Oroszország;Lengyelország;NATO;Baltikum;fenyegetés;hadgyakorlat;Donald Trump;amerikai elnökválasztás;"hibrid hadviselés";orosz-ukrán háború;

Oroszország agressziója új biztonságpolitikai stratégia kidolgozására kényszeríti Európát

Donald Trump újbóli megválasztásának esélye és Oroszország hajthatatlansága átrendezi az európai szövetségesek védelmi gondolkodását - mondta el a Népszavának Csiki Varga Tamás védelempolitikai szakértő.

- Az utóbbi időben egyre gyakrabban halljuk, hogy a NATO-t orosz támadás fenyegeti. Mi indokolja ezt a félelmet?

- Alapvetően nem rövid távú fenyegetésről van szó, hanem arról, hogy a NATO védelmi modellje a védelmi és az elrettentési képességeken alapul, ennek a fő kérdése pedig az, hogy politikailag az egység megvan-e ahhoz, hogy a szövetségesek megvédjék egymást. Ami miatt többet foglalkoznak most azzal, hogy Oroszország milyen típusú fenyegetést jelent a NATO-ra nézve, az az, hogy két tényező megváltozhat a következő fél-egy évben. Az egyik az amerikaiak elkötelezettsége és cselekvőképessége – ez a közelgő amerikai elnökválasztással, illetve a fő esélyes Donald Trump már kitöltött elnöki ciklusának tapasztalataival függ össze –, a másik pedig Oroszország cselekvési hajlandósága. Emiatt a politikai és még inkább a katonai vezetők azt mondják, hogy ha Moszkvának az a fajta étvágya fennmarad, amit most látunk, és az amerikaiak nem biztosítanak megfelelő védelmi és még inkább elrettentési garanciákat ezzel szemben – ad absurdum (Washington és Moszkva) elkezdenek tárgyalni a regionális, átfogó biztonsági és védelmi ügyekről a fejünk fölött –, akkor már egy év múlva is nagyon borús lehet az európai jövőkép. Hiszen más történet az, ha egy potenciális NATO-Oroszország konfliktust úgy képzelünk magunk elé, hogy abban benne van az Egyesült Államok, és egészen más, ha csak az európai államok önvédelméről van szó. Ennek megfelelően az elmúlt két hónapban felerősödött aggodalmak egyre inkább a komolyabb katonai képességgel rendelkező államoktól érkeznek, és nem csupán a magukat leginkább kitettnek érző balti országoktól meg a lengyelektől.

- Az amerikaiak nélkül nincs meg az európai NATO-tagok önálló döntésképessége sem.

Ez így van. Ráadásul az a közös politikai fellépés és egység - amit a NATO egészéről érdekes módon feltételezünk, ha nem Trump az elnök - az Európai Unió vonatkozásában már most sincs meg. És ez egy nagyon kényelmetlen szituáció főképpen a baltiaknak. Nem látom jelenleg, legalábbis az EU 27-ek körében, azt a bizalmon alapuló „kockázatközösséget”, ami a magyar külpolitika kapcsán is kérdéseket szokott felvetni. A NATO kollektív védelme pedig nem úgy működik, hogy "fölkapcsolom és elindul", hanem ott is a tagállamok döntik el, hogy legyen-e közös fellépés. Ha ez nincs meg, akkor valamiféle ad hoc koalícióban dönthetnek így. Ez esetben viszont rögtön felmerül a kérdés, hogy milyen katonai vezetési elemekkel, milyen védelmi tervezéssel, ki fogja ezt irányítani. Sok minden Európában is NATO alárendeltségben van, mert ez az a szervezet, amely 75 éve európai védelemben gondolkozik. Itt nagyon súlyos dilemmákkal szembesülnének az európaiak, ha lenne egy ilyen döntési szituáció az amerikaiak nélkül és orosz aktivitással.

- Legutóbb Dánia azt is előrevetítette, hogy Oroszország "küszöb alatti”, de nagy intenzitású fenyegetéseket intézhet a szövetség európai országai ellen, ami mégis katonai választ igényelne.

- Igen ez is bonyolíthatja a helyzetet. Szó lehet például kibertámadásokról, például a kritikus infrastruktúra ellen. Láttunk január közepe táján egy közel kéthetes időszakot, amikor az oroszok – elektronikus támadással – többször szinte lekapcsolták a (helymeghatározó) GPS-szolgáltatást a Baltikum térségében és Lengyelország északi részén, megzavarva egyebek mellett a közlekedést és a szállítmányozást. Oroszország 2014 óta – de akár 2008-ig is vissza lehet mutatni – alkalmaz ilyen hibrid hadviselést, amelybe belefér mindenféle destabilizációs tevékenység: migránsok küldése legutóbb Finnország határára, lőszerraktárak felrobbantása Bulgáriában és Csehországban stb.

- Az elmúlt hetekben az is megfogalmazódott, hogy Ukrajna elveszítheti a háborút akár belátható időn belül. Ez nyilván fokozta a félelmeket.

