BKV;per;felújítás;3-as metró;Metrowagonmash;ellenkérelem;

Metróper: támadnak az oroszok

Három évig a periratokat sem vette át a szerelvények kártérítési ügyében az orosz cég, most meg ellenkérelmet nyújtott be – tudta meg a Népszava.

Több mint három évig nem vette át a periratokat a hármas metró szerelvényeit hivatalosan felújító, a valóságban újragyártó orosz Metrowagonmash. Majd amikor már nem halogathatták tovább a dolgot, rögtön támadásba lendültek és ellenkérelmet nyújtottak be a perben – válaszolta a Népszava kérdésére a BKV. A Fővárosi Törvényszéken indított, 38 milliárd forintos BKV-követelésről döntő peres eljárás befejezése így még távolabbra tolódik. A labda most újfent a BKV térfelén pattog, a cég most állítja össze az MVM által benyújtott ellenkérelemre választ adó nyilatkozatát – tájékoztatta a fővárosi cég lapunkat.

Mint arról többször írtunk, a BKV már 2017-ben megállapította, hogy az M3-as metróvonal járműállományának korszerűsítéssel egybekötött felújítására 219,2 millió euróért (akkori árfolyamon mintegy 69 milliárd, jelenlegin 83 milliárd) forintért vállalkozó „Metrowagonmash a szállítói szerződésben vállalt feladatok jelentős részét késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette”. Az orosz fél semmit nem ismert el és semmilyen kártérítési összeget nem tartott elfogadhatónak. A BKV és az akkor még Tarlós István vezette főváros a per mellett döntött és 2019 februárjában beadta a keresetet. A pert azonban évekig blokkolta az orosz cég azzal, hogy meghiúsította a keresetlevél és nagy számú mellékleteinek kézbesítését. Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék az elmúlt években több alkalommal is megkérte az Igazságügyi Minisztériumot az eljárás dokumentumainak alperes részére történő hivatalos kézbesítésére, a tárca pedig mindegyik esetben jogsegélykérelemmel továbbította a dokumentumokat az orosz igazságügyi minisztériumnak. Soha nem sikerült elérni a címzettet.

Idén  megtört a jég. Az Metrowagonmash végre átvette a periratokat és úgy tűnt, hogy érdemben elkezdődhet a per. Mindez szinte egybeesett azzal, hogy a magyar kormány kiharcolta: az orosz vállalat továbbra is nagy értékű eszközöket exportálhat Magyarországra és folytathatja az 3-as vonal szerelvényeinek karbantartását annak ellenére, hogy az uniós tagállamok elfogadták az Oroszország elleni 11. szankciós csomagot.

A Metrowagonmash – ahogy azt a Népszava korábban részletesen megírta – ugyan felújításra szerződött, de gyakorlatilag új kocsikat szállított, csak éppen csapnivaló minőségben. A már Karácsony Gergely vezette új ellenzéki városvezetés utasítására elkészült jelentés 18 sorozathibát tárt fel, így örökös piacot biztosíthatunk az orosz cégnek. A közlekedési társaság most azt írta lapunknak, hogy az alkatrész ellátás folyamatos, egy szerelvény sem áll alkatrészhiány miatt.

A BKV követelése mindenesetre az idő múlásával egyre hízik. A cég követelése szeptemberre nagyjából 100 millió euróra – azaz 38 milliárd forintra – rúgott különféle kötbérek, kárátalány, illetve kártérítés jogcímén. Ez már több mint a korábbi szerződéses ár fele.


Négymilliárddal adós a BKV

Nagy szüksége lenne az orosz kártérítés összegére a BKV-nak. A cég jelenlegi adósságállománya – szállítói követelések és számlák alapján – 4000 millió forint, lejárt tartozásuk egyelőre nincs. Ezt a tartózást vélhetőleg csak jövőre fizetik ki a szerződéses partnereiknek, mivel a Népszava kérdésére azt válaszolták: „várhatóan ennyi lesz az év végi faktoring tartozás is”.