A hisztéria szükségállapotának, a gyűlöletcunami teljes felpörgetésének és a másik – egyelőre még csak – szóbeli megsemmisítési szándékának legbiztosabb jele, ha olyasvalamibe keverik bele az embert, említik sokszor, helyezik a lehető legdurvább és hamis, kiforgatott szövegkörnyezetbe, amihez semmi köze. Ráadásul a szóban és írásban epét hányó, gyűlölettől hörgő, a helyi Fidesz öklének szerepét több, mint lelkesen teljesítő, meggyőződéses propagandista verőlegény mindezt a sajtószabadság fennen hirdetésével teszi – és erre az ordas hazugságra még büszke is. Mint ez történt legutóbb, Gyulán.
A 2010 óta a békési fürdővárost vezető Fidesz-KDNP egy olyan harcos propagandistára épít – jól megfizetve őt –, aki az általa vezetett, közpénzekből működő Gyulai Hírlapban a kormánypárt helyi szervezetének elszabadult hajóágyúja. A főszerkesztőt úgy hívják, Mocsár-Pörjés József. Ám mindez nem egy véletlen baleset eredménye, hanem számukra normál ügymenet. E fideszes protokoll része az ellenfélnek tekintett ember egész pályás letámadása. Aljas szándékuk alapfeltétele, hogy besározzák, „erkölcstelennek”, „bitangnak”, „hazaárulónak” és „városa felkent ellenségének” állítsák be. Egyúttal az is, hogy „libernyáknak”, „kommunistának”, „Brüsszel felkent papjának” és a „dollárbaloldal kedvezményezettjének” tüntessék fel. (Túl azon, hogy ezek a kifejezések minden bizonyosságot nélkülöznek, egyben nem is jelentenek semmit. Már az indulati hörgésen kívül.) Így az 1.0-ás, lebutított kormánypropaganda minden kliséje felvillan, kreativitás nélkül. A helyben ebből látható végeredmény, hogy hangütésében, tartalmában a legelképesztőbb bolsevik és náci gyakorlatra építve – a két szélsőség a túloldalon összeér! – születnek újságcikknek csúfolt irományok.
***
A fideszes és propaganda-főszerkesztői kiindulópont legutóbb az volt, hogy Novák Katalin köztársasági elnök – egyébként botrányos – gyulai és Békés megyei látogatása (lásd: Elnök asszony, ez így komolytalan!, Népszava, Szép Szó, 2024. február 3.), valamint lemondása után a hűbéres szerepét továbbra is lelkes élvezettel játszó gyulai polgármester, Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) egy közleménynek álcázott hűségesküt írt és jelentetett meg a helyi önkormányzatinak nevezett, valójában fideszes pártlapként működő Gyulai Hírlapban. Az írás címe ez volt: „Megdöbbentő látni ezt az elemi erejű gyűlöletet”. Mármint, ami a városvezető szerint a köztársasági elnökkel szemben megnyilvánult.
Elnök asszony, ez így komolytalan! – Novák Katalin XXI. századi Patyomkin-látogatása a ViharsarokbanGörgényinek szava nem volt az áldozatokról, Novák Katalinról viszont felmagasztalva „művelt, többdiplomás, több nyelven beszélő, három gyerekét nevelő édesanyaként” írt, ami igaz, éppen csak a témához nincs semmi köze. Mert itt egy bűnös pedofil nevelőintézeti igazgatót segítő, az áldozatokat megfenyegető, azokat zsaroló és helyettük hamis vallomásokat gyártó igazgatóhelyettes semmivel sem magyarázható – és máig meg nem indokolt – kegyelemben részesítéséről van szó. Amivel szemben teljesen jogos az elemi erejű felháborodás. Még jobb érzésű Fidesz-körökben is. Görgényi Ernőn kívül ilyen kiállást senki nem tett a vállalhatatlan döntést hozó és az emiatt elbukott köztársasági elnök mellett. De ennek semmi köze ahhoz „az elemi erejű gyűlölethez”, amiről Görgényi tévesen írt. Egyébként pont ő írja ezt, aki a helyi fideszes gyűlölethadsereg és gyűlöletkórus első számú vezetője; rémtetteiket folytatásos teleregényben megírtam már. (Lásd: Értékeik mentén, magyarnarancs.hu, 2011. július 11.; Így lettem a nép ellensége, Magyar Narancs, 2015. április 2.; Egy Fidesz-szervezet képtelen természetrajza, magyarnarancs.hu, 2015. október 18.; Sziklát görgetni felfelé, Magyar Narancs, 2018. június 24.)
