A legalapvetőbb különbség a magyar munkaerő külföldre vándorlásának területén az EU-hoz újonnan csatlakozó más országokhoz képest, hogy a hazai munkavállalók csak 2010 után keresték nagy számban a más országbeli munkalehetőséget. E mellett az is megkülönbözteti Magyarországot, hogy innen nagyobb arányban vándorolt ki a magasan képzett munkaerő, mint Romániából, Lengyelországból vagy a balti országokból. Más megfogalmazásban a magyar elvándorlás szerkezete különbözik a 2004-ben és a 2007-ben csatlakozott országokétól, nem is jelentéktelen mértékben. Mindez a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Munkaügyi Szakosztályának e heti rendezvényén hangzott el, ami része annak a konferenciasorozatnak, amelyen hazánk két évtizedes uniós tagságának tapasztalatait és eredményeit tekintik át a szakemberek.
A csatlakozás előtti évekről a rendezvény moderátora, Nagy Katalin, MKT Munkaügyi Szakosztályának elnökségi tagja úgy fogalmazott: általános volt a félelem, hogy az újonnan EU-taggá váló országokból érkező olcsó munkaerő elárasztja Nyugat-Európát. Egyben az is, hogy az értékes munkaerő elhagyja a felzárkózni szándékozó tagállamokat. Ez még akkor is aggodalmat keltett itthon, ha tudták, hogy a hazai munkaerő belső (országon belüli) mobilitása is alacsony. Ez utóbbi megállapítás – tehetjük hozzá – 2023-ban egyre kevésbé érvényes.
Az új tagállamok munkavállalói előtt Svédország, Írország és az Egyesült Királyság átmeneti idő közbeiktatás nélkül nyitotta meg munkaerőpiacát – jelezte előadásában Gellérné Lukács Éva jogász, az ELTE adjunktusa, hozzátéve, hogy ezt utóbb a brexit egyik okaként nevezték meg az Egyesült Királyságban, mert számos gond forrása lett – legalábbis a kilépéspártiak szerint. Más vélemények szerint sokat lendített a brit gazdaságon a beérkező kelet-közép-európai munkások nagy száma. Sérülékeny csoportoknak nevezte a Nagy-Britanniában érkezőket az előadó, akik nemzetiségtől függetlenül 60-70 százalékban alacsony képzettségűek voltak, alapvetően a feldolgozóiparban, a kis- és nagykereskedelemben, a raktározásban és az építőiparban dolgoztak és dolgoznak. A megnevezés leginkább arra utal, hogy a gazdasági nehézségek beköszöntével elsőként tőlük szabadultak meg a munkaadók. Ezt jelenség a Covid-19 idején látványosan megmutatkozott, amikor is 60 ezer magyar munkavállaló jött haza rövid időn belül. Érdekérvényesítési lehetőségeiket nehezítette, hogy nyelvtudásuk általánosságban gyönge. A brit foglalkoztatottak ebben az időszakban sokkal alacsonyabb arányban váltak munkanélkülivé, mint a külföldiek – hangzott el.
A magyar fiatalok egyharmada a kivándorláson gondolkodikMáshonnan közelített a témához Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki vezető elemzője, aki arról beszélt, hogy a munkaerő-mobilitás természetes jelenség, és ennek kapcsán utalt arra, hogy reményteljes volt az a várakozás, hogy a keleti tagállamok munkaerő feleslegének külföldre vándorlása jót fog tenni a nyugat-európai országok gazdaságának, és mellette a küldő országoknak is. Komoly belső okai voltak annak, hogy Lengyelországból és balti államokból a csatlakozás után közvetlenül (2004) megkezdődött a munkaerő nyugatra vándorlása, majd ugyanez a folyamat zajlott le 2007-től az akkor taggá váló Romániában és Bulgáriában. Ezekben az országokban kétszámjegyű volt a munkanélküliségi mutató, a kereseti lehetőségek az újonnan csatlakozó országok között is a rossznak számított, a hazai munkaerőpiacon nem kínálkoztak menekülőutak az ott élők számára – szólt a kutatói magyarázat.
A mából visszanézve furcsa, de Magyarország akkor sokkal jobb gazdasági helyzetben volt az új EU-s tagállamokkal összemérve. Az alacsony munkanélküliségi ráta, régiós összevetésben magasabb bérek, a nyugdíjazás és a rokkantnyugdíjaztatás akkori lehetőségei maradásra és nem távozásra ösztönözték a magyar munkavállalókat. Hazánkhoz hasonló, sőt, jobb helyzet volt ekkor Csehország és Szlovénia, így nem véletlen, hogy külföldi munkavállalás elenyésző mértékben volt jellemző az ottani munkavállalókra. Ez az azóta eltelt időben sem sokat változott.
A magyarországi fordulat valamikor 2010-ben köszöntött be, és nem sokkal később, 2011-2012-ben felgyorsult hazánkból a kivándorlás, összefüggésben a hazai szociális ellátórendszer szűkítésével – fogalmazott Hárs Ágnes. Ne felejtsük el, hogy 2010-ben alakult meg a második Orbán-kormány, radikális változások elindítva a munka világában is - tette hozzá. A hazai elvándorlás felgyorsulására rásegített, hogy munkaerőpiacán az addig az új tagállamok előtt lezáró Németország és Ausztria is feloldotta a korlátozást és fogadta nélkül a keleti munkavállalókat. Sok magyar keresett és talál állást e két országban. Fontos hangsúlyozni, hogy a magyar munkaerő elvándorlása bár jelentős lett, számarányát tekintve nagy mértékben elmaradt a Lengyelországétól, a balti államokétól, valamint Romániáétól és Bulgáriáétól. Ugyancsak fontos különbség, hogy a felsorolt országokat magas számban hagyták el a fiatal, képzetlen munkavállalók, ellentétben Magyarországgal.
A közmunka nagy mértékben akadályozta a hazai képzetlen, alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők elvándorlását – állapította meg Hárs Ágnes, ugyanakkor az is tény, hogy az elvándorlás, annak ellenére, hogy a folyamat stabil maradt, nem befolyásolta jelentősen a hazai bérek alakulását.
Felmérésekből tudjuk, hogy a németországi magyar munkavállalók kifejezetten nagy arányban, 50 százalékban visszavándorolnak. Egy másik eredményéből az derül ki, hogy a visszatérők 75-80 százaléka biztos vagy majdnem biztos benne, hogy a közeljövőben ismét külföldön vállal munkát, míg ez az arány egészen alacsony annál a hazai munkavállalói rétegnél, amely korábban soha nem dolgozott idegen országban.
