Karácsony Gergely;manipuláció;index;kormánypropaganda;

Képünk illusztráció.

- Az Indexet hazugsággal, a BKK vezetését elképesztő felelőtlenséggel vádolja a VEKE

A portál átírta a Karácsony Gergelyt támadó cikkének a felvezetőjét, de simán lebukott vele.

Szerdán újfent hadrendbe állt a 2020 óta NER égisze alatt működő Index, amely azt írta meg, hogy nem Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumon (ÉKM), hanem Karácsony Gergelyen és a BKK vezetésén múlik a Budapest-bérlet megszüntetése. 

A hivatalosan Fekete-Szalóky Zoltán főszerkesztő által jegyzett cikk a címlapon először azzal a felvezetővel jelent meg, hogy „Lázár Jánosék 16 százalékkal több pénzt kínáltak a fővárosnak”, csakhogy ennek az ellenkezője igaz, a tárca ennyivel többet kért a Budapesttől agglomerációs közlekedési hozzájárulásként. Az Index javított is, a címlapon később már helyesen az szerepelt, hogy a „Lázár Jánosék 16 százalékkal több pénzt kértek a fővárostól”, csakhogy ekkor a VEKE már ráugrott a dologra, és lebuktatta a portált, amely később sehol nem jelezte, hogy ellenkező értelműre módosított a címlapos felvezetőjét. 

Az – fűzhetjük hozzá – tényleg nem mindegy, hogy valaki tizenhat százalékkal többet kínál vagy kér egy ilyen horderejű, naponta több százezer ember utazását befolyásoló ügyben, a VEKE pedig keményen neki is ment az Indexnek és a BKK-nak is. E szerint a portál az állításai ellenére semmivel nem bizonyította, hogy a budapesti vezetés, és nem az ÉKM-en múlik a Budapest-bérlet megszüntetése. „Vérgáz” – írta erről a a civil szervezet, amely a BKK-t már azért bírálja, hogy az Index által közölt levelezésből az azért kiderül, Draskovics Tibornak, a BKK igazgatósági elnökének lövése sincs, milyen fontos ez a téma. „Az, hogy majd később egyeztetéseket javasol a témában, amikor pontosan tudja, hogy százezrek mindennapjairól van szó, elképesztő felelőtlenségről, nemtörődömségről és tudatlanságról árulkodik” – hangzik a VEKE lesújtó ítélete.

Azt sem tudni, mennyi előleget vehetett fel.