Novák Katalin;

2024-02-13 05:55:00

A kontinensen nem gyakran mondanak le államfők, Orbán Viktornak viszont sikerült 12 év alatt két elnököt is veszíteni

A kontinensen nem gyakran mondanak le államfők – mondta Hangácsi István, a Méltányosság Intézet elemzője. Orbán Viktornak viszont sikerült 12 év alatt két elnököt is veszíteni.

Benyújtotta a lemondásáról szóló írásbeli nyilatkozatot az Országgyűlésnek Novák Katalin, aki szombaton jelentette be, hogy távozik a köztársasági elnöki posztról. Ezzel egy időben felpörögtek a találgatások: sajtóhírek szerint Trócsányi László, a Fidesz EP-képviselője, Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, valamint Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a honvédelmi tárca vezetője is esélyes lehet az államfői posztra.

– Most egy konszenzusos köztársasági elnök lenne a legideálisabb, aki kifejezi a nemzet egységét, és ezzel elfeledteti azt a morális problémát, ami miatt a köztársasági elnök intézménye negatív megítélés alá került – mondta lapunk érdeklődésére Hangácsi István a Méltányosság Intézet elemzője, de úgy folytatta: – A realitás talaján maradva: a Fidesz alighanem jelöl majd a saját hátországából, holdudvarából egy olyan szereplőt, aki talán egy kicsit jobban átlátja a komolyabb döntéseket, akár az ilyen kegyelmi ügyeket is.

Arra a felvetésünkre, hogy egyes teóriák szerint Orbán Viktor jóváhagyása nélkül Novák Katalin nem írhatta volna alá a kegyelmi kérvényt, az elemző úgy reagált:

Novák Katalin – és a plagizáló Schmitt Pál – bukása kapcsán emlékeztetett: a rendszerváltástól, 1990-től 2012-ig egyetlen magyar államfő sem mondott le, majd a rá következő 12 évben ketten is.

– Európában nem sok hasonló ilyen eset volt. De legyen szó akár a német Horst Köhler vagy utódja, Christian Wulff, továbbá az olasz Giovanni Leone lemondásáról, a közös bennük, hogy őket mind-mind parlament választotta, tehát nem előzte meg a kinevezésüket egy nagy választási kampány, ahol akár az előéletükről, akár egyfajta alkalmatlanságukról kiderülhettek volna információk – jegyezte meg az elemző.