könyvesbolt;pénzbírság;Bács-Kiskun megye;Líra Könyv Zrt.;

2024-02-13 15:08:00

Ötmillió forintos pénzbírsággal sújtották a Lírát egy bátor nőkről szóló mesekönyv miatt

 A bolt egy iskolától és egy templomtól is 200 méteres távolságon belül található.

Ötmillió forintos pénzbírsággal sújtotta a Líra Kiskereskedelmi Kft.-t a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal, amiért az Esti mesék lázadó lányoknak című könyvet egy iskolától és egy templomtól is 200 méteres távolságon belül fekvő könyvesboltban árulta – derül ki a Telex cikkéből.

„A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal hétfőn arról értesítette társaságunkat, hogy ötmillió forintos bírsággal sújtanak, amiért az Esti mesék lázadó lányoknak című könyvet a kecskeméti könyvesboltunkban forgalmaztuk. A bolt egy iskolától és egy templomtól is 200 méteres távolságon belül található. Mivel sem magával az eljárással, sem a bírság tényével, sem pedig annak mértékével nem értünk egyet, ugyanúgy bírósághoz fordulunk, ahogy eddig az összes hasonló esetben tettük” – írta a portálnak a Líra.

Az  Esti mesék lázadó lányok című könyvet a Móra Könyvkiadó jelentette meg még 2018-ban. Bűne az, hogy meséken keresztül mutatja be a kiemelkedően erős akaraterejű, bátor, merész nőket.

Kerestük a a Móra Kiadót, amint választ kapunk, cikkünket frissítjük. 

Ez nem az első eset, hogy a Lírát meg akarják büntetni. A cégre korábban 12 millió forintos bírságot szabtak ki, amiért a boltjaiban nem fóliázták a Heartstopper – Fülig Beléd Zúgtam (Szívdobbanás) című könyv példányait, ráadásul azt az ifjúsági könyvek között árulták. A cég pert indított és nyert is a Fővárosi Kormányhivatal ellen, mégpedig a kormányrendelet szövegében ejtett vesszőhiba miatt. A kormányrendelet szövegében az áll, a „termék a többi terméktől elkülönítve (hiányzik a vessző – a szerk.) csak zárt csomagolásban forgalmazható”, így pedig a szabály jelentése annyi, hogy ha a többi terméktől elkülönítve helyezi ki a terméket a boltos, akkor kizárólag zárt csomagolásban teheti ezt meg. Vagyis semmit sem ír elő arra az esetre, ha nem elkülönítve helyezik el a homoszexualitást megjelenítő könyvet.

A kormányrendelet szült már groteszk helyzeteket, a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal emberei 2023 novemberében Pásztón lemérték, hogy megvan-e a 200 méteres távolság a katolikus iskola és a könyvesbolt között.