Magyarország;vagyonnyilatkozat;parlamenti képviselő;papír;2024;

Jönnek a magyar politikusi vagyonnyilatkozatok, de inkább csak kár a papírért

Aligha tudhatjuk meg, Orbán Viktornak miből telik a Cinege utcai és a felcsúti háztartást kiszolgáló, legalább 10 elemű autóflotta és a sofőrök fenntartására, az átlagpolgár számára elérhetetlen helyeken abszolvált adriai nyaralásokra, a magánrepülős európai meccslátogatásokra meg Hatvanpusztára.

2024. január 31-én éjfélkor az Országgyűlés honlapján újra megjelennek a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai. Ezeknek a vagyonnyilatkozatoknak a pontossága és ellenőrizhetősége két ok miatt lenne fontos egy demokratikusnak tekinthető országban. Egyrészt a választópolgárnak joga van tisztában lenni a választott képviselők és a közhatalmi pozíciót betöltők vagyoni helyzetével, annak változásaival és az érintettek gazdasági érdekeltségeivel, hiszen csak így tudja megítélni, hogy az adott politikai szereplő a saját zsebére játszik-e, maga felé hajlik-e a keze, amikor – elvileg a választók érdekében, vagyis közérdekből – döntéseket hoz. Másrészt ugyanígy jogos igényük, hogy ismerjék a hatalomgyakorlók jövedelmét, hiszen enélkül nem tudnák megítélni, hogy a legális, leadózott jövedelem fedezetet teremt-e a nyilatkozatban kimutatott esetleges vagyongyarapodásra.

Mint a fentiekből kitűnik, nagyon erős közérdek fűződik ahhoz, hogy mind a jövedelem, mind a vagyon, mind pedig a gazdasági érdekeltségi rendszer a lehető legtágabb körben transzparens legyen. A közhatalom gyakorlásának ugyanis egyáltalán nem tartozik a funkciói közé a hatalomgyakorlók vagyonának gyarapítása. Aki a vagyongyarapításra optimalizál, az menjen vállalkozónak, és ne foglalkozzon hivatásszerűen a mindannyiunkra nézve kötelező döntések meghozatalával – ez ugyanolyan fontos demokratikus alapelv, mint az, hogy ki kell zárni annak lehetőségét, hogy egy politikust a döntései során a személyes anyagi érdekei vezessenek, vagy (pláne), hogy ezek az egyéni érdekek felülírhassák a közérdeket.

Ennek az összetett szempontrendszernek a magyar vagyonnyilatkozati rendszer sosem felelt meg, az Orbán-kormány működése alatt pedig a megfelelőség korábban is alacsony szintje jelentősen tovább romlott. 

Hogy miért nem, azt a legszemléletesebben a kabinet névadójának, Orbán Viktornak a példáján lehet bemutatni. A miniszterelnök a 2010-es kormányváltás óta sosem keresett annyit (és ez még a mostani helyzetre is igaz, amikor közel 6 millió forint a legális havi jövedelme), ami a külvilág felé mutatott életvitelére fedezetet teremtett volna – de most már a jövedelmét sem ismerhetjük meg, hiszen jelenleg a vagyonnyilatkozatban csak sávhatárok vannak, nem konkrét összegek.

A választópolgár 2010 óta sosem ismerhette meg, és ma sem ismerheti, mekkora ténylegesen az a vagyontömeg, amely fölött ténylegesen a miniszterelnök rendelkezik – csak azt láthatja, hogy rendre előbukkannak olyan vagyonelemek, amelyeknek az eredetére és a finanszírozására az egymás mellé tett éves vagyonnyilatkozatok látszólag nem nyújtanak magyarázatot. Már csak azért sem, mert rendkívül nehéz őket egymás mellé tenni:

nonszensz, hogy 2024-ben kézzel kitöltött, szkennelt, fénymásolt papírokkal bohóckodnak a képviselők kereshető, a gyors összeolvasást lehetővé tevő elektronikus dokumentumok helyett.

A homály fenntartásában sokat segít hogy egy korábbi, de már a NER idejében született rendelkezés nyomán a házastársak vagyonnyilatkozatai nem nyilvánosak, a nem azonos háztartásban élő családtagokét pedig eleve nem lehet megismerni. Sőt, nemrég 2012-i visszamenőleg a nevüket is eltüntették a dokumentumokból.

Nem tudhatjuk, miből telik a Cinege utcai és a felcsúti háztartást kiszolgáló, legalább 10 elemű autóflotta és a sofőrök fenntartására, az átlagpolgár számára elérhetetlen helyeken abszolvált adriai nyaralásokra, a magánrepülős európai meccslátogatásokra, meg Hatvanpusztára, ahol elvben a kormányfő édesapja épít majorságot (bár hogy minek majorság egy bányavállalkozónak, az így sem világos), a gyakorlatban viszont sajtóbeszámolók szerint Orbán Viktor magánrezidenciája működik, ahová gyakran a munkát is hazaviszi, beleértve időnként a kormánytagokkal, valamint a Fidesz és a gazdasági élet prominenseivel lebonyolított találkozóit is. Szintén nem tudható – és Orbán esetében ez a vagyoni transzparencia legnagyobb hiányossága –, mennyi az övé abból a vagyonból, ami papíron Mészáros Lőrinc nevén van. Csak az látszik, hogy a Mészáros-vagyon és az Orbán-család vagyona között üzleti racionalitással meg nem magyarázható mozgások vannak, legyen szó akár a Lévai Anikó rokonsági köréhez tartozó almaüzem veszteségeinek Mészáros általi kiegyenlítéséről, akár a már említett Hatvanpusztáról, akár a Tiborcz Istvánnál landoló, de korábban Mészároshoz tartozó ingatlanokról és üzletrészekről.

A másik súlyos hiba, hogy még ebből a szándékosan elnagyolt vagyontükörből is bármi kihagyható, mindenféle szankció nélkül – emlékezzünk csak Rogán Antal növésben lévő társasházi lakására, vagy Kósa Lajos óbudai luxusotthonára.

A harmadik, és talán ez kezdi ki leginkább a jogállamba vetett hitet, hogy a valóság és a vagyonnyilatkozat közötti eltérések csak az újságírókat érdeklik: nem tudunk róla, hogy bármely, a sajtóban dokumentált eset nyomán hatósági eljárás indult volna, 

mint ahogy arról sem, hogy a NAV összeolvasná a nyilatkozatban szereplő adatokat az adóbevallásokkal. Arról pedig „természetesen” szó sincs, hogy a politikusi adóbevallásokat is transzparenssé tennék.

Ennek így együtt több köze van a színházhoz, mint a transzparenciához – nem csoda, hogy a vagyonnyilatkozati rendszer még a kizárólag az EU nyomására a kormány által félszívvel létrehozott Integritás Hatóság szerint is sürgős reformra is szigorításra szorul. Sokatmondó tény, hogy a hatóság is kereshető nyilvántartást, adóhatósági ellenőrzést és (megmagyarázatlan eltérések esetén) súlyos jogi szankciót javasol minimum-elvárásként – csupa olyasmit, amiről a kormánytöbbség hallani sem akar.