Másrészt tettetett módon az viszolyog a gyűlölettől, aki a Covid-járvány elején, a rémhírtörvény fideszes megszigorításakor a rendőrségen feljelentést tett egy gyulai ellenzéki aktivista ellen, aki leírta a valóságot. Annyit, hogy a helyi kórházat kiürítették, amely aztán üresen állt, s több mint ezer beteget máshová vittek vagy hazaküldtek. Ezért tucatnyi rendőr ment ki egy hajnali napon hozzá házkutatásra, informatikai eszközei lefoglalására, majd előállították, rabosították, kihallgatták, végül az eljárást megindítva, hazaengedték. Két nappal később a Gyulai Járási Ügyészség szüntette meg az eljárást, hiszen bűncselekménynek még csak a gyanúja sem merült fel. De a politikai megfelelési kényszer elvakította a korábban ügyvédként dolgozó gyulai polgármestert.
Erre az állítólagos gyűlöletről szóló polgármesteri felháborodásra reagált rövid közleményben a helyi ellenzék egyik tagja, aki néhány évvel ezelőtt még kormánypárti alpolgármester és frakciótag volt Gyulán. Galbács Mihály elhatárolódott Görgényi Ernő Novák Katalint mentő, az áldozatokat pedig meg sem említő mondandójától. Egyben attól is, hogy a volt köztársasági elnök január végi, gyulai látogatásakor biodíszletnek vezényeltek ki nyolcszáz diákot a várhoz, hogy az odaérkező Novák zászlófelvonásához asszisztáljanak. A pedofíliával szemben Galbács zéró toleranciát hirdetett, ahogy a gyulai kormánypárti városvezető politikai pedofíliájával szemben is. És a fideszes gyűlöletcunami itt szabadult el!
***
A Fidesz helyi szervezete háromszor akkora terjedelemben válaszolt Galbács Mihály kritikájára, holott sajtóetikai és szakmai minimum – már csak a kiegyensúlyozott és pártatlan tájékoztatás alapelve miatt –, hogy ugyanolyan terjedelemben illik válaszolni bármire. Ha a reagáló ezt nem tartaná be, akkor a szerkesztőnek kell a feladatot magára vállalnia. De Mocsár-Pörjést, a Fidesz gyulai verőlegényét ez a legkevésbé sem zavarta. Az már csak hab volt a tortán, hogy jelen cikk íróját a gyulai Fidesz-szervezet Galbács „háztáji propagandistájának” nevezte. Ezt a szóösszetételt az imént még a gyűlölettől álságosan megriadó Görgényi polgármester használta velem kapcsolatban. Persze, mindenki magából indul ki. (Rekordot állított fel a Gyulai Hírlap még 2012 elején. Egy lapszámban 11 fotóról köszönt vissza a fideszes polgármester, emellett 14 cikk és képaláírás, valamint egy egész, illetve egy negyedoldalas hirdetés is foglalkozott vele.)
Az írásbeli szőnyegbombázás itt nem ért véget! Az újság – de pontosabbak vagyunk, ha közpénzből kiadott fideszes propaganda-kiadványról beszélünk – oldalpárjának egész oldalán Mocsár-Pörjés jegyezte írásbeli epehányás következett: a legszélsőségesebb és legcudarabb időket idézve. Ez és sok más korábbi eset a hetilapnak nevezett pártpropaganda-kiadvány méltóságos felügyelőbizottságát sem korábban, sem most nem zavarta. Köztük Erdész Ádám történészt, a Békés Megyei Levéltár volt igazgatóját és Petróczki Zoltánnét, a helyi katolikus gimnázium első emberét.
Bár semmi közöm nem volt ehhez az ütésváltáshoz, mégis a propagandista verőlegénynek sikerült nem csupán tizenegyszer leírni a nevem az irománynak nevezett, gyűlölettel teli „dolgozatában”, hanem mindannyiszor vastag betűvel kiemelte azt. (Tény, egy hónappal ezelőtt megírtam a valóságot, hogy kivezényelték az általános és középiskolák diákjait a gyulai várhoz Novák Katalin köztársasági elnök fogadására.) Voltam én ott minden, csak okos és szép nem! Sőt, minden alap nélkül azt is rám sütötte, hogy Galbács Mihály közleményét én írtam. Ám a silány minőségű és erkölcs nélküli, egy autokratikus hatalmat lelkesen és jó pénzért kiszolgáló embertől ez dicséretnek számít. A gyulai propagandalap főszerkesztője havonta több mint bruttó egymillió forint fizetést kap, ami járulékokkal együtt – figyelemre méltó aránytalansággal – elviszi a lap költségvetésének negyedét, ötödét. A csahos kutyákat a Fidesz szereti, megbecsüli és megfizeti.
