pedofília;Novák Katalin;Varga Judit;

Mélyütés

Megint Soros Györgynek lett igaza, ezúttal a Novák-Varga duó pedofilügyi szerencsétlenkedése lett az öreg elméletének az élő igazolása. A nyitott társadalom elmélete röviden: az ember szükségszerűen folyamatosan hibázik, ergo egy politikai vezetés akkor működik optimálisan ha van egy erős civil szféra, sajtó amely folyamatos önkorrekcióra kényszeríti a rendszert. Az orbáni, zárt társadalom alapja a führerprinzip: a társadalom élén áll a mindenhez értő „szuverén”, csak ő a tökös legény a gáton, mindenki más gyenge, buta.

Rövid távon az ilyen rendszerek is életképesek, sőt sokszor akcióképesebbek is tudnak lenni, mint az állandó egyeztetési kényszer miatt nehézkesebben üzemelő nyílt társadalom. Azonban – ez Soros prognózisa – hosszútávon a zárt rendszer szükségszerűen termeli a súlyos hibákat. Valami ilyesmi történt a Novák-Varga pedofilügyben.

Mind a két káder Orbán kreatúrája, a Fidesz alibi női politikusa, pozícióját kizárólag annak köszönheti, hogy tudta hol a helye, feltétel nélkül alávetette magák a „fiúknak” aláírt, mosolygott és eszébe sem jutott Orbánnak visszadumálni. 

A csinovnyikok példája hamar végiggörög a rendszeren: az utolsó minisztériumi ügyintéző is pillanatok alatt megtanulta, hogy előmenetelhez nem a szakmai munka kell, hanem hogy szüntelenül figyelni, hol kinek kell a talpát nyalni. Alighanem így történhetett meg, hogy a Varga alatt szakmailag lezüllesztett igazságügy egyik sokadik melósánál valaki keresztül tudta vinni, hogy K. Endre pedofil bűnsegéd kegyelmi kérvénye kedvező elbírálást kapjon. Innentől nem volt megállás. Varga és Novák jó eséllyel a vizes piskóta receptjét is aláírta volna, ha éppen azt tették volna eléjük. Az biztos, hogy nem hiányzott nekik, hogy egy pedofil bűnsegéd mentőangyalai legyenek. Ahogy a pártnak se: a fidesz-orosz szélsőjobb éppen dülledő szemmel lesi, ahogy Orbán Brüsszelben végül mindent odadobott Zelenszkijnek, ráadásul rövidesen le kell majd velük nyeletni a svéd-NATO csatlakozás békáját is. Erre jön ez a két balfék és ordenáré öngólt lőnek hazaadásból. Akár leveszi őket a pályáról Orbán, akár otthagyja: mindenki tudja, hogy ahol a hátvédek ennyire képtelenül ostobák, ott bizony az edző a hibás.