Válaszolt Bayer Zsolt Ungváry Krisztiánnak, miután a történész egy leleplező podcastben bemutatta, hogy a kormánypárti publicista anyai nagyapja, Gyimes Károly előbb nyilasként hüvelyi motozást tanított a kiskőrösi gettóban, majd a háború után önként lett ÁVH-s besúgó.
Bayer Zsolt a kormánypárti Magyar Nemzetben megjelentetett írásában nem keresett mentséget felhozni nagyapja tetteire, többször is hangsúlyozta, „iszonyodik a nagy, erős, csöndes embertől”, aki Gyimes Károly volt.
Ungváry Krisztián szerint Bayer Zsolt nagyapja előbb nyilasként hüvelyi motozást tanított a gettóban, majd önként lett ÁVH-s besúgóUngváry Krisztián a bevallása szerint azért állt elő a történettel, mert korábban összefüggést vélt felfedezni Bayer Zsolt viselkedése és nagyapja tettei között, miután a kormánypárti publicista, a Fidesz ötös számú párttagkönyvének a tulajdonosa szívesen idézi fel mások, ellenzéki politikusok családi múltját, és még 2013-ban a többi között úgy fogalmazott: „Önmagában természetesen semmit sem jelent, hogy ki az apja valakinek, de ha nem következik be hamar a nyílt és látványos lázadás, akkor azért csak meghatározza az emberfiát a családja.”
Bayer Zsolt most azt állította, ekkor még semmit nem tudott nagyapja múltjáról, de a most feltártak fényében is fenntartja ezeket a mondatait, azzal a megjegyzéssel, hogy Gyimes Károly tettei őt semmilyen mértékben nem határozzák meg. Állítása szerint évente körülbelül kétszer találkozott vele, életének vége fele meg annyit se, mert rákos lett, és szülei nem akarták, hogy gyerekként így lássa.
„Meglehetősen üres és politikailag motivált pszichologizálásnak tartom Ungváry Krisztián igyekezetét, amellyel megpróbálja levezetni a nyilas–kommunista nagyapa – ugyanolyan unoka logikai sort” – írta ennek kapcsán. Úgy folytatta:
„Nincs okom megmagyarázni a XX. század minden iszonyatát, benne a nagyapámét. Csak fáj. Most átkozottul fáj.”
A kormánypárti publicista Ungvárynak arra a mondataira is reflektált, miszerint „Bayer, aki magát előszeretettel adja ki budai polgárnak, valójában egy igazi proletár házban nőtt fel – nem egy budai villában, hanem egy olyan épületben, amelynek lakói kétkezi munkások voltak. Egy olyan házban tehát, amely épp az ő logikája szerint a nyilasnak és kommunistának átöltöző lumpenproletárok otthona. Ebben az esetben valóban. A XII. kerületi Táltos utca 7–9.-ről Zoltán Gábor írta meg egy megjelenés előtt álló elbeszélésben, hogy az épület valójában egy »nyilaskeltető«, mivel a XII. kerület nyilas tömeggyilkosainak igen jelentős része ebben a házban lakott.”
Bayer Zsolt erre azt írta, hogy a Táltos utca 7–9.-ben négyéves korától ötéves koráig, nem egészen egy évig lakott. Úgy gondolja viszont, hogy a „proliság” nem az osztályhelyzettől és a státustól függ, legalábbis azok, akik meghatározták őt, soha nem a melósra gondoltak, ha „proliztak”. A ház lakóiról pedig semmilyen politikai jellegű emlékei nincsenek. A történész állításával ellentétben nem volt nyomasztó ott laknia.
„Köszönettel tartozom Ungváry Krisztiánnak. Köszönettel, amiért szembe kell néznem nagyapám múltjával, a nagyapáméval, akinek nem volt módja és ideje meghatározni engem, semmilyen módon és semmilyen mértékben. De ez a család dolga. Ez a szembenézés. Mert ilyen az élet, hogy nekem is vállalnom kell ezt. Ezt az iszonyodást. Még akkor is, ha nem én élek zsidóktól elrabolt budai villában, amit a kommunista tömeggyilkos nagyapámtól örököltem. És azt is meg kell köszönnöm Ungváry Krisztiánnak, hogy mindez, amit nagyapámról megírt, ismét megerősít a régi hitemben: aki bármely gyilkos eszme, idegen érdekek és idegenek által ránk kényszerített szörnyideológia, szörnyállam, utópia vagy társadalommérnökösködés szolgálatába szegődik, abban a pillanatban ráteszi a lábát a pokolba vezető útra.”
Ettől függetlenül a bayeri reflexióból nem maradhatott ki az ideológia aem. Szerinte ugyanis az egésznek a jelentősége a mára nézve a következő: „Háború van. Küzdelem van. A szuverenisták, a nemzetállam hívei, a kurucok, illetve a globalisták, a nemzetállam elárulói, a labancok között.” Mindaz, amit Ungváry a nyilvánosság elé tárt, megerősítette abban, hogy mennie kell tovább a maga útján – írta, hozzátéve, nagyapjához pedig legyen irgalmas az Isten.