Rendkívül „méltányos” módon Mocsár-Pörjés József belekeverte az irományába a közel 31 éve halott apámat is. Akinek az a „bűne”, hogy országgyűlési képviselőjelölt volt az 1985-ös „választáson”, ahol újdonságként kettős jelölés után lehetett választani a Hazafias Népfront aspiránsai közül. Apám művelt, több nyelven beszélő, elképesztő családi könyvtárat felépítő, huszonegy napi- és hetilapot, folyóiratot és egyéb periodikát járató, rendszeresen moziba, színházba és koncertre járó, kivételes komolyzenei jártassággal rendelkező, rendszeresen sportoló és családjával Európát járó értelmiségi volt. Aki nem kevés szenvedéllyel érdeklődött a politika történései iránt is. Egy bútoripari szövetkezet elnöke volt, és 800 ezer emberhez hasonlóan az MSZMP tagja, amelyben sohasem hitt. Ellenfele az állampárt akkori Békés megyei első titkára volt. Ekként apám döntését és indulását nem csak akkor, hanem ma is egy karakán, kalandvágyó és merész lépésnek tartottam és tartom. Némiképp naiv volt, mert nemsokára világossá vált, ebben a küzdelemben nem győzhet. Pontosan tudom, hogy ez nem volt szabad választás, de hogyan is lett volna az a roppant szürke és kevés izgalmat hozó késő Kádár-kor vége felé. Ám akkor vidéken politikailag minden hosszú időre mozdulatlanságba dermedt. Adalékul: negyven évvel ezelőtt szűkebb pátriámban, Gyulán és környékén egyetlen ellenzéki volt, Simonyi Imre, a József Attila-díjas költő. Ikertestvéremmel kilenc éven át szorgalmasan jártunk hozzá, ami semmilyen szempontból nem volt sem egyszerű feladvány, de hősies cselekedet sem. Csak éppen a félelem, a kényelmesség és a konformizmus miatt nem, vagy alig volt követőnk ezen az úton. (Mások hozzátartozói ugyanekkor nem ellenjelöltek voltak a megyei első titkárral szemben, hanem az állambiztonsági szolgálat lelkes és szorgalmas besúgói.)
***
Ahogy írtam, a közpénzekből működő Gyulai Hírlap nem egyszerűen a helyi Fidesz kiszolgálója, hanem az ökle. Olyan dühödt talán a legvérmesebb fideszes képviselő sem tud velem szemben lenni, mint a hetilap „független” főszerkesztője jegyzetírás, egyáltalán, munka közben – dacára a lap küldetésében megfogalmazott szép elveknek. Egyoldalúsága, a végletes pártpropagandára való hajlama az ötvenes évek legelejének Magyarországát és a múlt század harmincas éveinek Németországát idézi. Mocsár-Pörjés József főszerkesztő „sajtógyakorlata” technikai „újdonságok” sorát termelte ki. Nyíltan azért, hogy a feltételek a legkevésbé se legyenek egyenlőek. Így pédául gyakorlattá vált, hogy nem engedett válaszolni az engem ért támadásokra. Többször megtörtént, hogy egy újabb támadására született reagálásomról kijelentette: azt nem tekinti válasznak. Vagyis önkényesen ezt a jogot is fenntartotta magának, így elvette mástól a reagálás szuverén jogát.
A másik „érdekes” gyakorlat, hogy az újabb, engem karcoló fideszes gyalázkodást teljes terjedelemben lehozta. Ám amikor erre tényszerűen válaszoltam, akkor annak a jó részét kihúzta, arra hivatkozva, hogy erről már volt szó. Ezzel borult a szöveg. Az önkényes és egyeztetés nélküli csonkítás mellett még nagy terjedelmű és többnyire gunyorosnak szánt felvezetést és befejezést is írt a szöveghez – teljesen visszaélve pozíciójával és az idevágó szakmai alapvetésekkel. Amikor ezeket szóvá tettem és teszem, akkor a pártpropagandista főszerkesztő ezt azzal intézi el, hogy beleszólok a szerkesztés ügyébe, egyben én vagyok a „sajtószabadság legnagyobb ellensége” széles e honban.
***
Mostani gyalázkodó, gyűlölködő, egyben mentális állapotáról sok mindent eláruló „válasza” egy pillanatnyi morfondírozásra késztetett. Átfutott rajtam, hogy talán felhívom, és annyi gyalázkodás és megszegett versenyfeltétel ellenére utoljára megkérdezem: léteznek-e még nála egyenlő párbajfeltételek? De rögvest rájöttem, egy propagandista verőlegénnyel, egy írásban állandóan virtuálisan epét hányó karhatalmistával nem lehet szakmai minimumokról, erkölcsi kérdésekről és a demokratikus közélet minimumáról, az egyenlő feltételekről beszélni. Ezért ezeket a hasábokat választottam félig válasz gyanánt, s azért, hogy megrajzoljam durva arcélét és munkamódszerét, s egyben bemutassam, hogyan néz ki kicsinyke szemétdombján a magára büszke gyulai Fidesz-ököl. Ami egyben a sajtószabadság csaknem teljes hiányát is mutatja a széles magyar vidék szomorú égboltja alatt.
