kegyelem;Heti abszurd;

Heti abszurd: Nemzeti Csontvázügyi Hivatal, parasztbarokk lobbi, kedd délelőtt

Áruló lenne a soraikban? Lehetetlen. Hiszen ők egyrészt senkit sem hagynak az út szélén (a sajátjaik közül), másrészt belefoglalták a belépési nyilatkozatba, hogy mindenki kiveszi a részét a lopásból is. 

– Ez mégis hogy az ököritófülpösi rettenetbe’ történhetett meg?

Élesen hasított a kérdés a levegőbe a Nemzeti Csontvázügyi Hivatal harmadik emeleti lobbijában. Mindenki ott volt, aki a csontvázakhoz bármennyire is szakértett. Csontvázat pakolt a szekrénybe, csontvázat vett elő a szekrényből, csontvázat szerkesztett hozott anyagból, csontvázat épített 3D-nyomtatóval, vagy éppen ügyes orosz hekkerektől tartva csontvázra épített Mol-toronyházat, biztos, ami biztos. A szekrény avítt. Egy rossz zsanér, és kész a baj.

– Ez mégis hogy az iklódbördőcei szűzanyába’ történhetett meg?

II. Béla feje tovább vörösödött. Félő volt, hogy harmadszor is megkérdezi. IV. Károly ezért nyelt egyet, és elővette messze földön híres asszertivitását.

– Szia, uram! – mosolygott merészen. Kezét nyújtotta, várt egy pillanatot, végül elhessegetett vele egy büdösbogarat. – Ne itt, kérlek! – sziszegte eztán a fogai között.

A Királyi Tanács tagjai változó sikerrel palástolták, hogy mocskosul be vannak rezelve. Magabiztosnak egyedül Mária Terézia tűnt, a többiek szerint teljesen indokolatlanul. Hunyadi Mátyás és V. László szótlanul tördelték a kezüket. Azon senki nem gondolkodott ebben a pillanatban, hogy végül is kinek az őrült ötlete volt királyok (és egy királynő) után fedőnevet választaniuk. De sokáig tényleg királynak (és királynőnek) érezték magukat. Sikeresek és ismeretlenek voltak. Sokat és sok mindent kerestek, de a rivaldafény nem volt köztük. Az első csontvázakat 2010 közepén ásták elő, de augusztus 10-ére kifogytak az ötletekből. Így aztán kezdetben régebbi csontvázakat kerestek, de életmentőnek II. Béla ötlete bizonyult: az a legjobb csontváz, amit főállásban, nyolc órában, az elsőtől az utolsó ujjpercig maguk készítenek.

De most fordult a kocka. Nagyot fordult. Az ellenségeik ügyesen kimódolt csontvázai, amelyek nyolc emeletet töltöttek ki a hivatalban, besültek.

Egy saját csontváz zuhant rájuk. Ráadásul egy bagatell csontváz. Egy évvel egy kegyelmi döntés után, teljesen véletlenül. 

Ráadásul egy olyan gyermekvédelmi témában, amire előtte több tízmilliárdos kampányt építettek, mondván, megvédik a gyerekeket a gendertől és a pedofiloktól. Milyen kellemetlen, egy borzasztó nagy üstöt telehordani guanóval, és éppen alatta állni, amikor megborul. És hullik, és hullik, és nincs menekvés, csak a guanó söprögetése, eltartott kisujjal.

– Mondtam, hogy nevezzük át stadionnak a bíróságokat, tökfilkók! – villogtak IV. Károly szemei. Halkan beszélt, mert az egykori kolostor falai ölesek voltak ugyan, de fülesek is. Ő mindent hallott. Őt nem nevezték el királynak. De előtte 5:0 arányban megszavazták, hogy úgysem értené a viccet. A büdös kommunisták is ezen viccelődnek, amikor az Ő királlyá koronázásának eseményét hirdetik a közösségi médiában. A bíróságokra régóta haragudtak. Volt egy terv, hogy az Országos Bírói Tanácsot és a Hivatalt is költöztessék a Nemzeti Csontvázügyi Hivatalba, hatékonysági és szinergikus okból. De ezt végül elvetették, amikor a 28. pártkongresszuson 654:653 arányban megszavazták, hogy mégsem léptetik át az országot az Európai Unióból a Kipcsak Kereskedelem- és Dácsaépítési Egyezménybe. Egy bírósági iratból most aztán jól kiszivárgott, hogy kegyelmet adtak egy embernek, aki eltussolta egy pedofil véglény tetteit.