- Bizonyos szempontból ez pszichológia. Az ukrán háborúnak továbbra is elrettentő példaként van fontos szerepe az európai védelemben. Ez arról szólt, hogy ugyan az európai államok maguk nem háborúznak, de ha van olyan szereplő, aki kész felvenni a harcot Oroszország katonai képességeivel, akkor mi azt támogatjuk. Ezzel Európának azt kellene bizonyítania, hogy katonai erővel az európai biztonsági architektúrát, társadalmi-politikai berendezkedést és az államhatárokat nem hagyja megváltoztatni. Ha viszont ez nem sikerül, akkor rengeteg áldozat árán, de Moszkva összességében mégiscsak sikert arat. És a nagy kérdőjel most az, hogy ha a hadi gazdálkodásra átállított Oroszország az elmúlt két év veszteségei ellenére sem adta fel eredeti stratégiai terveit és a háború kezdetén meghirdetett politikai céljait, akkor a putyini gondolkodásban Európa más államainak a megtámadása is felmerülhet, mondjuk ötéves távlatban. Nem biztos, hogy a célpont egy NATO-tagállam lenne – Moldova inkább felvetődik mint lehetséges következő áldozat.

- További probléma, hogy kiderült, Ukrajna támogatása közben kifogytak a NATO-országok lőszertartalékai.

Ami ezt illeti, az európai hadiipar nem úgy működött az elmúlt 30 évben, hogy tartalék kapacitásai is legyenek. Így nem tudta például a lőszergyártást egy fél év alatt felpörgetni, mert ehhez nem volt tartalék gyártósor, nem volt meg a szükséges munkaerő és nyersanyag. Ezenkívül a hidegháborút követően a hadiipar legkritikusabb elemeit a költséghatékonyságra hivatkozva állami kézből részben vagy egészben piaci szereplők kezébe adták. Ezek a vállalatok pedig 5-10 éves szerződéseket akarnak, és olyan volumeneket, amelyek mellett már megéri nekik bővíteni a gyártási kapacitásaikat. Nem véletlen, hogy az EU eldöntötte, hogy milliós nagyságrendben, közösen rendel például lőszert - első körben Ukrajna számára, második körben pedig a saját készletek feltöltésére. Sajnos, csak 2023 elején „kezdtünk el ezen vakarózni”, így a beígért mennyiségeket csak 2025-re fogják elérni.

- Mire vezethető vissza, hogy az európai vezetők különböző távlatban festik fel az orosz veszélyt?

- Az egyik tényező az lehet, hogy milyen típusú konfliktusban gondolkoznak. Az elmúlt években Ukrajnában vívott nagy területfoglaló háború tíz éve még elképzelhetetlen volt Európában. Abban bízott mindenki, hogy a Kremlt sikerül pacifikálni, vagyis belenyugszik abba, hogy elvesztette a hidegháború idején élvezett nagyhatalmi státuszát. A két éve mégis elindított ukrajnai invázióban azonban Oroszország hatalmas veszteségeket szenved haditechnikai eszközökben és élőerőben is. Ennek a feltöltése és a hadsereg újra harckész állapotba hozása még a legoptimistább orosz feltételezések szerint is két-három évet, de egy komolyabb cselekvőképességhez akár öt évet is igénybe vesz. Egy Moldova elleni támadáshoz, például, légideszantos erő kellene, de ilyen a háború két éve után alig maradt Oroszországnak, s nem pótolható gyorsan. Az eddig mérsékelt veszteségeket szenvedett orosz légierőnek pedig Ukrajnán keresztül kellene megérkeznie. Tehát jelenleg ez is „nehéznek tűnik”, annak ellenére, hogy a Moldováról leszakított Transznisztriában vannak orosz katonák.

- Melyek a legfontosabb intézkedések, amelyekkel az elrettentés vagy a szükséges védelmi képességek megteremthetők Európában?

- A realitásokhoz tartozik, hogy egy támadáshoz Oroszországnak egy kedvező politikai helyzet, megosztottság is kellene Európában és a NATO-ban. Ha Trump lesz is újra az Egyesült Államok elnöke, de azt mondja, hogy kiáll a szövetségesek mellett, akkor Oroszország nem fog megpróbálkozni semmilyen NATO-tagállam elleni támadással. Trump támogatása nélkül elvben az elrettentéshez annak demonstrálására lenne szükség, hogy a NATO vagy az arra hajlandó európai államok meg tudják akadályozni, hogy az oroszok gyors katonai győzelmet arassanak. E tekintetben a Baltikum a legsebezhetőbb térség, mert kicsi a „stratégiai mélysége”, Oroszországgal és a kalinyingrádi orosz exklávéval is határos és így tovább. Az észak-atlanti szövetségben azonban már 2014-15 óta dolgoznak térség védelméhez szükséges erők felállításán. Négy éve még csak a három balti államba és Lengyelországba telepítettek többnemzeti zászlóalj-harccsoportokat. Mára már Szlovákiába, Magyarországra, Romániába és Bulgáriába is kerültek ilyen egységek, s ezeknek idén kell a dandárszintet elérniük, azaz egyenként 4-5 ezer főre növelni a létszámukat.

