állami cégek;fizetések;Palkovics László;

- Kiderült, ki az az állami cégvezető, aki még Orbán Viktornál is sokkal többet keres

Nem ő az egyetlen állás- és fizetéshalmozó, nyolc állami vállalat pedig biztosan az engedélyezett legmagasabb bért folyósítja a vezetőjének.

Nem elégedett meg a havi ötmilliós cégvezetői fizetéssel, és január óta még egy állami vállalat ügyvezetőjeként vesz föl csaknem hárommillió forintos díjazást a számos egyéb pozícióval is kitüntetett Palkovics László – derítette ki a 24.hu.

Az Orbán-kormány még 2015-ben törölte el a korábbi – egy ideig jogszabályi előírásként, aztán már csak a szokásjog által meghatározott – kétmilliós bérplafont, lehetővé téve, hogy a pénzügyi szektorban öt-, az energiaszolgáltatóknál és más kiemelt stratégiai jelentőségű cégeknél négy-, a többi vállalatnál pedig hárommillió forint legyen a vezetők havi alapbére.

A 24.hu gyűjtéséből kiderül, hogy nyolc állami vállalat biztosan az engedélyezett legmagasabb bért folyósítja a vezetőjének. A 23 ezer főt foglalkoztató Magyar Postánál és a 17 ezer dolgozót mozgató MÁV-nál is havi bruttó ötmillió forintot vihet haza a vezérigazgató, a korábban Lázár János mellett dolgozó Balczó Barnabás, illetve Pafféri Zoltán. Ötmilliós alapbér jár a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt vezető Lakner Zsuzsának, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatójának, Sipos-Tompa Leventének, az MVM vezérigazgatójának, Mátrai Károlynak, valamint a Szerencsejáték Zrt. első emberének, Mager Andrea egykori tárca nélküli miniszternek is (aki emellett tagja a 30 százalékban állami tulajdonú Magyar Bankholding igazgatóságának).

Ugyancsak ötmillió forintot keres az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. vezérigazgatójaként egy másik volt miniszter, Palkovics László. Az innovációs és technológiai tárca éléről tavaly novemberben távozó politikusról a portál egy éve írta meg, hogy nem járt rosszul a lemondással, de akkor még úgy tűnt, hogy bár a havi ötmilliós honvédelmi megbízatása mellett az – 52 milliárd forintból kiépített zalai tesztpálya felett diszponáló – Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezetője is lett, az utóbbi tisztségért nem vesz föl díjazást. Ám kiderült, hogy

Palkovics ez év január óta innen is hozzájut havi 2 millió 750 ezer forinthoz, ezzel pedig minden bizonnyal a legjobban kereső állami menedzser lett, még úgy is, hogy nem tudni, a győri Széchenyi István Egyetemet működtető alapítvány kuratóriumi elnöki posztját mennyiért tölti be,

Palkovics vezeti továbbá az alapítvány mellett létrehozott vagyonkezelő holdingot is, valamint ő a Rába Járműipari Holding Nyrt. felügyelőbizottságának az elnöke, nagyjából 700 ezer forintos fizetésért. Pontos összeget tehát lehetetlen mondani, de a 24.hu összesítése szerint a volt miniszter nagyjából havi bruttó tízmillió forintra tehet szert az állami cégek jóvoltából, és záró miniszteri vagyonnyilatkozatában még egy havi 900 ezer forintos kutatóprofesszori cím is szerepelt.

A volt innovációs miniszter mellett más állás- és fizetéshalmozókat is találni az állami cégek élvonalában, például Trembeczki László is legalább 7,8 millió forintot keres, mivel négy, a honvédelmi tárca alá tartozó cégnek is ő a vezérigazgatója:

  • a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő (HMEI) Zrt. élén négymillió,

  • a HM Arzenál Elektromechanikai Zrt. vezetőjeként pedig kétmillió forintra jogosult havonta,

  • a HM ArmCom Kommunikációtechnikai Zrt. és a HM Currus Gödöllői Harcjárműtechnikai Zrt. vezetőjeként pedig 600–600 ezer forint a járandósága.

A HMEI Zrt.-ben emellett igazgatósági tagként is kap 600 ezer forintot havonta.

Nemrég az rtl.hu összeállítása alapján lapunk is beszámolt arról, hogy ha az előrejelzéseknek megfelelően valóban 15 százalékkal emelkedik a 2023-as átlagbér Magyarországon, a képviselők bére legalább bruttó 232 ezer forinttal, Orbán Viktor fizetése pedig akár bruttó 859 ezer forinttal is emelkedhet márciustól. A miniszterelnök fizetése így már 6,5 millió forint felett lesz, Kövér László házelnök várhatóan 4,8 millió forintot kap majd, a miniszterek pedig legalább 3,5 milliót.

Bár a KDNP is ott volt, a teljes cechet a Fidesz állhatta.