közlekedés;garázdaság;agresszió;Vecsés;paprikaspray;

Videón, ahogy beletolat a kisgyerekes család autójába az agresszív sofőr, aztán paprikaspray-vel lefújja az apát

Vallomást nem tett, panaszt viszont akart, mert állítása szerint nem is követett el bűncselekményt. 

Garázdaság miatt folytatnak eljárást egy 28 éves üllői férfi ellen a monori kapitányságon - közölte egy szerda délelőtti Facebook-bejegyzésben a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság. 

Mint írják, Vecsésen, a Fő úton autózott egy család, köztük két kisgyerek. Ekkor egy fehér tréler bevágott eléjük, a balesetet csak satufékkel lehetett megelőzni. Az apa később egy piros lámpánál kérdezte meg az autó vezetőjét a veszélyes manőverről. Válaszul a teherautó sofőrje a kanyarodó sávba hajtva meglépett előle, majd visszatolatott. Először lefújta paprika pray-vel az apukát, aztán kövér gázzal az álló kocsiba hajtott, majd mint aki jól végezte dolgát, elhajtott.

A rendőrök a rendszám alapján már másnap megtalálták az agresszív sofőrt, akit kihallgattak. Panasszal élek, nem követtem el a bűncselekményt, nem kívánok vallomást tenni – mondta az egyenruhásoknak. Mindez persze nem gátolta meg, hogy gyanúsított legyen. Azt is vizsgálják, hogy bővíthető-e más bűncselekménnyel a gyanúsítás köre.