Balog Zoltán;pedofil-botrány;Kossuth Rádió;elnöki kegyelem;imádság;bicskei gyermekotthon;

Balog Zoltán mondta el a reggeli imát a Kossuth Rádióban

Furcsa választás.

Balog Zoltán református püspök mondta el a Kossuth Rádióban l az imádságot csütörtök reggel- írja a Telex olvasói jelzés alapján.

Ez igencsak furcsa, ugyanis mint ismert, Balog Zoltán jelenleg éppen azért áll politikai össztűz alatt, mert miután kiderült, kulcsszerepe volt abban, hogy Novák Katalin Varga Judit ellenjegyzésével köztársasági elnöki kegyelmet adjon a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának falazó Kónya Endrének, a püspök minden felelősséget korábbi mentoráltjára, Novák Katalinra hárított és bejelentette, hogy bár ő is hibázott, nem mond le.

A lap megkereste az MTVA-t azzal, hogy miért épp Balogra esett a választás csütörtökön, mikor vették fel az adást, milyen gyakran szokott ő imádságot mondani, illetve nem érzik-e ellentmondásosnak most a szerepeltetését. Választ cikkünk írásáig nem kaptak.

Az imádság teljes szövege a következő volt:

„Hűséges Istenünk, ne engedd elhalni bennünk a vágyat, a reménységet a te békédre, királyságodra, országodra, mely ugyan nincs rajta a világ térképén, mégis valóságosabb hely lehet az életünknek, mint némely közigazgatási egység, utca vagy házszám. Ne engedd kihunyni bennünk a bizonyosságot, hogy te újjáteremted az embert, hogy te elküldöd hozzánk újra és újra Jézus Krisztust, akinek arcán felismerhetjük saját arcunk eredeti vonásait, akiben megláthatjuk magunkat, megláthatjuk életünket úgy, ahogyan te látod.

Köszönjük, hogy várhatunk országodra, mely eljön, királyi uralmadra, mely gátat szab a gonosz munkájának. Köszönjük, hogy várhatunk az új emberre, várhatunk saját megújult életünkre, melyet te nekünk készítettél. Köszönjük, hogy eljön, megérkezhet az a szeretet, mely nem haszonelvűen tekint a másikra, az a békesség, mely a tőled kapott bizonyosságból születik, az a remény, mely nem saját terveink és céljaink beteljesülését várja, hanem az újjáteremtett életet, a jó teremtésre hasonlító világot, az újjászületett embert bennünk és a másikban. Köszönjük, hogy láthatjuk szereteted jeleit már itt és most a hozzád forduló életekben, a minket megvilágosító szavakban, melyek tőled jönnek, és az erőben és az örömben, melyeket tőled kapunk, melyek erőssé, széppé tehetik az életünket. Ámen.”