A Pajor-kúriabeli 2018-as életmű-kiállítás adott új lendületet a Vajda-kutatásnak. Az ekkor született tanulmánykötet jó néhány új szempontot vetett fel, akárcsak a mostani kiállítássorozat, amely még időszerűbbé teszi a vajdai életmű további értelmezését. Szabó Noéminél behatóbban kevesen ismerik a 20. századi magyar művészet egyik legfontosabb alkotóját. Öröksége a mai napig kérdéseket vet fel, amelyekből a kutatót elmondása szerint leginkább az foglalkoztatja, hogy pályáján – melyet egy folyamatnak tekint – miből mi következik.
A 2018-as kiállításkor számos új dolog bukkant elő. – Kurátorommal, Petőcz Györggyel nem véletlenül döntöttünk úgy, hogy tanulmányokat szeretnénk megjelentetni a katalógusban. Nem egy monografikus leírást terveztünk akkor egy szerző tollából, hanem tíz különböző szerzőt kértünk föl egy-egy problémakör, egy-egy kérdéskör alaposabb megvizsgálására – mondja Szabó Noémi. Több szerzőt és írását is érdemes kiemelni: Rényi András transzparens rajzokról szóló összefoglaló értekezését, Boros Lili tanulmányát a Felmutató ikonos önarcképről (1936), Pataki Gábort, aki közép-európai kontextusban vizsgálta Vajda művészetét, valamint Passuth Krisztinát, aki az óceániai, primitív törzsi művészet kontextusában elemezte Vajda Lajos munkásságát.
A Pajor-kúriában rendezett kiállítás óta számos dokumentum vált hozzáférhetővé. Fényképeket, feljegyzéseket, leveleket tartalmazó iratok, amelyek ma a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézetben (KEMKI) vannak. Radák Judit kutatásai révén például Vajda ötletjegyzékeit, a Pepita füzeteket is megismerhetjük, az életmű tehát nagyon jól dokumentálható. – A hagyaték és örökség kezelője (az azóta elhunyt Vajda Júlia) tulajdonképpen az életét tette fel arra, hogy rendszerezze, megőrizze és katalogizálja Vajda Lajos életművét – teszi hozzá Szabó Noémi.
Mindez meg is történt a hetvenes években. Eredménye az a Mándy Stefánia-féle oeuvre-katalógus, amely ezernél is több műtárgyat sorol fel, és a kutatók számára biztos kiindulási alapot jelent. – Ugyanakkor azóta nyilvánvalóvá vált, hogy „a Mándy és Vajda Júlia által meghatározott kronológiában, illetve a művek datálásánál is felmerülhetnek esetleges tévedések vagy új szempontok, illetve, leginkább stíluskritikai alapon, életrajzi vonatkozások figyelembevételével ezeket a datalásokat újra lehet gondolni – véli a kutató.
Az utóbbi időkben újabb Vajda-művek is látókörbe kerültek.
Ezek ugyan megtalálhatók a Mándy-kiadványban, ám nem tartozik hozzájuk kép. Beazonosításukban a méretek, technikák, leírások segítenek. Előfordulhat az is, hogy fölbukkanak olyan Vajda-képek, amelyek hiányoznak Mándy Stefánia könyvéből, de stíluskritikai alapon azonosíthatóak.
De honnan is kerülnek elő Vajda-alkotások, kik gyűjtötték azokat? Vajda Júlia már életében gondoskodott a hagyatéki anyagról. Így kerülhettek megfelelő presztízsű gyűjteményekbe, például a Rottenbiller utcai baráti körbe. 1966 előtt Vajda művei nem kerültek kereskedelmi forgalomba, és ez így is maradt a 80-as évekig. Ekkor Vajda Júlia az általa őrzöttekből 110 darabot adott el a Ferenczy Múzeumnak. Közgyűjtemények közül a Magyar Nemzeti Galériához, a Kiscelli Múzeumhoz, illetve megdöbbentően sok magánygyűjtőhöz kerültek alkotások. Utóbbiakat a 60-as,70-es évek nem nyilvánosság előtt zajló adás-vételei, cseréi miatt nehéz nyomon követni. Ami biztos: dr. Antal Péter régóta gyűjtője Vajdának, az általa alapított Antal-Lusztig gyűjteményben mintegy 30-40 mű látható. Külföldre került alkotásokról is tudunk, Svájcban és Franciaországban körülbelül 30 található magántulajdonosoknál, de felbukkant egy Amerikában is.
A 70-es évekre Vajda Lajos széles körű elismertségnek örvendett. Művészetét értékelték, követendő példa lett. Mit láttak benne? Talán a politikai, társadalmi helyzet – a 68-as események, a hippikorszak, a Kádár-korszak művészeti kánonjával való szembefordulás –, azaz egyfajta ellenzéki közhangulat is szerepet játszott abban, hogy a fiatal, sokszor amatőr művészek zászlajukra tűzték. (Lásd: Vajda Lajos Stúdió.) Sikerének titka szakmai szempontból abban rejlett, hogy „egy hihetetlenül konzekvens életművet hozott létre, amelyben az avantgárd teljes, a 30-as évekig létrehozott spektrumát vizsgálta”. Felkészült és tudatos alkotó volt, aki saját mikrokörnyezetét, Szentendrét is vizsgálta. Művészetének lényege a múltból való progresszió gondolata. Ezt ismerte fel a 60-as években indult szentendrei művészgeneráció, amely Vajdát már kiindulópontnak tartotta, motívumrendszeréhez kapcsolódott.
Szabó Noémi szerencsésnek érzi magát, hogy foglalkozhat Vajdával. – Egy nagyon izgalmas, komplex, sokrétű és a mai napig kérdésekkel teli életműről van szó – hangsúlyozza. A kérdések megválaszolását a háromrészes kamarakiállítás minden bizonnyal segíti.
Infó
Vajda Lajos Emlékmúzeum. Szentendre, Hunyadi u. 1.
