Európai Parlament;

A Fidesz EP-képviselői nem támogatták sem az Alekszej Navalnij meggyilkolásának elítéléséről, sem az Ukrajna támogatásáról hozott állásfoglalást

A 13 fős delegációból hatan vagy kevesebben adtak le szavazatot a strasbourgi plenáris ülés utolsó napján.

Óriási többséggel — 506 igen, 9 ellenszavazat és 32 tartózkodás mellett — fogadta el az Európai Parlament (EP) csütörtökön az Alekszej Navalnij meggyilkolásáról és az oroszországi politikai foglyok, valamint az elnyomott civil társadalom támogatásáról szóló állásfoglalást.

A szavazásról készült parlamenti kimutatás szerint a Fidesz-KDNP 13 fős EP-delegációjának jelenlévő képviselői közül Deli Andor, Gál Kinga, Hidvéghi Balázs és Tóth Edina tartózkodott, a többiek nem vettek részt a szavazáson. Győri Enikő és Gyürk András jelen lehettek a teremben, mert nyomtak gombot az állásfoglalás jóváhagyását megelőző és követő szavazásokon. Az egyiken például arról a jelentésről mondtak ítéletet a képviselők, amely Ukrajna kitartó uniós támogatásának szükségességét hangsúlyozza az agresszió két éve után.

De ezt az állásfoglalást sem támogatták a fideszes képviselők, akik mind a hatan nemmel szavaztak.

Korábban Gyöngyösi Márton jobbikos EP-képviselő arról számolt be, hogy a kormánypárt  „tucatnyi” EP-képviselője nem volt jelen az ülésteremben, amikor a meggyilkolt ellenzéki aktivista felesége, Julia Navalnaja beszédet mondott. Gál Kinga ugyanakkor hozzászólt a az Alekszej Navalnij meggyilkolásáról rendezett parlamenti vitához.

Ahogy a Népszava elsőként beszámolt róla, az Alekszej Navalnij meggyilkolásáról szóló határozatban a parlamenti képviselők független nemzetközi vizsgálatot követelnek az ellenzéki aktivista halála körülményeinek és a felelősök kilétének feltárására. Felhívják az EU külügyi főképviselőjét és a tagállamokat, hogy vonják felelősségre az orosz politikai vezetést és hatóságokat, alkalmazzanak célzott szankciókat azokkal szemben, akik részt vettek a néhai orosz ellenzéki vezető elleni politikai indíttatású perekben, valamint elítélésében, bebörtönzésében és fogvatartási körülményeinek alakításában. Az állásfoglalás leszögezi: Vlagyimir Putyint személyes büntetőjogi és politikai felelősség terheli Alekszej Navalnij haláláért, ezért indokolt felvetni az elnök legitimitásának kérdését. Az EP egyúttal felszólítja az orosz hatóságokat, hogy haladéktalanul és feltétel nélkül bocsássák szabadon az összes politikai foglyot, a tagállamokat pedig arra, hogy fokozzák erőfeszítéseiket szabadon bocsátásuk érdekében.

Oroszország politikai rendszerét egy konszolidált, tekintélyelvű, féktelen korrupcióval jellemezhető rezsim irányítja, amely a demokrácia látszatát keltő, manipulált választásokat használ, és minden hatalmat Vlagyimir Putyin kezében összpontosít — olvasható a határozatban, amely felszólít az oroszországi demokratikus ellenzék támogatására.

Az Ukrajna elleni orosz agresszió két évéről elfogadott állásfoglalás leszögezi: súlyos következményekkel járna, ha Ukrajna nem nyerné meg a háborút. Az EP szerint mindent meg kell adni a megtámadott országnak, hogy visszanyerje a szuverenitását. Minden EU- és NATO-szövetségesnek évente legalább a GDP 0,25 százalékával kellene támogatnia Ukrajnát katonailag — vélik a képviselők, akik arra is felszólítják az uniós országokat, hogy haladéktalanul kezdjenek párbeszédet a védelmi vállalatokkal, hogy biztosítsák a lőszerek, lövedékek és rakéták gyártását és szállítását Ukrajnának.