Oroszország;Szijjártó Péter;EU-szankciók;

Szijjártó Péter személyesen gyomlált ki minden magyar érdeket sértő elemet az EU tizenharmadik szankciós csomagjából

Közölte, hogy ennek szellemében fognak eljárni, ha az EU újabb büntetőintézkedéseket akar kivetni. 

Lesújtó képet fest Brüsszelről a véglegesítés előtt álló tizenharmadik szankciós csomag. Ezt csak azért akarják elfogadtatni, mert így az Európai Unió (EU) is be tud kerülni a hírekbe az invázió megindulásának második évfordulóján -  jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

Szijjártó Péter elmondta, egy ilyen, „kirakat szankciós csomagnak” semmi értelmét nem látja. Ennek ellenére tudott egy jó hírrel is szolgálni. 

„Az elmúlt hetekben folyamatosan gyomláltuk ki a szankciós csomagból azokat az intézkedéseket, amelyek adott esetben sértették volna a magyar nemzeti érdekeket, alapvetően gazdasági érdekeket, így tehát alapvető magyar gazdasági érdeket a konkrét lépések nem érintenek ebben a szankciós listában” - fogalmazott a tárcavezető, aki jelezte, ennél sokkal nagyobb a probléma. Meglátása szerint ez nem visz minket közelebb a békéhez, ráadásul komoly károkat okoz az európai gazdaságnak. Látszik, hogy a lendület és az elkötelezettség nem csappant meg az európai uniós tagországok többségében, mert a felszólalások egy jó részében már a 14. szankciós csomag szorgalmazása hallatszott, ami egészen nonszensz ebből a szempontból. Ha lesz is előkészület a 14. szankciós csomagra, mindenki biztos lehet abban, hogy a magyar nemzeti érdekeket súlyosan sértő intézkedéseket abban nem fogunk engedni végrehajtani - fűzte hozzá.

A miniszter szólt arról is, hogy az Európai Unió külügyminiszteri tanácsában továbbra is „háborús pszichózis” uralkodik, s a nagy többség nem hajlandó változtatni az eddig kudarcot vallott stratégián. Kitért arra is, hogy az Európai Békekeret összegét újabb 5 milliárd euróval kívánják kiegészíteni annak érdekében, hogy ilyen összegben újabb fegyvereket szállíthassanak akár egyetlen esztendő leforgása alatt is Ukrajnának. „Mi világossá tettük, hogy semmilyen olyan közös akcióban nem vagyunk hajlandók részt venni, ami fegyverszállításra irányul, és csak abban az esetben nem blokkoljuk egy ilyen európai uniós döntés meghozatalát, ha sikerül elérni, hogy ez ránk semmifajta kötelezettséget nem jelent” - fogalmazott Szijjártó Péter.