Csiki Varga Tamás

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem új John Lukacs Intézetének főmunkatársa. Kutatási területe az európai államok védelempolitikája, a NATO, valamint a kisebbségi konfliktusok.

A logisztikai háttér és az Európán belüli katonai mobilitás biztosítása legalább ennyire fontos. Mert a Baltikum az egy félreeső csücske a feltételezett hadszíntérnek. Ahhoz, hogy oda időben beérkezhessenek a szükséges NATO-erők, ahhoz a földön, vízen, levegőben kell ezeket mozgatni. A nagy szárazföldi erők Európán belül mozgatása azonban jelenleg lassú. Mindenütt probléma, hogy az infrastruktúra „kötött elemei”, például az utak, a hidak elbírják-e a harckocsikat, a vasúti pályák a katonai szállítmányokat. S hogy milyen más „fojtópontok” vannak, ahol ezek nem tudnak gyorsan áthaladni, miközben oda kéne érniük megvédeni az úgynevezett Suwalki-korridort. Ugyanis ez a legkönnyebb áttörési pont az orosz erők számára a Kalinyingrádi exklávé felé, és elfoglalásával elvághatják a Lengyelország és Litvánia közötti NATO-összeköttetést.

A jelenleg zajló Steadfast Defender hadgyakorlat, amelyben májusig 90 ezer NATO-katonát fognak megmozgatni, ezernél több harcjárművel és sok más haditechnikával egyetemben, pont arról szól, hogy elpróbálja a szövetség, mi van akkor, ha Amerikából, illetve Nyugat Európából kell elindulni, a mozgósítást is figyelembe véve belátható időn belül megérkezni Lengyelországba és a Baltikumba, és felvonulni védelemre. Ide tartozik az a minapi lengyel döntés is, hogy a nyugat-keleti irányú áteresztőképesség szempontjából felülvizsgálják az ország közlekedési infrastruktúráját, és elindítják a szűk keresztmetszetek megszüntetéséhez szükséges fejlesztéseket.

Hadihelyzet Avgyijivka feladása után

Csiki Tamás nem gondolja, hogy az ukrán erők múlt szombati kivonulása a donyecki iparvárosból komoly változást jelentene. „Ugyanezt láttuk Bahmutnál, ott is nagyon hosszú ideig tartották magukat a védők, s a vége nem okozott ilyen nagy megdöbbenést. Másrészről katonai értelemben még hadműveleti jelentősége sincs, mert az ukrán védelem a mögöttes területeken nem szakadt be. Ez, amennyire látni lehet, koordinált visszavonulás volt egy nagyon nehéz helyzetből” – mondja.

A New York Times keddi cikkéből – amely össztűz alatt végrehajtott, megkésett és kaotikussá vált műveletről írt – a szakértő azzal egyetért, hogy ezt a kivonulást valószínűleg korábban sokkal rendezettebben, kisebb emberveszteséggel meg lehetett volna oldani. „Hogy erről mikor és hol született politikai vagy katonai döntés, azt innen nem tudjuk megítélni” – teszi hozzá.

Nem hisz annak a moszkvai kommunikációnak, hogy az orosz erők most folytatják az előrenyomulást és a front más szakaszain is támadásba lendültek. „Az Avgyijivkai ’zseb’ fölszámolása után az általa ismert források azt jelezték, hogy ott még meg kell szilárdítani az ellenőrzést, orosz oldalon is újrarendeződés zajlik és csökkent a támadások száma.” Bár tartalék kapacitásaik vannak a harkivi régióban, ezek átcsoportosítása még nem történt meg.

November óta tartó folyamat, hogy különböző pontokon folyamatos nyomás alatt tartják az ukrán védelmet. A zaporizzsjai Robotinénél ugyanakkor csak két-három hete zajlik, hogy az oroszok kezdik apránként visszavenni az ukránok által múlt nyáron elfoglalt kisebb területeket. Az a moszkvai közlés pedig, miszerint visszafoglalták a Dnyeper bal partján, Krinkinél lévő ukrán állásokat, szerinte „inkább csak a márciusi elnökválasztás előtti hangulatjavítás eszköze”.

Közben az ukrán erők figyelemre méltó sikereként az elmúlt napokban hat orosz vadászgépet lőttek le az Azovi-tenger térségében és a megszállt területek fölött, olyan távolságban, amely alapesetben az ukrán légvédelem hatókörén kívül esik. Feltételezés szerint a Patriot légvédelmi rendszereiket szerelték fel nagyobb hatótávolságú rakétákkal, vagy vonták ideiglenesen a frontvonal közelébe, csak hogy le tudják szedni az orosz vadászgépeket.