– Micsoda hiba! – sóhajtott II. Béla.

– Micsoda véletlen! – sóhajtott IV. Károly.

– Micsoda? – csapott a levegőbe Hunyadi Mátyás. – Nincs véletlen, nincs hiba. Szándékosság van.

Ezen a ponton mindannyian maguk elé révedtek. Áruló lenne a soraikban? Lehetetlen. Hiszen ők egyrészt senkit sem hagynak az út szélén (a sajátjaik közül), másrészt belefoglalták a belépési nyilatkozatba, hogy mindenki kiveszi a részét a lopásból is. Ha mindenki társtettes, akkor nincs kilépési motiváció. Így a belső bomlasztás ki van zárva.

– Csak nem azt akarod mondani, ó, Mária Terézia, hogy van köztünk egy becsületes? – sajdult bele e borzalomnak még a gondolatába is II. Béla. – Minden elővigyázatosság és körültekintés, nemzetbiztonsági átvilágítás és tizenkettes fokozatú Pegazus-programozás mellett? Iszonyat!

Elméláztak. A második napirendi pont a felelősök megnevezése volt.

– Hibáztunk, beismerjük. Nem tehetünk mást. Rutinunk nincs benne ugyan, de annál bájosabb lesz 

– ötletelt II. Béla.

– De hiszen csak akkor ismertük be a hibát, amikor kiderült! Addig nem tartottuk hibának! Sőt jónak tartottuk, hiszen megtettük – nyugtalankodott IV. Károly.

– Elő fogják szedni a legendás bejátszást, amikor az MNB-alapítványok 262 milliárdos pénzszórását próbáltuk eltitkolni, és amikor egy műsorvezető rákérdezett, akkor a kormányszóvivő azzal védekezett, hogy: „De sikerült?”

– Senki sem fogja észrevenni a dolgot, a me­ga­fonnal mindenkit túlharsogunk – öntött lelket királyi vérébe II. Béla.

– Ő mindjárt meg fogja kérdezni, hogy mi legyen a Magyarokkal? – intette társait Mária Terézia.

– Mi legyen, mi legyen? Itt élnek, nem vihetjük őket máshová. Túl sokan vannak – adta a hülyét IV. Károly, aki egy kicsit tényleg hülye is volt.

– A Magyar Péterrel mi legyen? – egyértelműsített II. Béla. – Tizenkét TEK-alakulat és három század készenléti rendőr vigyáz rá. Haja szála sem görbülhet. Tegnap majdnem elütötték a zebrán, de egy páncélozott BTR 80-as gyorsan a figyelmetlen sofőr elé hajtott,

 így megmentette az életét. Vigyáznak rá, mint a szemük fényére – állította Mátyás király.

– És mi legyen a többi saját csontvázzal? – kérdezte IV. Károly. – A Mol-tornyot már így is húsz méterrel magasabbra kellett építenünk, hogy alá férjenek a Lőrinc-projekt dokumentumai. És a Gellért-hegy is púposabb évente egy méterrel a Peti-projekt Covid-kincsei miatt. De senki nem vette észre.

– A Dácsa-projekt titkai is megvannak a Csepel-szigeten? – így II. Béla. – Mi van, ha egyszer elbontják a libsik az atlétikai stadiont?

– Nézd, uram! Ez a kozmosz, ez az ország egy néma legelő. Nem a torkukban van az igazi erő. És annyi a csontváz odalent és odafent, hogy B. páter összes rádióimája sem képes eltakarítani – mondta II. Béla.

De ő azért még eltakarodhatna – gondolták mindannyian. De nem mondták. Esélyük sem volt.

Ő hívta őket. Térdig állt az évértékelőre írt beszéd rontott oldalaival. Jóformán üres volt mind.