta át. Nem szólal meg önben a vészcsengő?

A Római-part esetében most zárult le a közösségi tervezés, foglalkozunk az árvízvédelem ügyével, készülnek a településrendezési tervek. Ettől függetlenül állandó félelemben élek. Az erőszakosság, a magamutogatás, a profitmaximalizálás nem barátja a városépítészetnek. Még akkor sem, ha a jelenkor városai annak idején ezek mentén jöttek létre. De ma már új korban élünk, más szempontok is léteznek, például a klímatudatosság és a lakhatáshoz való jog.

Néhány évtizede az építészek adták a társadalom egyik legprogresszívabb rétegét. Ma hangjukat sem hallani.

Az építészek nem alanyi költők, nem alkothatnak egymagukban. A megbízóktól függnek. Ha nem rendelnek tőlük bérlakásokat, csak villákat, akkor azt terveznek. Mondok egy példát: amikor a koppenhágai főépítésszel először találkoztam, épp a lakásügyi minisztériumból érkezett, ahol azon egyezkedtek, hogy mekkora legyen az elérhető árú lakások aránya. Én ezt több okból se mondhatnám: nincs ilyen tárca nálunk, nincs bérlakásépítés, sőt törvény sincs erről. Olyan fogalmakat használnak a világban, olyan folyamatokról, együttműködési módokról beszélnek, amelyekre nekünk szavaink sincsenek. Nem a távoli messzeségben, hanem Bécsben, Pozsonyban, Ljubljanában történnek olyan dolgok, amelyekre jelenleg nálunk esély sincs.