üzemanyag;Magyarország;áremelés;

2024-01-12 19:17:00

Most már biztos, hétfőn jön a 21 forintos üzemanyag-áremelés a magyarországi benzinkutakon

Pénteken a magyarországi töltőállomások zöme anyavállalatától megkapta a 21 forintos hétfői üzemanyagáremelésre vonatkozó utasítást – tudtuk meg piaci forrásokból.

A Mol tavaly év végén jelentette be, hogy az üzemanyagok jövedéki adójának újévtől hatályos, bruttó 41 forintos emeléséből, saját költségére, hálózatán, 1-jétől csak 20 forintot érvényesít. A fennmaradó, 21 forintot pedig két héttel később, 15-ével – most hétfőn – építi kiskereskedelmi tarifáiba. A közel félezer töltőállomásával piacvezető Mol lépéseit a versenytársak, ha kelletlenül is, de lekövették.

Számításaink szerint az intézkedések az év első két hete során az ágazatnak milliárdos nagyságrendű bevételkiesést hoztak. Az árak egyébként ennél kisebb mértékben emelkedtek: részint, mert a piaci alapú nagykereskedelmi árak újév óta a benzin esetében 3, a gázolajnál pedig 12 forinttal csökkentek, másrészt viszont kutatásaink szerint a tényleges kútárváltozások ezeket sem követték le teljes egészében.