karácsony;szegénység;Magyarország;ételosztás;Ökumenikus Segélyszervezet;2023;

Szülők, gyerekek, idősek állnak hosszú sorokban a magyarországi ételosztásokon

Magyarországon több mint 1,8 millió ember szegény vagy fenyegeti szegénység.

– Szülők gyerekeikkel, idős házaspárok, hajléktalanok is sorban álltak az Ökumenikus Segélyszervezet adventi-karácsonyi szeretetvendégségén – mondta el lapunknak a szervezet sajtóreferense. Kis Boáz megjegyezte, hogy hat napon át, december 17. és 22. között naponta 1000 adag ételt osztottak ki az önkéntesek és támogatók segítségével.

Pénteken a székelykáposzta mellé tejfölt, kenyeret, teát, süteményt és szaloncukrot kaptak a rászorulók. Az ételosztás mellett a lelki támogatást is fontosnak tartja a szervezet – mondta –, amiatt több vidéki, hajléktalanokat ellátó intézményeikben ünnepi vacsorával és ünnepséggel is készülnek. Gyulán például középiskolások olvasnak fel novellákat, Debrecenben pedig istentisztelet lesz. A karitatív szervezet ünnepi segélyakcióját a 1353-as adományvonal tárcsázásával is lehet támogatni. A sajtóreferens azt mondta: összefogást és szolidaritást tapasztalnak a társadalom részéről.

A Krisna-hívők már november 25-én megkezdték ünnepi akciósorozatukat. A szervezet önkéntesei jártak már Szegeden, Békéscsabán, legutóbb Egerben és Debrecenben. Holnap, 25-én és 26-án a Népligetben várják a rászoruló családokat naponta 1100 csomaggal és ételadaggal.

A Magyar Vöröskereszt a hipermarketekben tartott adománygyűjtő akciót. Az „Egy csomag szeretet” nevű gyűjtésben 29 tonna élelmiszer, 2 tonna édesség, 1 tonna drogériai termék és fél tonna egyéb felajánlás érkezett a bevásárlóközpontokban elhelyezett gyűjtőpontokra. Volt olyan vásárló, aki 100 ezer forint értékű termékkel pakolta meg a bevásárlókocsit, de sokan egy üveg étolajjal vagy egy kiló liszttel járult hozzá a sikeres gyűjtéshez. A csomagokat a helyi szükségleteket jól ismerő vármegyei szervezetein keresztül osztja szét az országos hálózattal rendelkező Magyar Vöröskereszt.

A Központi Statisztikai Hivatal „A háztartások életszínvonala, 2022” című kiadványa alapján a társadalom 19,6 százaléka, 1 millió 863 ezer ember az anyagi helyzete miatt veszélyeztetettnek számít.